Hölgyfutár, 1857. július-december (8. évfolyam, 147-300. szám)
1857-10-02 / 224. szám
Megjelenik ünnep-é a vasárnapot kivévőn, mindennap délután , divatképek- s egyéb műmellékletekkel és rajzokkal. Surkesitisegalált ki: Ujvilág utca, 1-sé sz. 2-dik emelet , hová minden a lapot illető küldemények, kéziratok, előfizetés, és hirdetések utasitandók. Szerkesztőseg ügyekben értekezhetni minden nap délelőtt 9-től 1 óráig. Közlöny az irodalom, társasélet, művészet és divat köréből. Előfizetési díj: Postán: égés® évre.........................16 frt félévre................................9 „ évnegyedre...........................6 m Budapesten, házhozküldetéssel egész ívre...................................13 frt félévre................................7 évnegyedre .... 4 Egy hónapra . . 1 frt. 30 kr. Hirdetések soronkint 3 ezüst kr.ért fogadtatnak el, és gyorsan közöltétnek. Budapest, 8-dik évi folyamat. 224 Péntek, Október 2-án. 1857. HÖLGYFUTÁR, Felelős szerkesztő s kiadó: TÓTH KÁLMÁN. HOPPON MARADT! Beszély. Kovács Páltól. (Folytatás). A mint Gyulácska a 24 betűvel írva és olvasva, szorosabb ismeretségbe lépett; gyorsan haladt a tudományos pályán előre, é s fél év múltán nem csak olvasni, de szépen csengő verseket szavalni is tudott már, kedves mamájának leirhatlan gyönyörűségére, kinek ezentúl fiáért nem kelle pirulnia, más anyáknak büszkén fitogtatott gyermekei mellett! Legörömestebb tanult pedig a kis leendő lángész — verseket, — s minthogy tanítója Tarjas Máté bácsi is némi hajlammal viselteték a szent költészet iránt; alkalmasabb, kedvesebb tanitója, már nem is akadhatott volna ennél. Utóbbi években a kis kujon már maga is el kezde versifikálni, — csakúgy ropogtatá a bájos kadenciákat, mint hajdan a diót és mogyorót, — megénekelt a háznál mindenkit, a kis szurtos fűtő gyerektől kezdve, sőt egész a mamáig, kinek midőn egyszer nevenapjára készült s a humanissimus bácsi által összevissza foltozgatott köszöntőjét, az ünnepélyre összegyűlt fényes úri társaság előtt merész taglejtésekkel elszavalná: egész gyülekezet egyhangúlag jósolá a leirhatlan örömekben úszó anyának, hogy Gyulácskából nagy hírű költő leend még, aki a nagy Gvadányit, sőt tán magát boldogult Csokonai Vitéz Mihály uramat is utolérhetendi parnassusi kedvtöltéseiben , ha isten valami veszedelmes nyavalyával addig meg nem látogatandja még őt! Valami bizonyos pályát nem is választa hát magának a nagy reményű ifjú, hanem elvégezve honi, Tarjas Máté vezetése mellett a szabályszerű iskolai tanulmányokat, feltéve magában, hogy ezentúli egész életét, a szebb tudományoknak, különösen a vers-csinálás nehéz mesterségének szentelendő ily nemes foglalkozás, ily egeket verdeső tervek mellett nem csoda, ha kis Gyulácskánkból, egyszer csak magasra nőtt, nyúlánk siheder jön, a ki magát anyai, s mentori tekintélyek alól emancipálva, elkezde önállólag mozogni az élet tekervényes útain, — úgy, a hogy isten tudnia engedé!—Iharosiné végtelen boldog jön, ily reménydús csemete kizárólag szabadalmazott birtokában, — s csak úgy ragyogtak szemei az örömtől, midőn itt is, meg amott is elkezdenek kacsingatni a vidékbeli fiatalabb hölgyek — mamái, — mintegy előjegyeztetni óhajtván magukat, az egyetlen, szép birtokú örökösre, leánykáik számára. Gyula urfi azonban, a sokat jelentő kacsintgatásokat, sehogy sem akará elérteni. Ő filozóf maradt, és — költő, az eféle gyöngédebb természetű csábitgatások terén, — szive szerelmet nem ismert, de annál nagyobb tűzzel s elszántsággal hódolt kedvenc múzsáinak, — kik viszont elég udvariatlanul, ő, iránta látszanak legkevesebb hajlammal viseltetni. Mindemellett, meg akará már egyszer mutatni a világnak, hogy ki ő? — Forró vágy égető keblét, föllépni az irodalmi sikamlós pályára, melynek ellenállani nem birt. — Kiválogat a hát verseinek javából nehányat, s elküldé azokat a Vasárnapi Újság t. c. szerkesztőségéhez, — miután ez legelterjedtebb lap, — következésképen legtöbb ember is olvassa az abban megjelent elmeműveket. Vár aztán egy hétről a másikra, — minden lapot szívdobogások közt, remegő kezekkel bont föl, — s már türelmét kezdi veszteni , midőn egyszer csak megjelenik minden verse egyszerre a szerkesztői mondanivalók között, ilyeténképen : 1. Kecsteljes szemek. Könyvteljesek lennének biz azok, ha önnek verseit olvasnák. 2. Kéj-sóvár szív: Igen sovány, — félni lehet hogy Abzéhrungba esik. Hizlalja meg kissé, mielőtt vásárra hozná. 3. Bort iszomén. ... Dehogy iszik, dehogy iszik, hisz ekkor nem volnának ilyen vizenyős gondolatai. 4. Ha ő látná. ... Köszönje ön hogy nem látja, mert bizony világgá futna tőle ijedtében. 5. Jaj nekem! meghiszem azt, de az olvasónak lenne ám még csak jaj , ha az egészet olvasná. 6. Búcsú az élettől. Kár volna ily fiatal korban. De ha a verseléstől venne ön búcsút, nem lenne szüksége búcsúra az élettől! Ezek voltak a versek címei, a kérlelhetlen szerkesztőségnek pikánt jegyzeteivel garnirozva. — Gyula urfi elbusula az ő lelkében e méltatlanságon, hogy egy fiatal lángész ily kíméletlenül dorongoltatik vissza a dicsőség szent templomától, hova egyformán osztogatják a passust mindegyik halandónak ; csakhogy persze, nem mindenikét vizirozzák is egyszersmind oda! — Elment kedve rögtön a versírástól, de viszont annál nagyobb gusztusa jött novella, és drámagyártásra! A mama nem sokat törődve fiának irodalmi küzdelmeivel, annak levertségét, s rejtelmes szelid fájdalmait, mik figyelmét ki nem kerülők, mint nő, nem magyarázható másként, minthogy kedves fiacskája már azon korba lépett, melyben a természet nem csak kéri, de követeli is a fiatal szírnek azon adóját, mit, megtagadás esetében executió követ, — előleges pazar lerovása pedig, hamar tönkre juttatja a szegény legényt , — s igy minden esetben veszedelmes ! Itt az anyának kelle őrt állnia fia jövendő szivboldogsága felett, — s egyengetnie idomosan az útat, a házasság prózai ugyan, de csinos, és jó álmokat hozó, juh-akla felé. Azonban az elbúsult fiú semmi áron sem vala a házból kimozdítható első veresége után az irodalmi téren. — Azt gondolá, egész világ a Vasárnapi Újságot olvassa, — s abban az ő szellemi első szülötteinek kegyetlen kigúnyoltatását! Mintha minden embernek kötelességében állana ismernie azon szerencsétlen furulyást, kinek ártatlan szivömlengései, egy szívtelen szerkesztőnek epébe mártott lúdtolla által ilyeténképen pelengérre állitatának! Ez idő óta kevesebbet evett és ivott, — kérőié szemeit az álom, s az édes mamának nem csekély aggodalmára, kezde ezeknek következtében testileg hoványkodni, színben halaványodni, — s a kora tönkresilányulás csalatlan előjelei közt, egész léngjében vég pusztulásnak indulni ! Az édes mama mind ezen szörnyűségeket látva, szinte elbúsult az ő lelkében, a legkeresettebb orvosokat hozatá az ő kedves egyetlen fiának megmentésére, akik persze, miután a derék Vasárnapi