Honderü, 1846. január-június (4. évfolyam, 1/1-26. szám)
1846-03-31 / 13. szám
— 242 — szerelem mit sem tart — már jogainak megszorítását s veszélyeztetését látja. — A szerelmesnek eszébe sem juthat, hogy kedvese, boldogságánál egyebet csak akarhatna is, mert önmagáról tudja , milly drága előtte annak boldogsága, kinek kebelnyugalmáért mindent föláldozni kész. Mindemellett a szerelem nincs némi nyugtalanság nélkül. A legmagasb boldogság öntudatában is fölmerülhet a gondolat , hogy ezen boldogság is megsemmisülhet. És gondolata annak , hogy talán puszta barátság, tisztelet lehet az, mit mi szerelem gyanánt ölelünk — kivált a szerelmi viszony’ s egymáshozi közeledés’ elsőbb pillanataiban nyugtalanítólag támad. A szerelem’ tartózkodása s szemérmetessége, eleinte gyakori félreismerésekre adhat alkalmat. Némi szükséges elzárkózottság s látszólagos hidegség, egykedvün nem hagyhatják a kebelt, melly elött ezeknek történetes indokai ismeretlenek. És hogyha még akadályok is jönek közbe, mellyekkel a szerelemnek rendesen megvínia kell, vagy mellyek’ bekövetkezésétől előlegesen tarthat, nyugtalanságai, természetesen, szaporodnak. Hol az élet’ boldogsága tétetett játékra, ott bizony bajos dolog hidegen s egykedvűn maradni. De mindezen aggodalmak megszűnnek, minél inkább közelednek a szerelmesek egymáshoz, minthogy a bizonyosság,hogy egymást csakugyan valódilag szeretik, tisztító napként sugárzik át aggodalmaikon, míg végre teljes bizalomnak adva át magukat, minden kétségeik eloszlanak. Azonban még ekkor is támadnak nyugtalanságai a szerelemnek. Ugyanis mennyi kedvetlenség érheti szerelmesünket : ő beteg lehet; megsértethetik mások által; lehet, hogy tőle el kell válnia ; M ég tudja, az emberi élet’ mennyi bajainak, kedvetlenségeinek lehet ezenfölül kitétetve! Hisz mind a bajok ellen még a legtisztább érzelemnek — a szerelemnek — sincsenek villámhárítói. És eljövend egykor az enyészet, s jéghideg kezével széttépi egymástól a forrón szerető sziveket. S milly hamar, milly véletlen történhető ez! A midőn a jelenben még olly boldog szerelemnek csak gyötrő emlékei s fájó panaszai maradnak főn. — A szerelem mindvégig megtartja nyugtalanságait, apró aggodalmait. Ezek nélkül boldogsága is kevesbbé volna elragadó. A gyöngédségnek több életet s meghatóbb kinyomást, örömeiknek több varázst kölcsönöznek azok. A szerelemnek mint egyik szép sajátsága említhető a merengés. A világ érdektelen előtte, benyomásaira csak anynyiban figyel, amennyiben azokból anyagot vehet kölcsönös tételük felékesítésére. Tekintete magába mélyed el, s minden más iránti zárkózottságra mutat. Érzelmei mindig lekötve, gondolatai elfoglalva vannak, a nélkül hogy megerőltetést szenvednének. Helyezetük’ átgondolása, boldogságuk’ elvei, kedvese körüli gondjai foglalják el egész valóját, de a legboldogabb érzemények’ egész gazdagságát árasztva el kebelvilágában. Minden érzeménye gondolattá válik, a nélkül hogy életfrissségét elvesztené, s minden gondolata legszebben párosul a valósággal. — Szerelmesének képe mindig előtte lebeg. S olly gazdag tárgy ez, melly körül mindig van mit nézlelni, gondolni, vagy legalább álmadozni. S mi édesebb a szerelem álmainál? A szerető leány társaságban is magányosan van; hol mindenki figyelmes, ő szórakozott, s midőn mások mulatnak, ő egészen más nézlelődésekbe mélyed el. Ezért rendesen kerülni is szokta a zajos köröket. Ő magányban szeret lenni, s magát kedves képekkel foglalja el, vagy édesbús vágyaknak engedve át magát, titkos könyeket sír. A szerelmes’ világa önszivében van. De szerelme’ tárgya iránt a szív fölötte közlékeny. A szerelem’ legboldogabb perczei, az egymássali meghitt társalgásban, a szíve meghitt ömledezéseiben központosának. Ezer kicsiségek, mellyeket mások figyelemre sem méltatnak, előttük legfontosabbakká válnak s okat szolgál.