Hölgyfutár, 1857. július-december (8. évfolyam, 147-300. szám)
1857-09-23 / 216. szám
ül Julia és Stern azóta többször látták s kerülték is egymást. Seligstein — ki figyelemmel kisérte mindkettőjöket — átlátta, miszerint ők szeretik egymást. Julia is meg volt e felől győződve, azonban Stern hideg hallgatása őt is elnémítá, még atyjának sem vallá meg értelmét. Ezen örökös hallgatás és titkolódzás oly nehezére esett, miszerint végre maga mondta ki a nagy szót: utazzunk! Rövid óra alatt minden el volt rakva a bőröndökbe. A padlón papír darabok, gombostűk, az asztalon számlák, kulcsok, cipők feküdtek szétszórva. Esti hét óra lehetett. Müller úr épen, nagyot halló háziasszonyával végzi ügyeit, Julia pedig, arcát kezei közé rejtve, egyedül ült szobájában; a holdvilágitó egyedül nyájas, szelíd fényével a kis szobát. Halk kopogás hallatszott az ajtón, Julia azonban nem hallá. Az ajtó kinyílt, Stern bepillantott, ámde miután senkit sem vett észre, vissza akart lépni. Ekkor fölugrott Julia. — Bocsánatot kérek, kisasszony! — szólt Stern, baljával még folyvást a kilincset tartva. — Jó estét! — Müller úr azt mondá, csak jöjjek föl, ő is azonnal utánam fog jönni. Talán zavarom ? — Kit? — Kegyedet ! Valami kimagyarázhatlan hideg kényszerültség volt mindkettő beszédjében, mit azonban maguk vettek leginkább észre. Julia anyira meg volt zavarodva, miszerint arról is megfeledkezett, hogy gyertyát kellene gyújtani. Nehéz volt e pillanat, búcsúzni attól, kinek életével az ő élete összetört! Ösztönszerűleg ismét kezei közé rejte arcát, nem akarta, hogy Stern lássa megdagadt s kisírt szemeit. — Tehát holnap utaznak már ? — Igen, utazunk reggeli nyolc órakor, Salzburgba. — Szép idejök lesz, úgy látszik. — Én is azt hiszem. — Szép vidékeket fognak látni. — Úgy mondják. — Nem ismeri még kegyed Salzburg vidékét ? — Még nem ismerem. — Megvolt kegyed elégedve Ischllel ? — Oh igen ! — úgy hát remélhetjük, hogy jövő nyárra ismét látjuk önt itt? — Micsoda ? Stern úr utjára még udvarias is lesz ? ! Ismét mély hallgatás. Mindketten gondolataikba mélyedtek. Végre Stern hosszas habozás és magábani küzdés után, egészen kikelve vonásaiból, félre dobá kalapját, gyorsan megragadó Julia kezét 8 ajkához emelé. Julia meglepetve fordítá el arcát. Azonban Stern mégis meglátta, mily halvány volt Julia, mégis észrevévé a szemeiből hulló két nehéz könycseppet. — Júliám! — kiálta fölbátorodva, s Julia nem bírva magával, s kényes szemekkel veté magát Stern karjai közé. Nem akarom kifecsegni a hosszas beszélgetést, mit ezután kéz kézben nyugodva, az ablaknál tartottak. Ezalatt Seligstein is visszatért, az ajtót, mely leánya szobájából az övébe vezetett, lassan, a nélkül hogy a szerelmes pár észre vette volna, fölnyitotta, s lement szobájába, honnét a félig nyílt ajtón át elégült s örömsugárzó arccal nézte a szép párt. Nemde szép olvasónőim, Seligstein valóban irigylendő, s példányai ajánlandó jó atya? (Vége következik). Budapesti hirharang ! B. Eötvös József, az akadémia elnöke, e napokban személyesen vezeté be a nemzeti múzeumba Mommsen Tódor berlini tudós tanárt. A tekintélyes régiség búvár ez alkalommal kinyilvánitá, hogy muzeumunk, a római régiségek gyűjteményét tekintve, Európa egyik leggazdagabb tájának mondható, s kivált Németországban egy múzeum sincs, mely e tekintetben a mienkkel versenyezhetne. A színházi műsorozatban, holnapra „Don Szebastián"* volt kitűzve a nyugdíjintézet javára. — Ma a jó régen hallott — „Erzsébet“ díszoperát fogjuk hallani. Jövő hétfőn Jókainé jutalomjátéka (Szigligeti „P o k a i a k“ című drámája) lesz. Különben a műsorozat — a mi korlátolt számú színi személyzetünk mellett — oly változó , hogy maholnap a közönség akkor se hisz neki (mint a mesebeli farkast kiabáló gyermeknek,) mikor igazat