Hölgyfutár, 1857. január-július (8. évfolyam, 1-145. szám)
1857-01-02 / 1. szám
nyíltak, se — mintegy mulatságot csinálva nyomorából — pajzán kedélylyel kezdő dalolni: A kinek lova nincs Gyalog megy az Pestre ... E pajzán kedély azonban minél tovább haladt, annál inkább kezdé elhagyni, mert a gyaloglásnak meg van az a kellemetlen oldala, hogy az ember hamar elfárad bele, s ilyenkor a világ első költője is örömest kicserélné Pegasuzát egy ütött kopott taligáért. Néha a költő mellett csengősbongós sallangos fogatok vágtattak el, s neki kedve kerekedett volna felülni arra a szép hintóra, melybe egy jó szóért bizonyára fel is vették volna; hanem ez a jó szó igen hasonlított volna a kérelemhez , fes Csokonai nem tudott kérni. Vs / •■Vv * ' Majd ifjit hetyke uracsok haladtak el mellette, s gúnyosan néztek a meglehetősen rongyos ruhájú vándorlóra, akit a falusi öreg uszonyok legfölebb is garaboncás diáknak tartották, s már látták is néhol háta mögött a fergetegét, az ég pirosságában és fekete felhőiben. Némelyik uracs ingerkedve kérdé tőle: - Atyafi, hány lépés egy mérföld ? A költő nem igen felelgetett, hanem hagyta magukra a jó gúnyolódókat, akik világért sem gondolták, hogy ez a szegény vándorló legény az ország egyik legnevezetesebb embere, kinek neve még akkor is élni fog, midőn az ő nevüket unokáik sírkövéről is lesöpörte már az idő. Hadd beszéljenek, hadd gúnyolódjanak — gondolá Csokonai — miért törődném velük, hisz én voltam, aki megírtam ellenségeimre. Bizony nem is törődöm én Akárki mit beszéljen, Gyakran rúgást ejt a szamár Becsületes személyen. A költő megvigasztalta tehát a kifáradt embert, de még sokkal inkább megvigasztalta azon magas bádog torony, mely néhány ezer lépésnyire látszott, s hol a költő meg akará végre pihentetni az apostolok lovait. Azt a helységet pedig hívták — Borfalvának. Borfalva hires helység a Tisza mentében. Mi azonban most nem sugár tornyáról akarunk beszélni — melyre a lakosok oly büszkék, nem is azon aranyos főkörökről s tarkacsikos rokolyákról, mikben vasárnaponkint a falu menyecskéi a ház előtti padkákon ülnek, hanem megemlékezünk azon csinos kőházról , melynek udvara olyan tiszta mint a tükör, teteje alig látszik a ráboruló akácfák leveleitől , s ereszében oly bizalmas bugás közt fészkelődnek a galambok. E kőházat (melyet a falubeliek kastélynak neveznek) szép gyümölcsfás kert, a kertet gondosan tartott kőkerítés veszi körül, melynek dús lombozatú fái a kerítésen áthatolnak , s dús árnyékot vetnek köröskörül. E fák árnyaiban a kerítésen kívül telepedett le Csokonai Vitéz Mihály, miután egy házamban három négy mértföldet bámulatos buzgalommal gyalogolt. Most már ráér pihenni. Hanyatt feküdve, s táskáját feje alá téve nézi a lombok nyilásin át a szép verőfényes kék eget. Hanem a verőfényes kék ég mellett szemébe tűnnek azok a friss hamvas szilvák is, melyek a lombok közül oly boszantó nyugalommal kacérkodnak vele. Ha elérné kezével, bizonyosan leszakítna egy párt, így legfölebb is botjával suhinthat közéjük. A gondolat nem rossz,s megpróbálja, s amelyik szilva épen közelében szíveskedik esni le, azt menten nyakon csípi, de a többivel nem igen törődik ... sokkal inkább óhajt most pihenni. Nem messze tőle s általa észre sem véve — az országúton egy terjedelmes testalkatú úriember sétál. Nagy tajtékpipájából ugyancsak fújja kétfelé a füstfellegeket, hogy megbomolnak belé a szúnyogok és egyéb levegős férgek játszó oszlopai. Aprókat lép, s erősen néz jobbra balra, hanem nem igen lát egyebet egy pár gémnél, mik hápogva szállnak be a tói nádasba. Akik ismerik a jó öreg urat, bizonyosan megtudnák mondan , hogy mit néz oly erősen. Valószínűleg vendégeket les, mert