Honismeret, 1982 (10. évfolyam)
5. szám - TÁRLAT - Részletek a Wekerle-telep épületeiről (Szajkó Pál)
sók némelyike eredetiben s egy-egy kisebb, magyarra fordított részletében már rég ismerhette. A Vág könyve egy kis földrajzi bevezetővel kezdődik, majd igen érdekesen írja le a liptói, az árvái s a turóci erdőkben vágott fenyőfák tutajformáit, az indítást, az út nehézségeit, akadályait s a gutai vagy komáromi végső állomást, a kikötőt, ahol az úszó gerendákat aztán eladták.A Vágón az 1930-as években tutajoztak utoljára, azaz szállították a fenyőt a gutai vagy a komáromi tutajkikötőbe. Az első világháború előtt a tutajok legnagyobb kikötője Újpesten volt. Ma már nem lehet tutajozni a Vágón az erőművek gátjai miatt. Városokat, várakat, várromokat, kastélyokat látogatott meg Mednyánszky báró, s látogatásait igen élvezetesen írta le. Néprajzi, történelmi, földrajzi tekintetben egyaránt tanulságosak a leírásai. Évekig készült az útra — egy német kiadó egy képeskönyvvel meg is előzte már, míg végül harmincnégy éves korában útjához foghatott, s az útról szóló könyve 1825-ben először, 1843-ban másodszor is megjelent. A mai, pozsonyi magyar kiadáshoz egykorú metszetek képeit is szöveg közé illesztette a kiadó, a fordító pedig pontos jegyzetekkel látta el a szöveget. Kerek, pompás könyv, méltó az olvasásra. A szöveg ma is eleven, a szöveg nyomában még ma is végig tud utazni a Vág mellett — autón, vonaton, gyalogszerrel - az utasember. Ellátogathat Liptóba, Rózsahegyre, Palugyára vagy Zsolnára, Sztrecsnó vára alá, a ricsói kőbarát szikláihoz. Megmászhatná Oroszlánkő várát vagy Lednicet, elmélázhat a trencséni Csák Máté várának mellvértjén (most restaurálják a várat), fürödhet Trencsénteplicen, Pöstyénben, lelki szemeivel végigkísérheti Bercsényi Miklós menekülését Lengyelországba Temetvény várából..Elmélázhat Beckó várának szirtjein, tűnődhet azon, vérfürdőt rendezett-e Csejtén Báthori Erzsébet vagy csak idegbeteg asszony volt, s végül, a folyó lassultával megpihenhet a „gutai nemzet” hatalmas falujában, amely nagyságban ma már Komárommal vetekszik. Modern utat tehet meg az utas a múlt szárnyain. Felmerül a kérdés: volt-e a könyvnek utóélete, volt-e hatása? Érdemes volt-e megírni? Nagyon is volt! Mednyánszky Alajos többet tett a Vág völgyének népszerűsítéséért, mint akárhány korabeli tudós könyv avagy útikalauz. Mert útikalauzok is akadtak már az 1800-as évek közepén, mégpedig nem is olyan kezdetlegesek! A romantikus hajlandóságú utazók százával fogtak neki a Vág-völgy megismerésének. A Mednyánszky-könyv hasznos alapozónak bizonyult. A Magyar Kárpát Egyesület, a Magyar Turista Egyesület a Magas-Tátra mellett a Vág völgyét propagálta. Ha nincsenek erőműgátak a Vágon - amelyek körül egyébként pompás nyaralótavak szélesülnek manapság - a várromokkal tarkított Vág-völgyet ma is járnák a nekiszabadult, lelkes turisták tutaján. Szombathy Viktor Finn helytörténeti monográfia A finnségi népek között a karjalaiak igen közel állanak a finnhez, olyannyira, hogy a Karjalai Szovjet Autonóm Köztársaság területén a mintegy 80 000 főt számláló karjalaiak irodalmi nyelve a finn. Iskoláikban és az egyetemen a finnt, mint az angollal egyenlő értékű első idegen nyelvet tanulják, annak megfelelő óraszámban. Finn nyelven jelennek meg kiadványaik, folyóiratuk, a Punainen Lippu (Vörös Zászló) is finn irodalmi nyelven íródik. A Szovjetuniónak elsősorban a Finnországgal határos területein élő karjalaiak lélekszáma, 138 429 lélek (1979) nagyjából megegyezik a még magyarul beszélő moldvai csángók számával. Míg a moldvai csángók az utóbbi években balladáikkal és gazdag népművészetükkel hívták fel magukra a figyelmet, a karjalaiak a kalevalai hagyományok élő örökösei, így nem kell azon csodálkoznunk, hogy egy-egy Karjaléról szóló könyv Finnországban könyvsiker. Pertti Virtaranta professzor, a legismertebb finn nyelvjáráskutató többször is járt a karjalaiak között. Tudományos feldolgozásai mellett olyan igényes honismereti kiadványokkal gazdagította a finn irodalmat, amelyekről módszertanilag mi is példát vehetünk. Ezekből szeretnék most egyet bemutatni. Címe: Vienan kyliä kiertämässä (Viena falvaiban kóborolva). 1978-ban jelent meg a Kirjayhtymä Kiadónál Helsinkiben, s a karjalai falvak egykori és mai életét igyekszik bemutatni Venehjarvitől Kostamusig. Viena tájegység, Karjala északi részén, kb. Joensuu magasságában. A finn határokon túl hozzávetőlegesen 10 000 karjalai lakik e területen. Pertti Virtaranta egyenként tárgyalja a meglátogatott falvakat. Leírja rövid történetüket, a kalevalai gyűjtésekhez vagy a finn kulturális élethez kapcsolódó emlékeiket, lehetőleg meglátogatja és leírja a temetőt, s a falvak ma is élő idős lakosaival elmesélteti, hogy kik, milyen családok laktak korábban a vidéken. Ezeket aztán név szerint felsorolja, kis térképvázlatot is mellékel, majd egy-egy jó mesélő történeteit elnagyolt nyelvjárási lejegyzésben is leközli. A finnek számára esetleg nehezen érthető szavakat azonnal magyarázza a szövegben, a könyv végén pedig e szavak lapszám szerinti lelőhelyeit közli. A kötetet a régi táj és emberei, a megváltozott vidék fényképei, egy-egy hagyományos munkafolyamat képei illusztrálják. Adatközlőit mindig következetesen lefényképezi Pertti Virtaranta. Ha érdekes szólásra, dalra, versre bukkan, szervesen beépíti a szövegbe az adatközlő megjegyzéseivel együtt. Ezek a megjegyzések nem ritkán a népi alkotás keletkezési körülményeire is fényt derítenek. A kalevalai táj változásairól: zúgok, fenyvesek, tavak eltűnéséről, új ipari létesítmények, vízi erőművek építéséről is tárgyilagosan tudósít Pertti Virtaranta, így Uhtua faluról a következőket írja: