Honderü, 1846. január-június (4. évfolyam, 1/1-26. szám)
1846-04-21 / 16. szám
302 - állóság’elismerése ; szerelemé a legmagasabb két egymásnak minden önállóságát föláldozni, s a minden tekintetbeni egyesülés. Barátságban a jellemnek egyénisége a mennyire csak lehet szükség, hogy kiemeltessék, s a közösnek ellentétéül helyeztessék, — a szerelemben pedig annak egyesülni s a közösben felolvadnia kell. Barátság elhidegül, ha a barátok egymáshoz fölötte közelednek; a szerelem pedig a bensőbb egyesülés’ minden perczei mellett növekszik. Barátságban több önösség van, mint a szerelemben, s ezért kevesebb átadás. Barátságban két lény áll egymás’ ellenében ; szerelemben egy létnek két fele egyesíti magát. — Ezért van, hogy a barátság nem minden küzdelem nélkül érhető el s tartható meg. Örökös küzdelme van az önzéssel, mellyen mindig újabb győzelmeket kell kivínna. A jellemek’ különbözése, melly csak időnkint fejlődik ki, több szögletességeket állít elő. A szerelemnek illynemű küzdelmekkel semmi köze, benne az önzés örökre elfojtatott. Szerelmesek mindenben egyezők, s egymás’ ellenében nincs mit felmutatniok. A jellemek’ különbözése szívviszonyuk’ keletkeztekor tisztán állt előttük. Egész lényük öszhangzásra törekszik. A barátság erőmegfeszítésben s merész munkásságban él — míg a szerelem a benső élet’ teljes élvezetében s a kedvesérti csöndes foglalkozásban tölti perczeit. A barátság magasztos, benne az emberiség’erő ie tündöklik. A szerelem szép, elragadó, ez a szellemi öszi hangzat’ megtestesülése. Nagyszerű pillanat, midőn két magasult szellem a barátság’ férfias szavát adja egymásnak. S legndvezítőbb perez, midőn két szív megismerve egymást, egymásba olvad át. Míg a barátság’ férfias szózata így hangzik : éltemet áldozom föl éretted; a szerelemé csöndes átolvadásban ekkép zeng: együtt halunk meg, és túl a síron sem válunk el egymástól. Magasan dobog föl a kebel barátsága k érzetében, míg a szerelemben szíveink gyöngéden hullámzanak egymás elé. Merész czélok után küzd a barátság, s nagyszerű tetteket visz végbe. A szerelem érzelmi üdvöt keres és nyújt, élvezni s élveztetni akar. A barátság bárhol tűnik föl, bámulatot ébreszt, a szerelem csöndes elragadtatással kapja meg a szíveket. A barátság végtelenbe nyúlik s merész eszmeképekre lelkesít. A szerelem végtelenségét önmagában találja föl s az eszmeképeket valósággal párosítja. Barátságban a szellemi túlemelkedik az érzékiségen, s ezen tulnyomóságában a magasztosság’ érzetét ébreszti föl. Szerelemben a szellemiség összeolvad az érzékiséggel, s a szépnek öszhangzatát állítja elő. A természet ezért bizá a szerelemre az ember’ világba vezetését s ápolását. Szebb áldással nem jutalmazhatá azt, mint a szerelem’ zálogával, melly a szerelmeseket bensőbben fűzi egymáshoz ; boldogságuk’ tetőpontján vélik magukat, s gyöngédebb odaolvadással borulnak egymás’ kebelére, ha a szunyadó csecsemőre tekintve a szülői élet’ új és magasztos világa tárul fel előttük. Midőn a barátság eszményi öröklétet alakít, akkor a szerelem egy szellemétől áthatott valót állít elő. Egész teremtettséget betöltik a szerelem’ hangjai, s az atya’ és anya’ neve ajakról ajakra szállva végtelenbe hat. S az élet, minden fáradalmai, balcsapásai mellett sem lehet egészen nyomorult — hisz forrása szerelem volt, melly által örömre s boldogságra hivatott föl! HÖLGYEK’ ÖSSZEESKÜVÉSE. BALLADA. Ifjú gróf élt, legszebb tán világon, Ámde mint tél, szívtelen, hideg, 'Lángra nem gyűlt a legszebb világon, Szólt, az élet mindenkép rideg , S a szerelmet legjobban nevette : ' Átok, mond, az életnek fölötte. Volt a honnak három ifjú lánya, Nála szebbet nem teremt az ég,