Hölgyfutár, 1856. július-december (7. évfolyam, 150-300. szám)
1856-07-03 / 152. szám
Budapest, 7-ik évi folyamat. 152. Csütörtök, Julius 3-án, 1856. Megjelenik ünnep- és vasárnapot kivévén,minden nap délután , divatképek s egyéb mümellékletekkel, ás rajzokkal. Szerkesztőségi szállás: Lipólt-utca 3-ik sz., t-ső emelet, hová minden a lapot illető küldemények, kéziratok , előfizetés, és hirdetések utasítandtak.HÖLGYFUTÁR: Közlöny az irodalom, társasélet, művészet és divat köréből. Előfizetési díj: Postán: egész évre . . 16 frt. félévre .... 9 , évnegyedre . . 5 „ Budapesten: házhozküldéssel egész évre . .... 13 frt. félévre ..... 7 ., évnegyedre . . 4 ., Egy hónapra 1 ft. 30 kr. Hirdetések Szerkesztőségi ügyekben értekezhetni minden nap délelőtt 9-től 1 óráig. Felelős szerkesztő s kiadó : TÓTH KÁLMÁN, soronkint 3 ezüstkrajcárért fogadtatnak el, és gyorsan közöltetnek. 1856. Meséket írtál, s mily bölcsen teved ! E mesés földön, e mesés életben : Hűség, boldogság, hála, fény, igazság, Mindez oly szép de fájdalmas mese ! Bánat s csalódás , ez csak a való ! Mese, nagy mese minden, csak mese ! S ha tán az ég sem más tündérmesénél, Mit gyermek szivünk altató dalául Zeng dús emlőjű dajkánk a — remény, Se baj ! tagadja bár meg a fukar menny , Megadja hűven a föld a deréknek, Koporsón innen , és túl a koporsón , A lélek kettős örök életét. Öreg barátom!a sirkant neked, Határdomb lessz csak ez arasznyi élet, S jövendő léted végtelenje közt; Téged nem bírhat koporsód lezárni! Látom, mint szállsz ki a föld éjjeléből, Mint ülsz sírodnak koszorús halmára, A sűrű körben ügyelő utódnak, Nyájas mosolygó magyar szellemajkkal, Aranymeséket mondva ezredévig. Szemere Miklós. ELSŐSZÜLÖTT. Beszély. Beöthy Lászlótól. (Folytatás.) — Oh, tudom, felelt Berci, nyakkendőjét igazgatva, melyből egy makacs szakadás minden pillanatban kifordult a néző szemei elé, hogy az illuziót elrontsa. — Először is, fe kellék a pénz. — Oh az van ! — No hát akkor minden van! — mondá közönyösen Berci. — Nem elég. Szeretném ha tudná mutatni a világnak, hogy Ő gazdag ember. — Azt már tessék rám bízni. — Egy kis ügyességet csepegtetne ön bele, hogy tudjon forogni nők között. — Biztosítom, hogy kezem alatt két hó múlva minden lány beleszeret! ■— Óhajtanám ha férfiak társaságában is meg tudná magát kedveltetni, ki nem állhatom, ha borozó férfiak közt valamely fiatal nem vesz részt a borozásban. Azok unalmas aluszékony emberek. — Ami az ivást illeti, azt is csak tessék rám bízni. — Továbbá, az ilyen szobatudósságra készülő emberek, nem szoktak valami rendkívüli bátorsággal dicsekhetni. Például, tán ért ön engem, — — hogy is fejezzem ki magamat,------úgy, —■ — ha például megsértetnék, ami nagyon könnyen előfordulhat, — meg ne engedje hogy nevemre szégyent hozzon, — azaz hogy elégtételt vegyen azonnal. A párbaj egyik fő kelléke a gavallérnak. — Ne féljen ön, foltot nem tűrünk meg a fiatalember becsületén. Biztosítom, hogy az én kezem alatt minden hóban lesz egy párbaja. Az öreg Zokoli nagyon ravaszul mosolygott, úgy látszott, mintha Bercit ez ajánlatra el akarta volna nyelni. — Ön engem, — folytatá Zokoli, — havonként fog tudósítani, menyire gyalulódott, menyire civilizálódott, s menyire haladt előre fiam a gavallériában. — Pontosabban referálok, mint bármely országgyűlési követ. — Ha fiamnak kedve kerekednék, elmehetnek önök utazni is. Akár Párisig menjenek sem bánom. Pénzben sokszra szenvednek fogyatkozást. Berci majd kibújt a bőréből. Zokoli egész Eldorádót tárt fel képzeletében. Utazni, enni, inni, verekedni, lányokat elszeretni, szóval, jól élni — Bercinek elég volt. — Bercinek nem voltak valami rendkívüli vágyai. Az alku csakhamar megtörtént. Berci beszegődött a gazdag Zokoli Andorhoz társalkodónak. E gyönyörű tervekbe, épen nem volt beavatva a jó Zokoliné, ki, mióta letette a hajadon párját, viszavonult a világtól, s csupán férje és gyermekeinek élt. Dacára, hogy az anyák egyformán szokták szeretni gyermeiket, itt úgy látszik, kivétel volt, s Zokoliné az anyai szeretetből többet juttatott első gyermekének. Tán azért, mert az, kevesbbé részesült az apai szeretetben. A kisebbik fiú, otthon a család körül, úszott a jólétben, míg Andor, egész az örökösülési napig, a legridegebb nélkülözéseknek volt kitéve a kollégiumban, ahova a következő fejezetünkben vezetjük olvasóinkat. II. Tudós Maszlagi Jónás úr és növendékei. Minthogy a várost, melynek kebelében a minket érdeklő kollégium van, — igen kényes volna saját nevén nevezni, tehát jónak láttuk, biz azt csak ***-ekkel jegyezni meg. *** városának toronyórái, épen három negyedet ütöttek reggeli kilencre. A tanuló ifjúság, kezdő csoportokban gyülekezni tudós Maszlagi Jónás úr történelmi tanár előadására, mely kilenc órakor veendő kezdetét. Alig üté el a kilencet, midőn a kollégium körül ácsorgó, s nem szivarozó de hoszú szárú selmeci pipából pipázó, s korra nézve meglehetősen előre haladt,nagy bajuszú és szakállas tanoncok, egyszerre betakarodtak az épület belsejébe , amely rögtöni változást bizonyosan azon körülmény idézte elő, miszerint a láthatárból, helyesebben a város porjellegéből, egy tisztes alak kibontakozását vették észre. Ezen tisztes alak volt ő, — t. i. Maszlagi Jónás professor úr, ki is megérkezék a rendelt időre, hogy tanítványinak a tudományt szájukba rágná, s a bölcsességet fejükbe tölcséren töltené. A professor úr, száraz, magas, kissé előrehajtott testű ember volt, galambosz hajakkal, s lehetett ötven esztendős, bár a sok tudomány miatt, melyet egyik — másik egyetemben magába szedett, jóval idősbnek látszott. Bajuszt és szakált nem viselt, hanem a helyett viselt pápaszemet, fehér nyakravalót, sajátságos kurta nadrágot és hoszú, bokáig érő dohányszínű kabátot, melyet még tanuló korában Gröttingából hozott magával az egyetemből. Kilenc óra. A tanoncok elfoglalták szép sorjában rendes helyeiket a penicilusokkal művészileg esze-visz a faragcsált padokban. A professor úr is elfoglalá helyét a kékre festett katedrában, s a tegnapi magyarázat nyomán elkezdé az érdemes növendékeket centrálni, előre bocsátván azonban e szokott, következő előzményeket, ugyanis.