Hölgyfutár, 1851. július-december (2. évfolyam, 149-299. szám)

1851-10-28 / 248. szám

megjelenik , ünnep- ó va-­árnapot kivévén , min­dennap délután, divat­­k­é­p­e­k- s egyéb műmér­­sékletekkel. Szerkesztőségi szállás: hatvani utcai Hor­váth ház,második udvar,má­sodik emelet, hová a kéz­iratok utasítandók. Kiadó hivatal: or­szágút , Kunewalder ház , földszint, hová az előfizetési és hirdetési díjak küldendők. Közlöny az irodalom, társasélet, művészet, és divat köréből. Tulajdonos szerkesztő Nagy Ignác. Elő fi­­­e t­é s­i díj : Postán : Egész évre 16 fr., fél évre 8. fr. 30 fr., évne­gyedre 4 fr. 30­ kr. Budapesten házhozkiűl­­déssel: egész évre 13 fr., fél évre 7 fr., évnegyedre 4 fr., egy hónapra 1 fr. -0 fr. Egyes szám­ára egy ezüst garas. Hirdetések soronként egy ezüst krajcárért fogad­tatnak el és gyorsan közöl­tétnek. Budapest, 2-ik év 2-dik fele. «4» Kedd, oct. 28. 1851. Egressy Gáb­or Törökországi naplójából.­­ Aztán hogy ne volna a török egész­séges és hosszú életű? . .Növénnyel, tejjel, gyümölcscsel és juhhússal él; forrásvizet iszik; szüntelenül mosdik és fördik; ellen­ben disznóhúst nem eszik; bort, pálinkát nem iszik (csupán katonája); patriarchális életet él; a civilisatio ezerféle szenvedé­lyeit, részeit és kórnemeit nem ismeri. Az a Mahomed próféta mégis igen okos és practicus ember volt. A figyelmes vizsgáló úgy találandja, hogy a Mahomed által meghatározott és törvényesített azon életszokások között, mellyek az anyagi s erkölcsi, magán és köz­életre vonatkoznak, talán egyetlenegy sincs ollyan, melly ezen éghajlat, helyviszonyok és ezen emberfaj természetében ne talál­ná feltételét és elkerülhetlen szükségét. A török, testének csupán két részét őrzi gondosan : fejét és gyomrát, a többi­vel nem gondol. Fejét beretválja.Ezt nem csupán a tisz­tán tarthatás végett cselekszi, hanem azért, mivel igy a fej könnyebben tűri a turbánt, azon nyolc, tizenkét vörös tekercset, gyap­jú vagy pamutszövetből — mellyet sem éj­jel sem nappal le nem vesz fejéről, kivé­­vén, ha mosdik, fördik. E turbán következő részekből áll: alul egy kis sapka fehér pa­­mutszövetből, ezen felül a fesz, azaz var­­rástalan vörös sapka , gyapjúszövetből (a szegények e helyett szürke kalapposztóból készült sapkákat használnak), e felső sap­kára kanyarodik a sáltekercs. E turbánok akármellyike, látszatos terjedelme dacára, nem neh­ezebb egy kö­zönséges szőrkalapnál, és fejét semmi más­nemű féreg nem­ védi meg olly gyöngéden a szél, hideg és a keleti nap szúró sugarai ellen, mint a török turbán. A legalsóbb rendűek turbántekercse tarka gyapjúszövet; az imámok és gazda­goké : fehér pamutszövet, sárga selyem vi­rágokkal hímezve ; a Mahomed családjából származó ttoké : zöld szövet. Az államhiva­talnokok és katonák nem viselnek fejte­kercset, csupán teszt­­fejeket sem borot­válják, csupán állaikat, hajókat európai módra nyiratják. Szakálat a katonaságnál egyedül a tábornoki rangú puskák visel­hetnek. Gyomrát a török szinte 10—12 vörös sállal tekeri körül, vörös vagy tarka gyap­júszövetből. Erre csatolja, ha kedve tartja, azon szíjlövet, mellynek elöl három rétege van, azért, hogy e rétegek közzé tehesse hand­­zsárját és pisztolyait. E szerint a töröknek legkényesebb testrészei a meghűlés ellen teljesen bizto­­sítvák. Többi tagjai pedig edzve vannak a jég minden változásaihoz, mert például, mellét a török soha nem fedi, s mert nap­jában ötször tartozván imádkozni, s előbb mindannyiszor megmosdani: télen nyáron szüntelen mosdik és fördik. A legcsikorgóbb hidegben leguggol akármellyik csurgónál, felgyürközik, meg­mossa kezeit könyökig, arcát s kopasz fejét nyakig, lábait bokáig, — hármas tempóval mindeniket — aztán meg sem törülközve felteszi turbánját, felhúzza papucsát, s e­­gyenesen megy az imaházba. Sumlán annyi a forrásvíz, hogy elég lenne hat ekkora városnak. A mosd­ék ud­varán 50—60 csurgó, az utcákon számta­lan, s minden jobb gazda udvarán legalább egy­ —Sumlának nincs is egyéb jó tulajdon­sága, mint ez a három: hegyi levegője, for­rásvize s hat török fördője. Most látjuk, hogy az általunk ismert orosz gőzfürdőnek eredeti ősapja tulajdon­kép a török fürdő, s látjuk azt is, hogy a­­maz korcs és méltatlan unokája emennek. Ez ananál, mint gyógyeszköz is, sok­kal egyszerűbb és kellemesebb, okszerűbb és hatalmasabb. Az európai civilizált ember egyelőre fel sem teszi a törökben azon mértékét az ügyességnek, miről e szakban utóbb meg kell győződnie, pedig látszik, hogy a tö­rököt erre nem más, mint a természet ta­nította, hosszas gyakorlat és tapasztalás útján. Az épület áll egy elő, egy nyugvó, és egy főteremből, honnan több apró fülkék nyílnak főrendü vagy beteg fördő szemé­lyek számára. A tágas eső vagy vetkező terem kö­zepén ugró kút, mellynek vizét roppant márványkád fogja fel, honnan a kőpadlatba helyzett apró csatornák vezetik el a víztar­talom feleslegét. Köröskörül fentebb és a­­lantabb, szélesebb deszka emelvények, sze­szélyes rendetlenséggel alkotva, s karfák­kal ellátva, mint ugyanannyi apró színpa­dok, mellyek vetkező helyekül szolgálnak; mindeniken pamut zsákok és vánkosok. A terem egyik szögletében kávéfőző kandalló,­­ vagy colossalis mangal. Az előteremből a nyugvó szobán ke­resztül jut az ember a fürdőterembe. Ez egy tágas, márványpadlatú ma­gas boltozatú s ablaknélküli terem. A világ fölülről hat bele, apró gömbölyű nyilaso­kon át. A terem közepén széles márvány emelvény, fekhelyül, vagy ülésül. A falak tövében itt ott üres márvány medencék; a falból mindenik fölébe két rézcsap szolgál; két felől mindenik mellett alacsony már­ványpadok. Az apró fülkék, mellyek e főteremből nyilnak, hasonlóan szerkezvek. A teremben tiszta jég, semmi gőz,­­ hanem fürdő­mérsékletű­ melegség. A belépőre mindjárt az első pillanat benyomása szinto oly kellemes, a­millyen ér­dekes más felől a dolog rendkívüli szokat­­lansága és eredetisége. Az ember eleinte nem érti, hogy hol veszi magát e melegség ? Csak midőn fapa­pucsa véletlenül lemarad, s puszta talpával a márvány padlatot érinti, akkor veszi ész­re, hogy a terem alulról füttetik. Öt perc múlva elkezd az ember testén a veríték gyöngyözni. Ekkor a fürdős legények egyi­ke a márvány fekhelyen ágyat vet, vendé­gét reá fekteti, s elkezdi őt, úgyszólván — gyártani. Mit e török suhanc véghez visz az emberen, az nevezetes . . . egyetlen a maga nemében. Tökéletes bonctani jártassággal veszi rendre az emberi testnek egyes részeit, biz­tos könnyű kézzel szedi fel s mozgatja ki fekhelyükből izmait , aztán összevissza gyúrja, és dömöcköli az embert, különös gondot fordítván a netaláni beteg részekre. E szint o oly kellemes hatású, mint ere­deti műtétei alatt világosan érzi az ember erejét visszatérni, s egész életművezetét megifjedni, újjá­születni. Lehetetlen, hogy ezen műtétei köz­ben bizonyos delej nemű tényezők is ne szerepeljenek. Ez a munkának még csak első része volt. Most egyik medence mellé ülünk. A legény durva szőrzacskót húzva kezére, ismét bonctani szabatossággal dörzsöli a testet, s miután arról ekkér minden oda nem tartozót letakarított, elővesz egy ci­­nézett réztálat, ebben bizonyos keleti boj­tos növénynyel szappanhabot csinál, s ez­zel az embert bekenvén magára hagyja.

Next