Honismeret, 1978 (6. évfolyam)
ÉVFORDULÓINK - Szilágyi Ferenc: Fazekas Mihály évfordulójára
Fazekas Mihály évfordulójára Fazekas Mihályról mindmáig a legélőbb, legszemléletesebb képet barátja, a költő Csokonai Vitéz Mihály hagyta ránk. Várad utcai háza kiskertjében lép elénk a füvészkedő, kertészkedő „drusza", s szinte filmszerűen kinagyítva látjuk meg „félig harmatos Linnéjét" is (a század botanikai bibliáját), ahogy pipája mellé veszi. A „kerek hajnal" által fényküllőzött kis kert útján közeleg felénk a költő. Számlálgatja vígorcával Az ezüst jácintokat Az ibolyák aranyjával A szagos gyémántokat. Ne higgyük azonban, hogy kis kertje idilljébe menekült, a világnak hátat fordító emberről van itt szó, aki Voltaire szellemében —beleúnván a világi perpatvarba — a „műveljük kertjeinket" igéjét tette jelmondatául! Lám csak, megállt: ... a rendtartó méheknél Kedvetelve ácsorog S érzi, hogy az embereknél Az ország nem így forog ... Fazekas Mihály, Debrecen szegény, de nagy költője, az ország dolgán tartotta a szemét. A nyári esőben nemcsak azt vette észre, hogy kis kertje mint frissül fel tőle, hanem azt is érzi, hogy mit jelent az eső a földeknek, a föld munkásainak és azok kihasználóinak: Jókor értél hát kis esőcske! látod! Mennyi sínlődőt hozol új erőre, És ki nem dicsér! Csak az, aki búzát Vett nyereségre. Ő gyaláz, mert a gabonának árát Megtöröd, s amit beszedett, nyakán vész. Add Uram! hogy rá dohosodjon, a nép Rá ne szoruljon. Ilyen ember volt a Lúdas Matyi szerzője, szíve mélyéből érzett együtt a kiszolgáltatott köznéppel. Itthon volt a hazai világban, mégpedig a lent élők világában volt otthon igazán. „A küzdelem honi talajon folyik, minden dobbanásukra az édes hazai föld visszhangzik egy keservesen hiteleset. Az idegen forrás ellenére is Lúdas Matyi a legnemzetibb eposzunk" — írta Illyés Gyula. S ehhez ma már azt is hozzátehetjük: még a forrása sem volt annyira idegen, mint korábban gondolták. Végső soron agyagtáblákon fönnmaradt 3000 éves keleti mese, amely később Ukrajnától Franciaországig elterjedt. Fazekas azonban nem a francia hadszíntéren juthatott hozzá, mint vélték, hanem a moldvai magyarok között, akiknél szintén megtalálták népmeseként e történetet. Az „Eredeti magyar rege (mese)" a vers címlapján erre a moldvai magyar népmesére utal. Innen érthetők a kis eposzt megejtően hű népmesei stílusfogásai, valamint az, hogy „A történet befejezésére Fazekas megint a népmesék szerkezetét használja. Lélektanilag talán döccen egyet az eposz, de a költői igazságszolgáltatás teljesen diadalmaskodik" — amint Illyés Gyula írja. Ám a moldvai s a belgiumi hadszínteret megjárt költő nemcsak a hazai köznép dolgaival érzett együtt. A véres ütközetekben is az emberség szavát hallatta — a felvilágosodás századának humanista eszményeihez híven, így bíztatta egy „csatadal"ában harcra legényeit: Nyomd be fiam a süveged, jól S rettentő kardod magyarán markodba szorítván Rajta vitéz! Nagy szíved után, nagy lelked azonban Melly a győzötten könyörülő, nyomba kövessen. De nemcsak a társadalom rendje s dolgai érdekelték, hanem a Természet örök rendje is: a földi virágoké éppúgy, mint az ég csillagaié. Linné nemcsak botanikai kalauza volt, hanem megalkotta — sógorával, Diószegi Sámuellel — a „magyar Linné"-t, a Magyar Füvészkönyvet, s megteremtette a modern magyar botanikai szaknyelvet.