Honismeret, 1986 (14. évfolyam)
TERMÉS - Dr. Szatmáry Lajos: Kulturális élet Vásárhelyen az 1930-as években
Miklós volt, neki azonban hamarosan háttérbe kellett vonulnia a mind embertelenebbé váló politikai irányzat miatt. A művészetek ápolása a színjátszás területén a Tókertben roskadozó Nyári Színkörre maradt, melyben főként operettek szórakoztatták az ezekkel is megelégedő kispolgári közönséget. Ebben a korhadozó faépületben próbálkozott ugyan néha valamelyik turnézó színtársulat egy Csehov-darabbal is, de ilyen darabot csak egy háromfős közönségnek játszhattak el, három betévedt fiatal tanárnak. Azt el kell ismerni, hogy Hovanyec Ferenc, az ábrándos banktisztviselő is rendezgetett műkedvelő színielőadásokat a Fekete Sas nagyszálló színpadán, mégpedig a város úri hölgyeinek felléptével, és legtöbbnyire Herczeg Ferenc egyfelvonásosaival, de valljuk meg, a város szélesebb rétegei szívesebben vettek részt a különböző nőegyletek kulturális estjeinek tánccal egybekötött alkalmain. Az irodalom területén alig történt valami. Gallyasi Miklósnak jelent meg egy verskötete, de visszhangtalan maradt. A másik költő, Pákozdy Ferenc inkább hallgatásba burkolózott, az Ógimnázium sarkán sorvadozó borbélyműhelyben sakkozgatással fecsérelte tehetségét és idejét. A harmadik költő, Vöröss István, ekkor még a gimnázium padjaiban ülve köszörülgette stílusát, érettebb verseit azonban diáktársai két kis kötetben kiadták. Ebben a csomorkányi hangulatú környezetben indultak meg azok a kezdeményezések, amelyek felfedték és igazolták, hogy itt arany taposódik a sárba, értékek vesznek kárba egy olyan közhangulat hatására, hogy úgyis mindegy, itt úgysem változik semmi, itt a jó mag is elrohad, s ha netán kikel, a közömbösség úgyis elhervasztja virágait. Kiderült, hogy ennek nem kell végzetszerűen így történnie. Az ocsúdás jelei kezdtek sorban megmutatkozni. Csomorkány lassan elmaradt az úton, s a ködben kibontakozott Vásárhely. A derék Péczely Attila, akitől mint orvostól elriasztották lebecsülői a betegeket, mert ásványokat, köcsögöket és főként népdalokat gyűjtött, addig nevelgette Tóth Lajost, a kántort, a későbbi operaénekest, de akkor még csak a katolikus vegyeskar karnagyát, míg az egy szép napon Kodály Zoltán Mátrai képek című grandiózus vegyeskari művével mutatkozott be a Fekete Sas nagyszálló díszes színpadán. S ezzel megtört a bénító varázslat. A vásárhelyi közönség tapsviharral fogadta a csodálatos dalfüzért, bizonyságot téve arról, hogy feléli már a korszerű művészet színvonalát, csak méltóképpen kell feltárni előtte az igazi értékeket. A kereskedők klubjában persze lassan elhallgattak a múzsák, amit az idők közszelleme megmagyaráz. A Tornyai Társaság viszont a nyilvános előadásokat lehetővé tevő Társadalmi Egyesületek Szövetségének égisze alatt szabadegyetemi előadásokat szervezett a városháza dísztermében, ahol telt házak előtt egyetemi professzorok (Bartók György Szegedről, Tankó Béla és Karácsony Sándor Debrecenből) tartottak magasszintű irodalmi, filozófiai és társadalomtudományi előadásokat. Az ún. Szabad Líceum is új életre ébredt a gimnáziumban. A havonta tartott előadásokon ott szorongott a polgári közönség java is a polgármesterrel együtt, a bal oldali széksorokat azonban minden alkalommal a Munkásotthon közönsége foglalta el. A modern tudomány és a társadalom mind időszerűbbé váló kérdései kerültek szőnyegre, úgyhogy a tömeges érdeklődés miatt végül a tornacsarnokban kellett megtartani az előadásokat. Ilyent tartott pl. Kassay Dezső kórházi főorvos a vidéki köztudatba akkor bekerülő relativitáselméletéről, valamint Takács Ferenc szociáldemokrata képviselő a baloldali világnézetről. A gimnázium diákjai is Kodály Zoltán művével léptek színre a Fekete Sas színpadán, bemutatva a Háry Jánost. Egy más alkalommal Móricz Zsigmond színdarabjának, a Fejedelem táncának előadásával tettek tanúságot arról, hogy immár ők is az új, a népi vonalat követik. És ugyancsak az akkori kiváló diákok (köztük Dömötör János, a későbbi múzeumigazgató, Kristó Nagy István, a szerkesztő, Tárkány Szűcs Ernő, a néprajztudós és mások) hívták meg a városháza nagytermében tartott nyilvános önképzőköri ülésekre Móricz Zsigmondot, Tamási Áront, Zilahy Lajost és Németh Lászlót is, aki olyannyira szerelmese lett a városnak, hogy a felszabadulás után, életének egy nehéz korszakában le is költözött Vásárhelyre, és tanárként dolgozott a fiú- és leánygimnáziumban. Az akkoriban korszerű népi gondolat intézményeket is teremtett. A várost körülvevő negyvenezer főnyi tanyavilág szegénysorsú gyermekeinek addig nem volt lehetőségük arra, hogy bejussanak városuk gimnáziumába és új, népi értelmiséget adjanak városuknak és az országnak. A gimnázium most megalapította az ország első népi kollégiumát, az ún. Tanyai Tanulók Otthonát, mely átvészelve a legnehezebb háborús éveket a NÉKOSZ kebelébe került, s egyetemi professzorok, tudományos kutatók és jelentős társadalmi személyiségek nevelkedtek fel benne. S meg kell említenünk, hogy az akkor felvirágzó népfőiskolai mozgalom is talajt fogott a városban. A tanyavilág értelmes parasztifjai számára Népfőiskolai Tanfolyamot rendezett a gimnázium, s évenként kéthetes bentlakásos tanfolyamokon indította útnak a művelődés és öntudatosodás útján a nagyszámmal jelentkező érdeklődő ifjúságot. Az évtized utolsó éveiben az ifjúság már politizálni is kezdett. A Vásárhelyi Ifjúság című helyi újság egyik számában, melyet a gimnazista regöscserkészek szerkesztettek, jelent meg nyomtatásban először, éspedig 1941-ben, ez a kitétel: „Népi demokráciát akarunk!" A vázolt ocsúdó szellemi élet közrejátszott abban, hogy az értelmiségi körökben Hadtavi Helikon címmel házi társas összejövetelek kezdtek meghonosodni a pletykadélutánok helyett. Az egyik ilyen Helikoni Esten pl. a Csépke-kvartett Mozartot játszott végül az egész társaság — Tóth Lajos vezetésével — madrigálokat énekelt. Nos ebben a kettős világban küzdötte át magát a világosság a homályon, így győzött az út a régi felett, így indult meg az élő és ható szellemi élet azon az úton, mely Csomorkány felől Vásárhelyre vitt. Dr. Szathmáry Lajos