Hölgyfutár, 1854. január-június (5. évfolyam, 13-133. szám)
1854-05-05 / 89. szám
Budapest, 5-ik évi folyamat. 89. Péntek, május 5-én 1854. Megjelenik, ünnepvvasárnapot kivévén, min-) ^dennap délután divat-? c^képek- segyéb míimel-) ^lékletekkel és raj? szokkal. ^ £ Szerkesztőségi? ~szállás: ujvilág utcai 14.S £si. ház első emelet,hová a? ^kéziratok utasitandók. x › Kiadóhivatal: £ ^albumsor, kegyesrendiek ^ ~épületében levő nyomdai} ^iroda, hová az előfizetési?^shirdetési díjak küldendők.^ vwwvwwvw HÖLGYFUTÁR Közlöny az irodalom, társasélet, művészet és divat köréből. › Előfizetési díj: · ^Postán: egész évre 16 ft ? ›; félévre 9,0 ~ évnegyedre 5 „ › ~ · c Budapesten házhozkü lé pdéssel: egész évre 13 ft.? ›; félévre . . 7 „ } £ évnegyedre 4 „ ? Felelős szerkesztő* Berec Károly. ; Hirdetések \ ('soronkir.t 3 ezüst krajcár} ~ ért fogadtatnak el, és gyor-S 5 san közöltétnek. r Előfizetési fölhívás. Uj előfizetést nyitunk, mely május 1 -tőljalilIN VÓIAT'ííi - azaz: évnegyedre, vagy már BISZ-IŐI Oktober légeiig, azaz: félévre történhetik. Előfizetés május, június és júliusra helyben 4, vidékre 5 frt. Május, június, Július, augusztus, September és októberre helyben 7, vidékre 9 frt. Az előfizetési pénzek a „Hölgyfutár kiadó hivatalába“ küldendők. A „HÖLGYFUTÁR“ szerkesztősége: Enyim a dal... . Enyim a dal, mely tehozzád beszél, Mint a virághoz a lágy esti szél. Én szépem én szerelmesem ! Jövel jövel a boldog óra vár A földre szállt a játszi holdsugár , Jövel jövel! Illatos a lég, lms az éjszaka, Tündöklik a szerelem csillaga, Ok nyisd ki, tárd fel ablakod! . . Ereszd be hozzád, száll a fuvalom Reszketve hordja szárnyain dalom , Figyelj figyelj ! El a földről — el ... . messze vágyom én Meghalni a boldogság kötelén , És újra élni kebletlen . . . Magas a menny ! magas végetlenül! Szerelmesen lelkem már ott repül, Ok jer , siess ! . . . Nyilas Samu. Névtelenek. Eredeti beszély. Kenistelen Rizától. (Folytatás.) — Csak még néhány órai nyugalomért esdek grófnő — szólt Szirányi, Elemérynő kórágya felett őrködve — azután újra elemezhetjük e gyászeset kifejtését. — Előbb megszüntetheti ön bennem az életet, mint kétségbeejtő helyzetem feletti súlyos gondolatomat. — De az égre grófnő, ez ingerültség újabb lázroham előidézője leend! — figyelmezteté őt Szirányi, pedig az orvos és beteg egyiránt sápadtak, egyiránt a szivszakasztó bánat betegei. — Adják vissza fiamat! — zokogott az anya szivrázón — akkor nem szükséglem többé gyógyszereit, melyek csak a beteg testre hatnak ; hol a lélek beteg, elvesz gyógyerejök. — Mennyivel könnyebb volna őt ismét édes sajátunkká tenni, — jegyzé meg az orvos a fájdalom nehézkes hangján — ha az agyonlőtt idegen, s nem saját atyja lenne! — Gondolja ön? — szólt a grófnő hevesen emelkedve fel párnái közül. — Kétségkívül nagyot könnyűne Dezső helyzetén, — válaszolt a kérdett. Néhány óráig folyt még e szomorú esemény tárgyalása . Szirányi súlyos szavakban fejezé ki fájó nehéz gondolatit, szemrehányásokat halmozott fel gyávasága ellen, mely végre is bevallatá vele Dezső előtt kétségbe esett helyzetét, mely minden borzasztó következményével az ő öntudatára nehezül.... jól tudta ő , hogy e tárgy említése is mennyire nehezíti a beteg helyzetét, de hányatott lelke nem volt, képes egyébre térni át. És van e bölcs, ki tudományával csak egy percre is el tudja vonni az anya gondolatát