az öreg urnak is meg volt az a magyar betegsége mit vendégszeretetnek hívnak. Ott lakik abban a csinos kőházban,melynekteteje alig látszik az akácfáktól, s ereszében oly bizalmas búgással fészkelődnek a galambok. Talpig derék becsületes ember, akit jól ismer az egész vidék, mert udvarából ritkán fogy ki a járókelő idegen nép. Szegő Pálnak hívják, s még a falusi parasztok sem mondják ki nevét a nélkül, hogy utána ne tegyék — „az isten éltesse“,mert nem igen fordult meg még házában ember (úr vagy paraszt) kit legalább egy pohár borral meg ne vendégelt volna... Már ez neki betegsége. Most azonban igen meg van akadva. Senki sincs akivel elmulathatná magát, mert a falusi lelkész ép a margitai vásárra ment, a bőbeszédű rektor meg egész nap tanítgatja a falu gyerekeit, mivelhogy az esperest közelebb ráijesztett a látogatással. Délig csak meg volt valahogy, elperlekedett a béresekkel, a lusta szolgálókkal, s mikor ennek vége volt, órák hosszáig elcsapdosta szobájában a legyeket , (mi nem a legmulatságosabb foglalkozás), hanem a délutántól már előre fél. — Ilyen olyan adta barátságtalan világa! — fakadt ki az öregúr— az ember még csak vándorló legényt se láthat. Alig mondta ki azonban e szót, Csokonai botjával ismét közé csapott a csábosan mosolygó szilváknak, mire az öreg úr hirtelen figyelmessé lett. Oda sietett a kerítéshez, s imé látott ott a dudvák között legelőbb is egy pár porlepett sarut, mi meglehetősen el volt már nyitve, azután egy térdein ugyancsak megfogyatkozott nadrágot, egy avúlt mentét és egy kucsmát, mi a boldog alvó arcát oltalmazó legyektől, napsugártól s más egyébb nyári alkalmatlanságoktól. — Szép öcsém ! — szólitá meg az öreg úr — megcsípi a csalán! — Majd viszacsipem — felelé az mulatságos nyugodt vérrel, föl sem tekintve a kucsma alól. — No de fájni találna! evedék az öreg úr. — Hej uram , nem sokat szenvedhetett az, kinek a csaláncsipés is fáj. (Folytatása következik.) 2 PÁRISI ES LONDONI UTAMBOL. Feleki Miklósi«! ") September harmadikán keltem utamra. Bécsben csak addig időztem, míg útlevelemet a külföldi követek aláírták, és így még 4-kén jókor Brünnbe érkeztem. Brünn szép fekvésű kis város. Különösen posztószövő gyárai, és városháza igen szépek. A város fölött mintegy gyászemlék áll a Spielberg, honnan , a város mindkét részére legszebb kilátás van. A vár belsejébe katonai főparancsnokság engedélyével juthatni be. Köztéréi közt, melyek apró árulófabódékkal körül ültetvék, legérdekesebb a Krautmarkt Parnas szökőkútjával. Mellette van a város színháza, — tekintsünk be, épen próba ideje, legalább pongyolájában látjuk meg a művészetet — estére úgyis Prágában akarok előadást látni. Az igazgató szívélyesen fogadott, és készséggel ajánlkozott a színház belsejének megmátogatására. A színház kicsi, de csinos, hasonlít némileg a budai vári színházhoz. Színpada célszerűtlen nagyobb előadásokra, az álfalak mögött alig lehet megmozdulni. „Bűvös vadászt“ próbálták, egy pár jelenetet végig hallgattam, és különösen feltűnt a tenorista szép hangjával és csinos énekmodorával. Szerkesztő úr! Megígértem önnek, hogy külföldi jegyzeteimet lapjában közölni fogom. Ime szavamat beváltom. Menyire időm és tehetségem engedi , hiven megírom a mit láttam , s a látott és tapasztalt dolgok mily benyomást tettek lelkemre. Figyelmem főtárgya különösen a francia és angol színészet volt, s megírom tehát mind azt, mit ily rövid időn át búvár lelkem kibányászhatott. Megemlítem egyszersmind a közben eső nevezetesebb városokat, és ezzel kapcsolatban a német szinművészetet is. Lehetnek kiket érdekel, s kik egy magyar színész véleményét — ki első lépett túl a continensen — figyelmükre méltatják. Fereki m. k.