Hölgyfutár, 1854. január-június (5. évfolyam, 13-133. szám)

1854-05-05 / 89. szám

Budapest, 5-ik évi folyamat. 89. Péntek, május 5-én 1854. Megjelenik, ünnep­­vvasár­napot kivévén, min-) ^dennap délután divat-? c^képek- segyéb míimel-) ^lékletekkel és raj­? sz­ok­kal. ^ £ Szerkesztőségi? ~szállás: ujvilág utcai 14.S £si. ház első emelet,hová a? ^kéziratok utasitandók. x › Kiadó­hivatal: £ ^album­sor, kegyesrendiek ^ ~épületében levő nyomdai} ^iroda, hová az előfizetési?­­^shirdetési díjak küldendők.^ vwwvwwvw HÖLGYFUTÁR Közlöny az irodalom, társasélet, művészet és divat köréből. › Előfizetési díj: · ^Postán: egész évre 16 ft ? ›; félévre 9,0 ~ évnegyedre 5 „ › ~ · c Bu­dapesten házhozkü­ l­é pdéssel: egész évre 13 ft.? ›; félévre . . 7 „ } £ évnegyedre 4 „ ? Felelős szerkesztő* Berec Károly. ; Hirdetések \ ('soronkir.t 3 ezüst krajcár­} ~ ért fogadtatnak el, és gyor-S 5 san közöltétnek. r Előfizetési fölhívás. Uj előfizetést nyitunk, mely má­jus 1 -tőljalilIN VÓIAT'ííi - azaz: évnegyedre, vagy már BIS­Z-IŐI Oktober légeiig, azaz: félévre történhetik. Előfizetés május, június és júliusra helyben 4, vidékre 5 frt. Május, június, Július, augusztus, September és októberre helyben 7, vi­dékre 9 frt. Az előfizetési pénzek a „Hölgyfu­tár kiadó hivatalába“ küldendők. A „HÖLGYFUTÁR“ szerkesztősége: Enyim a dal... . Enyim a dal, mely teh­ozzád beszél, Mint a virághoz a lágy esti szél. Én szépem én szerelmesem ! Jövel jövel a boldog óra vár A földre szállt a játszi holdsugár , Jövel jövel! Illatos a lég, lms az éjszaka, Tündöklik a szerelem csillaga, Ok nyisd ki, tárd fel ablakod! . . Ereszd be hozzád, száll a fuvalom Reszketve hordja szárnyain dalom , Figyelj figyelj ! El a földről — el ... . messze vágyom én Meghalni a boldogság kötelén , És újra élni kebletlen . . . Magas a menny ! magas végetlenül! Szerelmesen lelkem már ott repül, Ok jer , siess ! . . . Nyilas Samu. Névtelenek. Eredeti beszély. Keni­stele­n­ Rizától. (Folytatás.) — Csak még néhány órai nyugalomért esdek grófnő — szólt Szirányi, Elemérynő kórágya felett őrködve — azután újra ele­mezhetjük e gyászeset kifejtését. — Előbb megszüntetheti ön bennem az életet, mint kétségbeejtő helyzetem fe­letti súlyos gondolatomat. — De az égre grófnő, ez ingerültség újabb lázroham előidézője leend! — fi­­gyelmezteté őt Szirányi, pedig az orvos és beteg egyiránt sápadtak, egyiránt a szivszakasztó bánat betegei. — Adják vissza fiamat! — zokogott az anya szivrázón — akkor nem szükség­lem többé gyógyszereit, melyek csak a beteg testre hatnak ; hol a lélek beteg, el­vesz gyógyerejök. — Mennyivel könnyebb volna őt ismét édes sajátunkká tenni, — jegyzé meg az orvos a fájdalom nehézkes hangján — ha az agyonlőtt idegen, s nem saját atyja lenne! — Gondolja ön? — szólt a grófnő he­vesen emelkedve fel párnái közül. — Kétségkívül nagyot könnyű­ne De­zső helyzetén, — válaszolt a kérdett. Néhány óráig folyt még e szomorú e­­semény tárgyalása . Szirányi súlyos sza­vakban fej­ezé ki fájó nehéz gondolatit, szemrehányásokat halmozott fel gyávasá­ga ellen, mely végre is bevallatá vele Dezső előtt kétségbe esett helyzetét, mely minden borzasztó következményével az ő öntudatára nehezül.... jól tudta ő , hogy e tárgy említése is mennyire nehezíti a beteg helyzetét, de hányatott lelke nem volt, képes egyébre térni át. És van e bölcs, ki tudományával csak egy percre is el tudja vonni az anya gon­dolatát veszélyben heánykodó gyermeke megmentésétől ? Ez érzet magassága mellett eltörpül minden tett, minden erő, akarat és hata­lom , mely megsemmisítését nevetséges vakmerőséggel óhajtaná megkísérteni. Főleg az anyák ily szerencsétlen kivé­telénél , kiket sorsuk darabos, fukar, ke­gyetlen férj hatalmába helyzett, kinek if­jú éveiben egyetlen vigasza az Öntudat volt, hogy sorsát ritka önmegadás, méltó­ságteli nemes türelemmel viseli, reményé­ben egy édes vigasztaló gyermeknek , ki­ért annyit remegett, midőn atyai gyengéd szeretet helyett, kegyetlenül üldözve lát­ta ez egyetlen örömét, a még nem is vét­kezhető ártatlan gyermeket. Míg Szirányi, lelke sötét hánykodá­­sát szavalá, a grófnő szemei lángban ég­tek , arca piroslott, egész lényén nyugta­lan hánykodást vett észre az őt közelebb vizsgáló. Szirányi kérdéseire épen nem, vagy csak zavart hiánynyal válaszolt, a belküzdelem iszonyú vitája volt látható, végre vonagló alakkal, de tettetett nyu­galommal szólt: — Őszinteséget érdemel és követel az anya, midőn komolyan kérdi egyetlen gyermeke megmentéseérti küzdelmében, mikor tartatik a vizsgálat e reám nézve halált hozható tárgyban. Szirányi halálsápadt jön , a szenvedő anya határozott, ünnepélyes kérdése pa­rancsold neki, hogy a valót megmondja. — Talán ez órában gyűlnek össze az arra kijelölt törvény emberei. — Úgy sietnem kell! — szólt a gróf­nő jegedt határzattal arcán, — nehogy el­késsem. Nem szükséglem segélyét, nézze ön, mennyi erőt kölcsönöz csak egy nyo­mom elmosódható reménysugár is. Néhány perc után a grófnő minden se­gély nélkül ölte fel gyászát, s hagyá el termeit.* * * Midőn az elitélendő atyagyilkos anyja belépett a tanácsterembe sötét gyász öl­tönyében , sápadt, de méltóságteli arca fenséges, inkább büszke mint bánatos te­kintetével . . . halálcsend lett, az arcokon bámulat, szánalom , a szemekben könyek igazolák a keblek lázadását. A gyilkos anyja látszott köztök leg­nyugodtabbnak ; hosszan nyúló fátyola, mint sötét felhő húzódott utána. — Uraim ! — szakitá meg a kínos csen­det tiszta csengő hanggal, — a vizsgála­tot, tanácskozmányt és ítélet kimondását vádlott anyjának egy nyilatkozata fogja megelőzni. . . Ünnepélyesen nyilvánítom, — kezdő szünet után emeltebb hangon, s emberfeletti erővel küzdve, jártatá végig tekintetét a teremen, midőn fián akadtak meg pillanatai,egy percig habozni látszott, végre érthető, hangos szavakkal folytatá. — Igen ! ünnepélyesen nyilvánítom, hogy fiam, a vádlott gróf Eleméry Ármin e vé­letlen szerencsétlenség által nem jön atyjának gyilkosa! — Anyám! — dörgé át a termet De­zső meghatón metsző jaja, a megszégye­­nülés sötét pirjával, s egy félő tekintettel futá be a bámuló sápadt arcokat, melyek­hez ezt látszott mondani: — És ti hiszitek mit e nő mondott, fe­leditek hogy az anya áll előttetek. — Inkább örökös börtön, ezer halál , mint rajtam, s anyámon e rút gyalázat bé­lyege ! — ekként akará anyja állítását cá­folni, midőn tekintete anyjára esett, látta annak minden életjel nélküli jegedt der­medését, látta mint hullott a szoba tala­jára elalélt testével ama lélekmagasztos­­ság, melyet saját szavával alázott porig, érte mennyibe került e hazugság az erény­ben született, s abban meghalni vágyó a­­nyának. A birák egymásra tekintenek ez ün­nepélyes percben, s egymás arcáról e mon­datot olvasák : — Ily áldozatra csak anya képes! Egy igéző csendes alkonyon , midőn már a vész fergetege ártatlanságuk nyo­

Next