Honderü, 1846. január-június (4. évfolyam, 1/1-26. szám)
1846-03-24 / 12. szám
222 — ollyasmit nem nyilvánít, mit nem érez avagy gondol. Tettetést nem ismer. A szerelmes szerelmek tárgyát saját lényének egész átadásával akarja boldogítani. Ő nem kereshet tetszőséget más egyéb, mint saját egyéniségének kifolyásai által. És hogyha bizonyos, általa nem birt erények’ kül— csillámával sikerült neki tetszést kivínia, az miként nyugtathatná meg szerető szivét? Hisz fájdalommal kellene értenie, hogy e hajlam nem őt, hanem a hazudott képet illeti, mellyből tehát a szerelem’ szoros ragaszkodását, gyöngédségét, üdvét soha sem várhatja kifejlődni. A boldogság, melly után vágyódik, a legvalódibb, mit az élet fölmutathat : miként építhetnék tehát a csalódás, a képmutatás’ múlékony alapjára a boldogság’ templomát? A megcsalást követő önvád sehol sem éreztethetik olly mélyen, mint a szerelem’ gyöngéd érzeteiben. De a szerelem’ gyöngédségének egyik jellemvonása, minden ébredő álság’ visszautasításában s annak helyet nem adásban áll. A szerelmes minden hibáival együtt adja át magát, de szent tökéletével is e hibák’ kiirtásának. Hisz miként maradhatnának azok elrejtve? A szerelem nem képes a csalódás’ keserű fájdalmai’ eszközlésére! Még csak legközönyösebb dolgokban sem tűrhet a lakosságot s tettetést. Ki szivét felnyitá, ki kelle egyszersmind keblének egész világát tárnia. A szerelem nem hizelgő. Hízelgések a csábítás’ fogásai, mellyek a szív’ megvesztegetésére czéloztatnak. Saját önző czéljai vannak, mellyeket a valódi szerelem nem ismer. Olly kegymutatások’ vadászata ez,mellyekbe a szív nem adja megegyezését. A hiúság leiztasíttatik általuk, hogy mint vak eszköz használtathassák. Kit az ember valódilag becsül, annak lehetlen hízelegnünk. Ki hízelgések által akar győzni, önerőibe kevés bizodalmat vethetett, s mintegy tanúsító vallomása annak, hogy személyes jelességeitől mit sem várhatni. Olly emberek, kik ál vagy túlzott dicsérgetésekkel túlfinom udvarias viselettel szerencsét tesznek a más nemnél, ingatag s legkevésbbé biztos jellemüek, következőleg valódi szerelemre aligha képesek. A hízelgéssel mindig bizonyos szemtelenség párosul, melly a valódi szerelem finom ízlését sérti. Mindezek mellett a szerelemnek mégis megvannak saját titkai. Habár tettetésre soha sem szorul, mégis némelly dolgokat el kell titkolnia. Maga a kedves előtt is soknak kell még titokban maradni , míg a viszony tökéletes érettségre nem jutott. Némelly érzeményt, melly kedvesnének szivét megindítja, önmagának kell kitalálnia. Mielőtt az ajk megvallaná, már vonásaiból, viseletéből olvasnia kellett. Ha a szerető nő férjének mindent megmondana, gyakran női gyöngéd érzelmei sértetnének meg, s némelly kellemes meglepetés lehetleníttetnék. Hanem sem elzárkózottság, sem bizalmatlanság, mi a szerelem’ titkait őrzi. Titkai a szerelemnek leginkább csak azért vannak, mert órájuk még nem ütött, midőn kinyilatkoztatásuk által, élvezet eszközöltethetik általuk. Hisz a szerelemnek még önmaga előtt is vannak titkai. Szívélyünkben sok ollyasmi történik, mit magunk sem értünk s érteni nem is akarunk. Érzelmeink közt ugyanis vannak némelly rejtélyesek, de e rejtélyes külsőt édes örömmel elsziveljük, minthogy ép ez által fölötte emelve van érdekük. [(Folytattatik.) — EMLÉKLAPOK EGY FŐRANGÚ HÖLGYHEZ. XXXIII. Tovább! tovább ! — lelkem borongni vágyott. És elhagyám a szűk földet, világot; Körültekintők, — temetőbe’ voltam. Önkényt leestem, és imádkozom : Legyen boldog hölgyem, szabad hazám, S kit földbe ástam, üdvözülve holtam ! — És szétrepedt a mennynek boltozatja, Szememhez kaptam — ott az Isten’ arcza!