mond. A M. Sajtó közelebb e sorokat írja : „Meyerbeer remek „Ördög Róbertjába“, a harmadik felvonási halléthez nálunk olyan zenét foltoztak, mely úgy illik oda, mint arany-ezüst és selyem szálakból szőtt díszöltönyre a közönséges vörös zsinórrat. E furcsa művészeti fusio meglehet, hogy a már betanult tánc kedvéért történt, ámde mégsem hagyhatjuk helyben, s nincs más mondanivalónk , mint az, hogy a leg is legbájosabb lábacskák pihentetéséért, s a leg is legbűvösebb fejecske caprice-áért sem szabad a színház érdekét mellőzni, vagy oly remekművön mint Ördög Róbert, ily erőszakot követni el.“ Ezt a megjegyzést mi legalább is hatszor tettük már, de „kiáltó szavunk elhangzott a pusztában“, bárha meghallaná most a színház igazgatósága vagy Erkel Ferenc, kinek mint jeles zeneköltőnek is kötelessége lenne a remek zeneműveket, ily vandál beavatkozásoktól gondosan megőrzeni. Tudva van, hogy amily áldástalan termékenységgel bírnak a kezdő dicsszomjas poéták, (kivált nagy Magyarországon,) az agavék ép oly ritkán hoznak virágokat. A pozsonyi prímáskertben például van egy kilencvenöt éves amerikai agave, mely most szeptember kilencedikén nyita meg első virágait. A pozsonyiak seregestől nézik e kedves ritkaságot, épen úgy mint nálunk a törpéket, meg Murphyt. Az első gazdasági iskolák Debrecenben , Kecskeméten és Székes-Fehérvárt fognak létesittetni. — A debrecenit és sz.-fehérvárit államköltségen fogják fentartani, a kecskemétinek pedig t. c. Csernyusné asszony bőkezű pártolása ad életet. „ Többé nem ,,a gyermekeké a menyeknek országa“. Már a gyermekek is kezdenek bolondokat csinálni, épen mint az éretteszt férfiak. Minap egy tizenkét éves Rómeó szökött meg, tíz éves Júliájával. Egy francia katonaiskolában nemrég két tizenegy éves tanuló verekedett meg életre halálra. Csókfalván (Erdélyben) pedig egy tizenkét éves fiú szülői padlásán végzi ki magát. A Rákos és Kőbánya közt fekvő szántóföldek holdját közelebb 8 —10 pétért adták ki bérbe. Átalános a panasz, hogy a földek bérára csökken, a gabona élesül, s ehez arányban a zsemlék is kisebbednek. Ezt a szeretetreméltó arányt a vendéglősök és pékek hasznos logikája találta ki. Szarvason közelebb „cigánybál“ volt. E bálban azonban a cigányok nemjátszottak egyéb szerepet, minthogy hegedüikön játszottak, s cigánybálnak csak azért nevezték, mivel a tiszta jövedelem a cigányoknak adatott át, hogy új hangszereket vehessenek. f Eségeket elpattogtattak már a lapok a háziurak köszívűsége ellen, szóljunk mi egy háziúrnő nagylelkűségéről. Ez a nagylelkű házbirtokosnő Grosinger Terézia özvegynő, ki — értesülvén, hogy Hajós szabómester az ötpacsirta-utcai tűzvésznél, buzgalmának áldozata jön , a szerencsétlen özvegyét és családját egész évre ingyen- szállással látja el. Külföld. * Egy hős nő. Az indiai hadesemények némely része már történetté vált, ebből mi is följegyezhetünk egyes mozzanatokat, mik olvasóinkat tán érdekelni fogják. Az ind lázadók egyik főnöke, Nana Sahib, egy vesztett ütközet után Cawnpurbe vonult, hol kudarcát azzal akará egyhíteni, miszerint az ott lakó békés angolokat lemészároltatta, a hullákat egy kútba vetteté, s a leölt szülök után elevenen dobáltatta oda a gyermekeket. Az áldozatok közt fölmerült egy hős lelkű hölgy, miss W e he er, egy bátor angolnak még bátrabb leánya, ki a végzetes mészárlásnak ellenállt. Védfegyvere egy gyönge revolver volt, melylyel magát több percig fönntartania sikerült , s csak miután fegyverét kilövöldöző, s öt seappyt megölt, hullott az áldozatok közé. * Planche Gusztáv, Franciaország első rendű ítésze — távirdai jelentés szerint - meghalt. Vegyesek. * E napokban — írja a Vasárnapi újság — nagytiszteletü Bogyó Ferenc, ref. lelkész úrtól egy nagybecsű régiség küldetett be hozzánk. Csokonai Vitéz Mihály emlék TÁRCA.