Honderü, 1847. június- december (5. évfolyam, 2/1-26. szám)

1847-10-26 / 17. szám

17. SZÁM. KEDD. OSZHCT 26. 1847 MDTICSTOL N­­éhány év tű­nt el a földről a visszah­ozhatlan múlt’ Örvényébe, mióta cse­kély magam a dolgok’ menetelét őrszemmel k­i­s­é­r­e­m, mint egy vi­lágfájdalomtól áthatott hazafi szokta monda­ni; — és mindamellett is nem változott az ál­lapot. A nap csak oly hosszú mint ezelőtt, le­het tizenkét órát henyélni, három órát a test­ táplálásával eltölteni, és kilencz óráig alulni. Én is azok közé tartozom, kiknek nem a­­dott a sors egyebet gondoknál, de jó gyo­morral áldotta meg ; annálfogva nem csak i­­gével, de kenyérrel és hússal — ha van — is kell élnem. Azaz consumens proletárius vagyok. Mikor világra küldött a gondviselés, úti­­levelembe nem írt be professiót, mert gon­dolta, hogy táblabíró is lehetek, és elpirulan­­dok, ha a professiót valaki szememre lob­­bantja. A sorshoz járván iskolába, jókor meg­tanultam az élet’ néha keserű kenyerét enni. A proletárius fölü­láll a pártokon, nincs vesztenivalója, nincsenek praerogativái, szá­zadok által szentesített birtoklási jogai. Ő az idővel nő, az idővel tűnik el, barátja a tavasz­nak, mert minden bokor szállást ad, ellensé­ge a télnek. És mégis : A proletárius anyag, melyből a státus­épületek­ kapcsait készíti a történet. A proletárius probléma, melyet a fótum megfejtésül adott föl az emberiségnek. Engedjen meg a tisztelt olvasó! hogy eny­­nyire panaszosan kezdem levelemet. E le­­vélcziklus, melyet önhöz megnyitni szeren­csém van, nem lesz azért epés kifakadások­­nak szánva ; ez proletáriusi szempontból ha­ladásunkat vázolandja és kisérendi, mit any­­nyival is inkább tehetek elfogulatlanul, mert a politika­ küzd homokától távol, mint csendes vérű szemlélő állottam. Hova csak pillant az ember e hazában, mindenütt ébren vannak, és a szellemi forra­dalom egy új, jobb, szebb polgári, társasági és alkotmányos életet kezd előidézni. A ma­gyar’ egyre szebb jövendő’ fénycsillaga derült. Európa’ álladalmi és társasági újabb rend­szere, az alkotmányos monarchia, mely a nyu­gati császárság’ romjaira egy új nemzedék által építtetett, csaknem ezredéve, hogy szü­letett. Eddig elő minden formákban megkisér­­te erejét, és a népek’ történetébe hatalmas kezével nagyszerű eseményeket szőtt. A népvándorlás vérrel festé a történet’ lapjaira egy új átalakulás’ kezdőbetűit. Rop­pant státusok dőltek az enyészet’ hamvába. Éhség és döghalál pusztítá el, mit a tűz és vas megkímélt. A művészet és mesterségek’ géniuszai elbujdoklanak az Örökkévalóságot is harczra kényszerített emlékek’ romjai alá. Sötét és terült a letarolt Európára. 1 o ------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------n /TaVp ?~CCA

Next