Honismeret, 1984 (12. évfolyam)

KRÓNIKA - Cséby Géza: A sümegi Darnay-gyűjtemény

szószólója volt. Célul tűzte ki a Kisfaludyakra vonatkozó összes anyag megszerzését. Erre vonatkozó kutatásait igyekezett könyvalakban is megjelentetni. Talán legismertebb műve a kétkötetes Kaszinózó táblabírák című anekdotagyűjtemény. A könnyed, csevegő stílusban megírt könyv kedvenc olvasmánya volt a táblabírók korát kedvelő közönségnek. A történetek forrása részben saját kutatásokból, részben Eitner nagyapjának elbeszéléseiből táplálkozott. A Bujdosó gyöngysorban a Balaton-menti várak történetét dolgozta fel. Az 1887-ben alapított magánmúzeumát 1907-ben felajánlotta a nemzetnek. Két év múlva megszületett az adakozást rögzítő szerződés, amely azután 1912-ben jogerőre emelkedett. Az intézmény felvette az Állami Darnay Múzeum nevet. Ő lett az igazgatója és továbbra is minden energiáját a múzeumügynek szentelte. Pontosan vezette a szaporulatot, hűségesen számolta a múzeumot megtekintőket is, akik vasárnap, szerdán és csütörtökön ingyenesen, míg szombaton 30 fillérért tekinthették meg a szép anyagot. Ezeket az adatokat az ingyenes naptárban közölte évről évre. Innen értesülhetünk arról, hogy évente több ezren látogatták a kiállítást. Élete a múzeumi tárlók, az íróasztal és a kutatóárok között oszlott meg. Eötvös Károly 1903-ban egy hetet töltött Darnay házában. Az idős író, politikus búcsúzva a vendégszerető háztól és a híres gyűjteménytől, levette a könyvespolcról saját könyvét, az Utazás a Balaton körül-t és beleírta: „Ha e könyvnek lesz még folytatása, abban Darnay Kálmán barátomnak lesz nagy érdeme. 6/IX. 1903. Eötvös Károly." Az 1909-ben megjelent Balatoni utazás vége valóban egy külön fejezetet szentel a Darnay-gyűjteménynek, így ír a muzeológusról: „Az én nemes barátomnak, szentmártoni Darnay Kálmánnak tárháza ez. Ő szerezte, ő gyűjtögette, ő kapargatta össze. Egyedül ő. A magyar műveltség történetének e gyönyörű munkálata egyedül az ő érdeme. Olyan érdem, amelyhez a vi­lágon senkinek sincs osztályos joga. Még a szerencsének sem." A Darnay-gyűjtemény története azonban itt még nem ért véget. A hatalmas mennyiségű régészeti anyagot, a hadtörténeti, az okmány-, a néprajzi és ikonművészeti gyűjteményt (a Kisfaludy-relikviák kivételével) 1937-ben Keszthelyre, a Balatoni Múzeumba szállították azzal a céllal, hogy a sümegi és keszthelyi gyűjtemény egy nagy, országosan még tekintélyesebb anyaggá ötvöződjön. Sajnos ez lett a veszte is. 1945-ben Zalaegerszegen a sepsiszentgyörgyi múzeum anyagával együtt szőnyegbombázás következtében teljesen megsemmisült. Darnay négy hónappal élte túl életművének pusztulását. Hogy ma mégis hagyatékról beszélhetünk, azt lányának, dr. Tóth Károlynénak, született Darnay Sárának köszönhetjük, aki örökölte édesapja gyűjtőszenvedélyét. Kezdetben az apával együtt, majd annak halála után külön is, szívvel-lélekkel és hozzáértéssel szedte össze a jelenlegi Darnay-gyűjtemény hatalmas anyagát. Az apai ház szinte melegágya volt képességei kibontakozásának. A kor neves tudósai, művészei vissza-visszatérő vendégek voltak és hosszú, éjszakákba nyúló beszélgetéseket folytattak a kisváros emeletes sarokházának szobáiban. A házban megfordult festőművészek, grafikusok egy-egy vázlatát őrzi — a vendégeskedések emlékeként — egy kissé megkopott vörös borjúbőrbe kötött vázlatfüzet: Rippl-Rónai Józsefét, Csók Istvánét, Rudnay Gyuláét, Haranghy Jenőét, Sassy-Aiglon Attiláét, Bakos Tiborét, Istók Jánosét, Edvi Illés Aladárét és másokét. Megfordult itt Kaffka Margit, Szabó Dezső, Móricz Zsigmond, Rexa Dezső, Rákosi Viktor, Berczik Árpád, Réthy László, Endrődy Sándor, Vay Sándor, Malonyay Dezső és még sokan mások. Lánya gyűjteménye szinte az apáéval versenyben nőtt. A keszthelyi Balatoni Múzeumban ma is megtalálható az a római Minerva-szobor, amelyik Darnay Sára gyűjteményéből került oda. Azonban a főleg régészeti darabokat gyűjtő Darnayval szemben lánya festmények, bútorok, porcelánok, népművé­szeti tárgyak, tehát képző- és iparművészeti értékek iránt érdeklődött. A második világháború alatt, amikor az Állami Darnay Múzeum oroszlánrésze Keszthelyen volt és csak a Kisfaludy-relikviák maradtak Sümegen, ezt az anyagot Darnay Sára, férjével együtt mentette meg a pusztulástól, majd 1947-ben visszaadták jogos tulajdonosának, a Magyar Államnak. Ez az anyag sem maradt azonban teljes egészében Sümegen, mert a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum és a badacsonyi Kisfaludy Múzeum is részesült belőle. Az 1950-es évek újból megpróbáltatások elé állították a gyűjteményt. 1951-ben hirtelen meghalt dr. Tóth Károly. Felesége havi 250 forint nyugdíjból élt és ebből tartotta el idős édesanyját is — Darnay Kálmán özvegyét —, akitől ekkor már megvonták a 200 forintos kegydíjat. A gyűjteményhez kellett nyúlni és eladni pár darabot, így került eladásra negyven darab XIX. századi metszett és festett kristálypohár, darabonként­ 20 forintért, és így került el a családtól szinte fillérekért Perimutter Izsák, Csók István, Benczúr Gyula, Székely Bertalan, Vaszary János képe. Kétszáz darabos rajzgyűjteményüket — szerencsére — a Szépművészeti Múzeum vette meg. Az egyre jobban elvaduló, valaha jobb időket látott kert közepén meghúzódó földszintes, tornácos ház azonban még ezek után is hatalmas értékeket rejtett. Az előszobában és konyhában a faragott és festett szekrényeken, tálasokon sorakoztak a korondi és sümegi bokályok, szilkék, köcsögök és tányérok. A falakat neves grafikusok vázlatai és egy különleges, rendkívüli gyűjtemény — a szenteltvíztartók sokasága­t borították. A hatalmas hall empire berendezése még a Kisfaludyaké volt, a biedermeier asztal, szekrény, fotelok és székek a családé. A gyönyörű zöldszemes kályha tetején szebbnél szebb habán bokályok és egy gyermeket tartó habán madonna vonta magára a figyelmet. A falakat Munkácsy Mihály, Vaszary János, Zichy Mihály, Várady Lajos, Rippl-Rónai József, Haranghy Jenő, Vastagh György, Fényes Adolf, Kunffy

Next