Honderü, 1845. július-december (3. évfolyam, 2/1-26. szám)
1845-10-28 / 17. szám
KEDD. 17. SZÁM. ŐSZHÓ’ 28. RÉSZSÍLY DEGRÉ ALAJOSUL. 1. Az örömteljes napok vég felé hanyatlottak, s mohó vágygyal sietett mindenki a farsang hátralevő részét élvezni. Zajos éj volt; a bérkocsisok versenytéren képzelék magokat, s fáradt gebéiket előre ostorozván, merészen vágtattak egymás elé : mindenki vigadni sietett. A várost elfedő hó olvadozván, a fehér lepel rongyai alól a rvezetlen föld fekete foltokban mutatkozik. A derült eget csillagok ezre ragyogá át, s a hold ezüstlő mosolya a lámpák’ világát szükségtelenné tévé. A bálványutcza’ nagyszerű házai egyikének első emelete fényesen volt világítva, s a dús csillogás áttört a fehér kárpitokon. A zene csábítóan hangzik le, s a ház előtt éji kóborlók ácsorogtak, álmatlan szemeiket kíváncsian meresztvén az ablaknál elrejtő sötét árnyakra. Felvágyni látszottak : némelylyek tánczszenvedélyöket, mások hatalmas étvágyukat kielégítendők. Villámként csapott közéjök egy ifjú, beesett szemekkel, zilált hajjal; arczán szenvedés és merész elszántság ült, fejét indulatosan veté hátra, s szomszédjának kezét görcsösen megkapva kérdő: — Ki lakja e ház’első emeletét ? A kérdezett mogorván voná vissza kezét, s az idegent eltaszítván felelé: — Mi gondom rá. — Üdvem függ tőle — rimánykodék az iménti — minden szentekre! mondjátok : kinél ez ünnepély ? — Ha annyira érdekében fekszik — jegyzé meg az egyik utczahős — menjen föl s ott kérdje. Az ifjú nem felelt, hanem kalapját szemére vonta s a kapun berohant. — Néhány percz múlva szédelegve dőlt ki, s homlokán egy sebnyilásból vér patakzott alá. Kékült ajkait erősen fogai közé szorítá, s a falhoz fogódzott. — Hej czimbora ! — szólamlék az egyik ácsorgó; téged nem jól vendégeltek, ezt a BP legelső csapszékben is megkaphattad volna. ^ 1S NÁSZÉJ.