Hölgyfutár, 1863. január-június (14. évfolyam, 1-77. szám)
1863-05-21 / 60. szám
476 az literekbe s annak árját üdvös keringésben küldik szét a test minden izmaiba. Nyugalma fel van dúlva az álom üditő hálása megmérgezve méla álmok által ; a szomjas babánat issza fel vérét, mig elgyengült alkata a legcsekélyebb kártékony befolyás alatt összerogy. Ha az ember rövid idő múlva keresi helyette barátjait és barátnőit találja, kik kora sírja felett kényeznek, és csudálkoznak rajta, hogy az, ki csak nem rég az egészség, a szépség teljes virágjában pompázott oly korán alászállott a sötétbe, zsákmányul a féregnek. Kora halála okául, téli meghűtést vagy valamely véletlen közbejött bajt fognak felhozni, de nem ismeri senki a lelki betegséget mely már korábban aláásta erejét, s et oly könnyen engedte oda martalékul a halálnak. Hasonlít a gyenge fához, mely büszkesége a bereknek ; alakban kecses, lombozatban gazdag, de szivében rágódó féreg honol. Egyszerre csak elfonnyadva találjuk azt, midőn legfrissebbnek s legbujábbnak kellene lenni. Látjuk a mint ágait lehajtja a földre, és leveleit egyenkint elhányja, mig igy megfosztva és megsemmisítve az erdőnek szél nem háborgatta csendjében is ledől, és midőn a szép rom felett elmélkedünk, hiában keressük emlékezetünkben a fergeteget vagy menykő csapást, mely rombolásával sújthatta volna. Nem egy példáját tudom a bánkódó magokat elhanyagoló nőknek, kik lassanként eltűntek a földről, mintha az ég csak úgy vonta volna őket fel, és nem egyszer képzeltem magamban, hogy a sorvadás különféle árnyalatain keresztül, melyek : láz, gyengeség, kimerültség, mélaság, haláluk okait nyomról nyomra követhetném, míg végre ráakadnék a csalódott szerelem első jeleire. Hanem csak nem rég beszéltek nekem ehez hasonló példát, a körülmények ismeretesek azon vidéken, hol az előfordult, s én azokat csak úgy fogom elmondani, amint előadattak. Mindenki emlékezik még, az ifjú Emmett Robert, ír honfi szomorú történetére, sokkal szívrehatóbb volt az, hogy sem egy hamar el lehetne felejteni. Az alföldi zavargások alatt törvényszék éleibe állitatott, elitéltetett s hazaárulási vád következtében kivégeztetett. Sorsa mély benyomást ten a közönség rokonszenvére. Oly fiatal, értelmes, nagylelkű és bátor volt, szóval minden öszpontosítva találtatott benne, mit egy ifjúban anyira kedvelünk. Magaviselete még az erős megpróbáltatások alatt is oly magasztos, oly rendithetlen volt. A nemes harag, melylyel az ellene emelt hazaárulási vádat vissza, utasitá — nevének ékes igazolása — az utókorra való ünnepélyes hivatkozás az elitélés reménytelen órájába, mindez mélyen hatott meg minden nemes keblet, sőt még ellenségei is fájlalták a szigorú politicát, mely kivégeztetését követelte. De volt egy szív, melynek kínjait lehetlen volna leírni. Szerencsésebb és boldogabb napjaiban ezen ifjú megnyerte egy szép s érdekes hölgynek, egy elhalt hirneves ír ügyvéd leányának vonzalmát, ki őt egy nő első hevével szerette. Midőn minden világi elv feltámadt ellene, midőn vagyonban tönkre volt téve ; midőn szerencsétlenség, veszély fenyegetőleg tornyosultak össze neve körül, ő éppen szenvedéseiért annál forróbban szerette őt. Ha akkor sorsa még ellenes rokonszenvét is felkelthette, minő gyötrelmet kellett kiállani annak, kinek egész lelke képével volt eltelve. Hadd beszéljék el azok kiket a rögtön bezáródott sir hantjai elválasztottak azoktól kiket e földön legjobban szerettek, kik annak küszöbén ültek, mint ki a rideg és magányos világba záratott ki, melyből minden, mi benne szeretve és szerető volt elpusztult. De azután ily sk borzadalma! oly rémitő! oly becstelenitő! Nem volt semmi, hol az emlékezet megnyughatott, mi az elválás kínjait csillapíthatta volna! semmi azon gyengéd, noha gyászos körülményekből, melyek az elválás jelenetét kedvessé teszik, semmi, mi a bánatot azon áldott könyekbe változtatta volna át, melyek, mint az égi harmat, a célból küldettek, hogy a gyötrelem váló órájában a szivet újra felélesszék. Hogy özvegy állapotra még szomorúbbá tetessék, szerencsétlen ragaszkodása által atyja neheztelését vonta magára, és száműzetett a szülői házból. De ha a barátság rokonérzelme, s a szeretet nyújtotta szives szolgálatok, a vért fagylaló esemény annyira megrázkódtatott s levert lelkű idét megindíthatták volna, a vigaszban nem tapasztalandott hiányt, mert az Írek élénk s nemes érzelmű nép. Gazdag s előkelő családok irányában a legnagyobb figyelmet tanúsították. Társaságba vezették, és a foglalkozás s mulatság mindért nemével igyekeztek bánatját eloszlatni, s őt szerelme történetétől elvonni. Hanem mind hiában! Vannak oly szerencsétlen csapások, melyek a lelket emésztik s mintegy megpörzsölik; melyek a boldogság legbelsejébe hatnak be, és azt annyira megrontják, hogy soha többé bimbót vagy virágot nem hajt. Nem szegült ellene a mulató helyek meglátogatásának, de ott is csak úgy egyedül volt, mint a magány mélyében. Andalogva járt fel s alá, látszólag nem tudva a semmit a körülötte levő világról. Benső fájdalmat hordott magában, mely a barátságot kicsúfolta és nem ügyelt a vigasztalónak dalára, habár az még oly szépen hangzott is. Aki nekem történetét elbeszélte, látta őt egy álarcos vigalomban. Nem lehet a nyomornak szembeszökőbb és kínosabb képe, mintha azzal ily jelenetben találkozunk. Azt, mint kisértetet járkálva találni, hol körülötte minden vidám , azt az öröm mezébe öltözködve látni, holott oly sápadt és bús, mintha hasztalan törekedett volna a a szegény szivet a bánat pillanatnyi feledékenységébe meríteni. Miután a pompás szobákban a szédelgést okozó sokaságon keresztül bolyongott, a legnagyobb szórakozottság látszatával egy zenekör lépcsőzetén ült le, hol egy ideig gondtalan arccal maga körül tekintvén, mely mutató, mennyire érzéketlen a fényes jelenet iránt — a beteg szív szeszélyességével elkezdett egy kis panaszos dalt zengedezni. Hangja kitűnő vola , hanem ez alkalommal az oly egyszerű, oly megragadó volt, hogy annyira kifejezte lelke boldogtalanságát, hogy néma s hallgatag sokaság vette őt körül. Ilyen s gyengéd szív története csak a legnagyobb érdeket ébreszthette oly országban, mely nevezetes lelkesedéséről. Tökéletesen megnyerte egy derék tiszt szívét, ki udvarolt neki, azt gondolván, hogy ki a holt iránt oly hit, az élő irányában sem viseltethetik másképen, mint szeretetteljesen. Visszautasította hódolatát, mert gondolati visszavonhatlanul előbbi kedvese emlékével voltak eltelve. A tiszt mindazonáltal folytatta udvarlását ; nem szerelméért csengett, hanem becsüléséért. Gyámolítást talált a hölgynek az ő érdeméről megyőződésében, és annak saját elhagyatott s függő helyzeti öntudatában, mert barátnői szívességéből élt. Szóval, végre sikerült neki kezét megnyerni, noha azon ünnepélyes kinyilatkoztatással, miszerint szive változhatlanul másé. Elvitte magával Siciliába, remélvén, hogy a helyváltoztatás kora fájdalmak emlékét ki fogja törölni. Szeretetre méltó és példás feleség volt s iparkodott boldog is lenni ; de semmi sem gyógyíthatta meg a néma s emésztő but, mely egész lelkéig behatott. Lassú és reménytelen sorvadásba esett, mig végre a sírba hullott, mint áldozatja a megtört szívnek. Angolból: Döbrentey Sándor. EGY DIVATHÖLGYHÖZ. Midőn először fogtam kis kezed, S szerelmet vallott ajakam neked, Szemedben egy gyémánt köny csillogott S kezemre sírtad e gyöngyharmatot. Ez volt éltemben legszebb pillanat, Mert ekkor téged mint nőt láttalak. Midőn később megint találkozunk, Fényes termedben várakozva ránk, Büszkén mosolygva nyújtottad kezed, S mi térden állva csókolánk kezet, E pillanatban ismertem reád, Hogy nem vagy más, mint: nagyvilági báb! srácz Miklós. VALÉK MÁR . . • Valék már meghalva Forró szerelemben, S lánykám karjai közt Volt temető helyem. De büvülő csókja Feltámadást hozott, S megleltem a menyet Szemeiben legott !... Németh János.