Honismeret, 1986 (14. évfolyam)

KILÁTÓ - Virt Dezső: Beke György: Itt egymásra találnak az emberek

a külszíni szállítás folyamatos átszervezése váltotta fel. Az adatsorok nemcsak a minőségjavításra tö­rekvést, a technikai és biztonsági tevékenység korszerűsítését jelzik, hanem azt a törekvést is, ami a múlt megismerésén keresztül a további műszaki fejlődést szolgálja. Lassan József összefoglaló mun­kája — hosszú bányaüzemi gyakorlat után — történeti összhangot teremtve dolgozza fel a műszaki helyzet alakulását, amely közvetve vagy közvetlenül kapcsolatban áll a nógrádi bányászok mindennapi életével, történetével. Krisztián Béla BEKE GYÖRGY: Itt egymásra találnak az emberek (Kriterion, