Honismeret, 1983 (11. évfolyam)

TERMÉS - Stróbel Árpád: A baji hordók

ugyan 1831-dik esztendő Sz. Jakab - Havában pedig a' Baji Pintzében, úgymint a' rendelt helyén felállít­tattatott, 's végképpen elkészíttetett.­­ Figyelmet érdemel itten az, hogy ezen nagy Hordó Klopfinger Úr' saját találmánya és helyesen elrendelt készületei által fennállva azon módon, mint egyébként csak kisebb hordók szoktak kitüzeltetni (­ tűz által meghajlítani és gömbölyíttetni.) három napok alatt tüzeltetett, és helyesen elrendelve összeállíttatott, különb enféle nagyobb hordók tízszer annyi ideig vaskályhák által fáradságosan dongánként szoktak tüzeltetni, és összeállíttatni. A' hordónak dongái húsz láb, s két hüvelyk = 3° 2'2"hosszúk, és a'végén hat hüvelyk = 0°0'6" vastagok. Az akonátul fogva belül a' legalsó dongáig az állatmérő tizenhét láb és két hüvelyk = 2°5'2". A fenekek tizenöt láb és három hüvelyk = 2°3'3" nagyok, a közepe felé pedig nyolc­ hüvelyk = 0°0'8" vastagok. A­ fenekeknek befelé való hajlása (Senkung Gehrung­) a­­mint a­ Kádárok a fenekeknek koncavitását nevezik, tizenöt láb és három hüvelyk = 2°3'3" nagyok, a­ közepe felé pedig nyolc­ hüvelyk = 0°0'8" vastagok. A­ fenekeknek befelé való hajlása (Senkung Gehrung­) a' mint a' Kádárok a fenekeknek Concavitását nevezik, tizenöt hüvelyk­e 0°1'3'. A' fenekeknek ezen befelé való hajtása által eszközöltetik az, hogy a' fenekek belől gömbölyödve convex boltozatot formálnak, és az által a' nagy terhet, minden dútz, vagy támoszték nélkül megbírják. Ezen készítés mód, újabb találmány, ez előtt mintegy húsz esztendővel minden nagyobb hordók, szinte sokszor nyoltzvan vagy száz akós hordók fenekei is támosztékok által tartattak. Azon 1400 akós Tatai hordónak fenekei, melly ennekelőtte a' Baji pintzében volt, szinte vas dorongok, és ehez srófok által tsatolva támasztattak és tartattak. Huszonkét vas abrontsok, mellyek öszvesen 6580 font nehéz­ségüek, szorítják a' dongákat a' fenekekkel, egy tartós egészsze öszve. Ezen hordó már két esztendellye áll tele, legkevesebb csurgását sem lehet észrevenni, olly jó, és csinos készületű hogy az efféle művészetekhez értők közönségessen mindenképp remeknek elesmérik. Tatában, Szent Jakab - Havának 26. napján 1833 Ramszauer Ferencz, Pinczemester" 1848-ban töltötték utoljára. A forradalom, a magyar nemzet szabadságharca elsöpörte a tizedet, a jobbágy természetbeni szolgáltatását. Többször nem is lett töltve. Idegenforgalmi látványossággá formá­lódott rendeltetése. A Tatán megfordult kirándulócsoportok mind megtekintették ezt a csodálatosan szép megmunkálású hordót, melynek űrtartalma 116 745 liter volt, magyar akóval számítva. Mint sok más minden, úgy ez a nagyhordó is barbár kezek áldozatává vált 1945-ben, pedig a bombák elkerülték. Ezzel együtt tönkrement a hatalmas pince teljes berendezése is. Évekig állt kihasználatlanul, mire lakót kapott. Nem ilyen óriásit, csak olyant, mint elődje volt. Megfelelő hely híján 1963-ban került Tatára a mintegy 250 éves Rákóczi-hordó, és ez újból nevezetessé tette a baji pincét a maga 74 830 literjével, csapos oldalán nagyméretű Rákóczi-mellképpel. Ez a szép megmunkálású hordó Kecskemétről került Tatába szétszedett állapotban, de mégsem kecskeméti, Sárospatakról került oda a második világháború után. Kecskeméten egy ideig használatban volt, és mivel a nem megfelelő pince miatt a hordó töltését, a bor kezelését és fejtését körülményessé tette, megfelelő pince után kellett nézni. így került a választás a baji volt Esterházy-pincére, melyben üresen tátongott a tönkretett 2150 akós hordó helye. A hordót szétszedték és teherautók Tatára, illetve a Pest megyei Pincegazdaság baji pincéjébe szállították. A ceglédi pincészet kádárai - Lázár József brigádvezetővel az élen - állították össze, háromhónapos munkával. A hordót hitelesítése után megtöl­tötték, és azóta is használatban van. Igaz, nem töltik ma már teljesen színig, csak legfeljebb kétharmadáig, nehogy a dongákra és fenekekre nehezedő nyomás alatt a hordó abroncsai megpattanjanak. A Rákóczi-fejet ábrázoló domborműves hordó jelenleg az ország és egyben Közép-Európa legnagyobb, tölthető, régi fa boroshordója. Adatait Soós Lajos, a Pest megyei Pincegazdaság tatai vezetője bocsátotta rendelkezésemre. Űrtartalma 74 830 liter. Oldaldongáinak száma 59 darab, hosszuk 553 cm. Oldaldongái vastagsága donga végen 16 cm, hasban 11 cm. Magassága 469 cm (hasban, belül mérve). Fenéknél mért teljes magassága 424 cm. Abroncsok száma 18 darab, a fejabroncsok 18 x 10 cm-esek. Hasabroncsok: 2 db 13x8 cm, 12 db 9x8 cm. Nem ismert a gyártás ideje, a gyártó neve és a többszöri szétszedés és összerakás miatt az eredeti űrmérete, valamint az, hogy ki faragta a Rákóczi-mellképet. A nevezetes baji pince ezzel a hordóval újból a hírességek sorába került. Fenséges látványt nyújt, amint méltóságteljesen telepszik meg a hatalmas pince boltozatos előcsarnokában. Még egy hordóról kell megemlékeznem a baji pincéből. Egy 21 230 literes hordóról, melyet -rendelésre - ausztriai cég szállított a pincegazdaság részére. Tata várossá nyilvánításának 25. évfordulója emlékére - 1979-ben - dr. Varga Gyula tanácselnök rendelésére Cs. Kiss Ernő népi fafaragó elkészítette Tata város címerét, amelyet a hordóra erősítettek. Ez a hordó a „Rákóczi-hordó" szomszédságában áll. Stróbel Árpád 51

Next