veszélyben heánykodó gyermeke megmentésétől ? Ez érzet magassága mellett eltörpül minden tett, minden erő, akarat és hatalom , mely megsemmisítését nevetséges vakmerőséggel óhajtaná megkísérteni. Főleg az anyák ily szerencsétlen kivételénél , kiket sorsuk darabos, fukar, kegyetlen férj hatalmába helyzett, kinek ifjú éveiben egyetlen vigasza az Öntudat volt, hogy sorsát ritka önmegadás, méltóságteli nemes türelemmel viseli, reményében egy édes vigasztaló gyermeknek , kiért annyit remegett, midőn atyai gyengéd szeretet helyett, kegyetlenül üldözve látta ez egyetlen örömét, a még nem is vétkezhető ártatlan gyermeket. Míg Szirányi, lelke sötét hánykodását szavalá, a grófnő szemei lángban égtek , arca piroslott, egész lényén nyugtalan hánykodást vett észre az őt közelebb vizsgáló. Szirányi kérdéseire épen nem, vagy csak zavart hiánynyal válaszolt, a belküzdelem iszonyú vitája volt látható, végre vonagló alakkal, de tettetett nyugalommal szólt: — Őszinteséget érdemel és követel az anya, midőn komolyan kérdi egyetlen gyermeke megmentéseérti küzdelmében, mikor tartatik a vizsgálat e reám nézve halált hozható tárgyban. Szirányi halálsápadt jön , a szenvedő anya határozott, ünnepélyes kérdése parancsold neki, hogy a valót megmondja. — Talán ez órában gyűlnek össze az arra kijelölt törvény emberei. — Úgy sietnem kell! — szólt a grófnő jegedt határzattal arcán, — nehogy elkéssem. Nem szükséglem segélyét, nézze ön, mennyi erőt kölcsönöz csak egy nyomom elmosódható reménysugár is. Néhány perc után a grófnő minden segély nélkül ölte fel gyászát, s hagyá el termeit.* * * Midőn az elitélendő atyagyilkos anyja belépett a tanácsterembe sötét gyász öltönyében , sápadt, de méltóságteli arca fenséges, inkább büszke mint bánatos tekintetével . . . halálcsend lett, az arcokon bámulat, szánalom , a szemekben könyek igazolák a keblek lázadását. A gyilkos anyja látszott köztök legnyugodtabbnak ; hosszan nyúló fátyola, mint sötét felhő húzódott utána. — Uraim ! — szakitá meg a kínos csendet tiszta csengő hanggal, — a vizsgálatot, tanácskozmányt és ítélet kimondását vádlott anyjának egy nyilatkozata fogja megelőzni. . . Ünnepélyesen nyilvánítom, — kezdő szünet után emeltebb hangon, s emberfeletti erővel küzdve, jártatá végig tekintetét a teremen, midőn fián akadtak meg pillanatai,egy percig habozni látszott, végre érthető, hangos szavakkal folytatá. — Igen ! ünnepélyesen nyilvánítom, hogy fiam, a vádlott gróf Eleméry Ármin e véletlen szerencsétlenség által nem jön atyjának gyilkosa! — Anyám! — dörgé át a termet Dezső meghatón metsző jaja, a megszégyenülés sötét pirjával, s egy félő tekintettel futá be a bámuló sápadt arcokat, melyekhez ezt látszott mondani: — És ti hiszitek mit e nő mondott, feleditek hogy az anya áll előttetek. — Inkább örökös börtön, ezer halál , mint rajtam, s anyámon e rút gyalázat bélyege ! — ekként akará anyja állítását cáfolni, midőn tekintete anyjára esett, látta annak minden életjel nélküli jegedt dermedését, látta mint hullott a szoba talajára elalélt testével ama lélekmagasztosság, melyet saját szavával alázott porig, érte mennyibe került e hazugság az erényben született, s abban meghalni vágyó anyának. A birák egymásra tekintenek ez ünnepélyes percben, s egymás arcáról e mondatot olvasák : — Ily áldozatra csak anya képes! Egy igéző csendes alkonyon , midőn már a vész fergetege ártatlanságuk nyo