Hölgyfutár, 1857. július-december (8. évfolyam, 147-300. szám)

1857-07-21 / 164. szám

Budapest, §-dik évi folyamat. 164. Kedd, Julius 21-én. 1857 HÖLGYFUTÁR. Megjelenik ünnep-és vasárna­ felekletesi dij : not kivévén, mindennap dél- j.­r­a i « *»r ■ Postán: után, divatkepek­ s egyéb Közlöny az iroda­­­om, társ&selet, művészet egész évre.................................16 frt müme Hélletekkel és raj- “ félévre..........................................y ^ zokkal. évnegyedre.................................5” §BerkesztAségi szállás­ és divat köréből. ház^küttőLlf'**** öjvilágutca, 1-so sz., 2-dik eme- évre . . . . S 13 frt let, hová minden a lapot illető . félévre ‘ , küldemények kéziratok elöfize- évnegyede* ' 4 *££££ TXT I— ~. tau. TÓTH Kálmán. el* 30 £' értekezhetni minden nap délelőtt soronkint 3 ezüst kr.ért fogadtat-9-töl 1­ óráig. ____________ ____________________ nak el, és gyorsan közöltétnek A XIX. SZÁZAD ISMERTETÉSÉÜL. Irta Lauka Gusztáv. (Vége.) Az anyós, és feleség megpróbálták kezdetben a haragost játszani. Nem utasították ugyan el Jóskát kereken, de nem is marasz­­tották. Jóska azonnal észrevette, hogy hányat ütött az óra, s a vigasz­talhatja férjet játszotta! — Édes­anyám, Jóska nagyon szomorú ! — Látom! de hadd szomorkodjék, eleget szomorkodtunk mi is ! — Igen, de Jóska nekem egyszer azt mondotta, hogy kétségbe is tud esni. — Az sem baj leányom. Kinek hajlama van a kétségbeesésre, sokszor megjavul. — Igen , de Jóska olyan ember, hogy meg is tudja magát ölni. — Az nem nagy mesterség, csak bátorság kell hozzá. — Neki van bátorsága, és ő magát meg is öli — ha két­ségbeesik. — Az már baj volna! Eredj lelkem leányom, közelítsd meg kissé, beszélj a szívére, hátha még javíthatunk rajta. Endivia en­gedelmeskedett , s fölkereste Jóskát, ki a kertbe egy nagy diófa alatt desperált. A mama örömmel látta, és leste az ablakon, mint ölelkeznek, és mint csókolódznak. Karöltve tértek a szobákba. — Fiam uram! Szeresse Endiviát! Lássa Endivia szép ! Endivia jó! Endivia szereti fiam uramat! — Ah! ha én mindezt elhihetném! — Elhiheti fiam uram, én Endiviát isteni félelemben, s az eré­nyek szeretetében neveltem, ő bizonyosan ártatlan, fiam uram a hibás. — Hogy az anya leányának hisz, s azt pártolja, azon leg­­kevésbbé sem csodálkozom , s épen azért mert én elhagyatva, párt­fogók nélkül, nem bizonyíthatom ártatlanságomat, nem nyerhetem meg igazaimat, kétségbeesem, s meglövöm magamat. — Hallja Mama! Jóska kétségbeesik! Jóska meglövi magát. Ezeket mondva Endmvia nem sirt, hanem ordított. — Jóska én megbocsátok ! — Köszönöm. — Én is megbocsátok egyetlen Jóskám, hanem azt kívánom, hogy egész utósó farsangig itt maradjunk anyámnál, hogy lássa, melyikü­nk hibázik gyakrabban, melyikünk érdemel feddést, és Megrovást. — Így jó. Hadd lássa anyánk, ki a tökéletlen. Én előre is biz­­osítva vagyok győzelmemről. — Majd meglássuk gyermekeim. Nem kell előre dicsekedni... a leányomat isteni félelemben, s az erények szeretetében neveltem e­zt nemcsak szomszédaimmal, és szomszédnéimmal, de az egész falu­­d­ be tudnám bizonyítani. — Ki hibába esik , lakoljon. Farsang utójáig anyjuknál laktak a szeretők , s oly felségesen viselték magukat, hogy anyjuk nem győzött csodálkozni, miként tudtak összekopódni csak egyszer is életükben. A farsang elmúlt, s az anya nyugodtan bocsátott­a leányát, és vejét családfészkü­kbe. Novemberig mindig csak azt hallotta róluk , hogy boldogok. — Na már most összeszoktak. Most kezdődik az igazi, és tar­tós boldogság. Szegény, Istenben boldogult férjem, azt szokta volt mondogatni: A második évben tűnik ki: áldás-e a házasság vagy átok ! ? és szegény Istenben boldogult férjemnek mindig igazsága volt. Nov. elején megint meglátogatta valami csavargó Stranglinét. — Mikor látta a leányomat földi! ? — Tegnap is, tegnapelőtt is. — Hogy van ! Régen nem hallottam felőle, mit sem , bizonyo­san nagyon is megvan sorsával elégedve. — Asszonyom! ha a sir­kán volna leánya jól volna — de így azt mondom roszul van ! A mama épen piszkolni készült a hírmondat, de nem volt ide­je, mert a másik percben leánya állott előtte. — Nagy Isten , Endivia ! — Édes jó Mamám! haza­jöttem meghalni! — A semmire kellő tehát megszegte ígéretét! ? — Eddig csak medve volt, most már vadmacska ! Itt befejezem a történet részletes előadását, tájékozásul azon­ban , s eligazodásul következőket említek. Kopácsek ismét meglátogatta nejét anyósánál. Ismét kibékültek, és ismét összevesztek. Ez így tartott március végéig, a­midőn tökéletesen kibékülve hagyták el a mamát. A mama örült is, boszankodott is. Örült azért hogy kibékültek, boszankodott azért, hogy nem hitt a kibékülés tartósságában. Későbben csak boszankodott. Megtudta ugyanis bizonyos közel rokonától, hogy Endmvia, és Jóska végtelenül szeretik egymást, boldogok, valódilag soha sem haragszanak egymásra, hanem csak szintésből, és pedig azért, hogy Endmvia haza kerülvén, mindenkor a téli hónapokban — Jóska a kibékülés Ürügye alatt mindenkor fölkereshesse, s vele együtt, kevés kivétellel a téli hónapokat anyósánál tölthesse. Röviden, hogy ingyen teleljenek ki! A MARQUISNÉ ANYJA. Beszély. írta About Edmund, fordította Huszár Imre. (Folytatás). Az egész világ látja, az egész világ megtekinti, tehát az egész világ kertje. Az én szép kertem ott alant van, a falon túl. Itt csak két ember sétál, Róbert és én, te leszesz a harmadik. Jer, látod ama zöld ajtót? Ki ér előbb oda. Ezzel futni kezdett, Lucile utána, és csakhamar elé­­nitrMeed

Next