Hölgyfutár, 1854. január-június (5. évfolyam, 13-133. szám)

1854-05-05 / 89. szám

mán elvonult Eleméry grófnő és már most névtelen fia felett, rövid sétára kéré fel a grófnő örökön zárkózott fiát. Séta közben félénken, de eltökélt aka­rattal , mint orvos ki a vészes seb kötelé­két azért oldja meg, hogy gyógyírral hint­se be azt, — szólt fiához : — Dezsőm! már rég nem voltál szóra grófnő látogatására, ő oly jó vigaszangya­lod lett volna, lelkeitek nem ismerlenek, anyai szemem nem csal, lelked szükségli látását, miért fukarkodol boldog napja­iddal. — Ne hidd anyám , •— tördelé az ifjú roszul szinlett nyugalommal, — valóban eszembe sem jutott látogatása. Nem aka­rom kétségbe vonni Szóra ritka lélektu­­lajdonait, de ő nem látszik nekem teremt­ve lenni, nem érzem látásakor azon üd­vözítő érzelmet, mely az életben csak egy­szer mutatja magát; — ez utosó szavak­nál az ifjú szemébe nagy könycsep lopód­­zott. — Ne ámitsd magad — hallata a gróf­nő mindinkább elszomorodva — értem visszavonulásod okát, a vészes esemé­nyek tartanak vissza, mik életkönyvünk legközelebb lapjain oly kirívó gyászso­rokkal rajzolvák ; de lásd te oly igazta­lan, oly önző vagy büszke érzetedben, nem engeded szórának, a kedves gyermeknek homlokodról a borút elsimítani, hisz tisz­ta lelke eléggé súgja neki, mennyire ár­tatlan vagy azon iszonyú esetben. Dezső egész testében remegett, mint mindig, midőn atyja véres árnyára emlé­keztetik őt; és oha mennyire tudta és ke­rülte ezt a grófnő, de végre szükséges­nek látta érinteni a pontot, mely említé­sekor fájdalmasan zavarja meg fia fagyos és egykedvű közönyösségét, de belőle tán ki is ragadhatja, gondolá, s a család­élet boldogságába fogja őt vezetni, mely eddig előtte ismeretlen üdvével megsem­­misitendi lélekölő visszaemlékezéseit. Dezső­­ anyja e szavaira készülve volt, tudta azok előbb vagy utóbb bekövetke­zését, ismeré anyja jóságát, tudta men­nyire feltételezi boldogsága anyjáét is, kinek ismét éles belátása elég világosan mondá, hogy gyermeke boldog vagy bol­dogtalanságának e tárgy forduló és ha­tározó pontja. És mégis , az indítvány e pillanatában a kínok minden fokozata cikázott át a fiú zúzott szívén. A vészes napok után utazni ment, hogy feledje a világot, melyben eddig élt, s viszont ez ot­v­úgy is oly borzalmas visszaemlékezései voltak hozzá. Elment a­nélkül, hogy szórát szabad lett volna látnia, róla hallott volna ; lett volna e hír kedvező vagy sújtó, minden esetben kedvezőbb leen lett a kínos bi­zonytalanságnál . Elment messzire . .. távol volt soká ... visszatértével ugyanazon gondolat üldö­zd , ugyanazon kétségbeesés gyötre. Ez ifjú élet meg van törve, e nemes lélek porig alázva, és a szívben mégis annyi ellenkező érzelem! Szivében voltak vágyak, a halál és é­­let után, egyiket kebelrázó múltja, má­sikat anyjának irántai ragaszkodó szere­­tete alkotá. Volt egy tárgy , miután ha lázas kép­zete szép reményeket alkotott, virágzó­nak, sőt édesnek látva az életet, oly vé­­letlenül vágyott. E tárgy Izóra szerelme volt, de leg­lázabb almáibani reményeit is lehetett e egyébnek őrülténél nevezni ? . . . És mégis a sújtott szív oly erős mi­dőn gyengéd . . . Anyjának mondá, egy gondolattal sem keresi fel már Izórát; pedig e mondata minden betűjéért egy egy évet kért kárpótlásul szivének szaggató fájdalma. Ki érti, mennyibe került ez neki! ?... Tudta ő, hogy anyját megöli a gon­dolat , miszerint fia mellőzve van attól, kitől élte visszaadását remélé. És remélhetett ő Izóra családjától a történ­tek után egyebet ? Miként tudott e mindent vesztett ke­bel csupán gyengédségből élni, sőt az életet óhajtani ? Minthogy az atyai sze­retet és vonzalom nyilatkozatát soha nem ismerő, anyja kebléhez kétszeresen vonzódott; azt, mert kívüle nem ismert gyengédebb gondviselőt, önzés nélküli kétszeres erővel szerette. Ily anyák nem úgy szeretnek és sze­rettetnek mint mások, számukra más szerelmet öntött a természet a gyermek keblekbe. A grófnő a társalgást csakhamar egyéb tárgyra vitte át, látva Dezső arcában keble fájdalmának kinyomatát, többé e tárgyat nem érinti. De ki fogja hinni, hogy az anya meg­szűnt ezúttal a fia boldogításához vezető utat fürkészni ?... Néhány hét lefolyta után a grófnő ki­nyilatkoztató, hogy gyengélkedő egész­sége az orvosok tanácsával Ischl gyógy­vizét igényli, s fiát kérte kísérőjéül. Az inditvány el­len fogadva és foga­natosítva. Ischlben ékes vendégkoszorú gyűlt össze. Minden úgy örül, oly vidám itt, me­lyik itt a testi vagy lélekfájdalmak alá­rendeltje ? — Tegnapelőtt érkezett meg Eleméry grófnő lakrendezője. — hangzott a für­dővendégek ajkáról. Kettő volt köztök, kik közül az egyik boszúságtól pirosló, a másik öröm, és félelemtől sápadt arccal fogadó e hírt. Eleméry grófnő megérkezte első per­cében az idegenek jegyzékét kérte , átfu­tásakor rejthetlen örömsugár cikázott sze­líd szelleműti vonásain, Dezső elől el­lopva a lapot, a velük érkezett harmadik egyénnek , Szirányi orvosnak nyujtá. Néhány napra megérkeztek után De­zső magános esti sétára határozá magát. Vagy negyedórás távollét után arcá­ból kikelve rohant anyja termébe. — Anyám ! anyám !.. — hebegő gyer­mekes el nem rejthető örömmel — is­mertjeim egyikével találkoztam; félénk üdvözletem nyájas , boldogitó mosolylyal fogadta. A grófnőt e nyilatkozat fojtó zoko­gásra inditá. — Hát készületlen talált az szegény édes fiam ? — tördelé végre könyeit szá­rítva­­— és mennyire hibásan , mert hisz azt jogosan várhatod minden józanabb és becsületesb embertől. Dezsőt anyjának e szavai előbbi fa­gyos egykedvűségébe esték vissza, magá­hoz tért, pirult a fölött, mennyire elárul­ta magát, szerelme kétes kimenete foly­tán aggódott, mennyire fogja gyötreni a gyengéden szerető anyát, ha egyetlen fia szivéletét vonaglani látja; szótlanul sü­­lyeszté fejét támlánya tömött párnáiba. Sötét, emésztő merengését mint min­dig, anyja szeretetteljes hangja szakitá meg. — És még mi több — rebegő utánoz­­hatlan szeretettel — tegnap Szóra szoba­leánya volt itt hogylétedről tudakozódni, miután a sétányon még nem látott; ez bátorságot adott némileg viszonoznom e megelőzést, komornyikod küldöm oda megkérdeni, hány órakor lehetsz a gróf­nő kézcsókolására , miután fürdőóráik e­­lőtted tudva nincsenek; néhány perc múl­va itt a válasz, s te a nap valamelyik órá­jában szeretted körébe . . . Dezső gyönyörittasan függesztő szép szemeit anyjára, oh mi szép volt e perc­ben ez ifjú! a nemes arc bajló vonásait e pillanatban a szerelem és hála, e két leg­szebb érzés ragyogó át, mintegy újra al­kotva azt. És az anya, ki szeretetében fiát min­den áron boldogan akart látni, óhajtotta volna térdre bukva előtte mondani: „Most boldog gyermekem“, s én boldogsága tu­datában halhatok meg. E percben az előszobából lépték zava­rók a két ábrándozó szokatlan édes ér­zelmeit. Hirtelen szökött fel Dezső nyughe­lyéről , midőn a szolgát az előszobában látó , szemei elhomályosultak , ajka resz­ketett, fejét szédület foga el, kábultsá­­gában Csak most jutott eszébe, hogy anyja tettének bal következményei is lehetnek. A grófnő leolvasta ezt fia arcáról, kárhoztató önmagát idő előtti elhamarko­dott nyilatkozatáért, mely ha balul fej­lődnék ki, fia bánatát egy újabb fájda­lom súlyozza, mit ő szerze neki. De az ki szeret, csak örömekre gon­dol , melyeket szerettének ad, s azok minden percnyi késelméért saját szivét gyötri. A grófnő előrelátása szükségesnek tartá a szolga bejöttét megelőzve, az elé sietni. Egy cím nélküli zárt levelet adott ez át szokott hajlongásai közt. — Cím nélkül! — hevenyésző , — ez nekem is szólhat, feltörhetem. A grófnő egész testében remegett; mi­ként ne­m fia sorsának ítéletét tartó kezé­ben , pillanatig habozott; e nő szivében annyi szenvedések után is oly sok érzé­kenység volt; félt túl boldog vagy kétség­­beesett lenni, mindegyik őrülésre vezet­het. Szünet után mintegy erőt véve magán, feltöré a finom pecsétet. Nagy szenvedések elrabolják a könyök balzsamát. A grófnő kénytelen, elhaló szemekkel olvasá a címnélküli levelet. ,, Nem fog önnek feltűnni, hogy sora­im cím nélkül küldöm. Oka igen egysze­rű : a Dezső név kevés, család­neve pe­dig előttem ismeretlen , ön hibája, hogy látogató jegyét nem zárta kérelme mellé; úgy szinte nem én vagyok a hibás, ha egy némely meggondolatlan vakmerő el­­hizás azon nyilatkozatra vezet, hogy ter­meim névtelenek számára zárva vannak. Szükséges megjegyeznem, hogy leá­nyom tegnapi meggondolatlan kérdezős­­ködése tudtom és akaratom ellen történt; nem mulasztom el miatta kérdőre vonni. Bajáty grófnő:1 366

Next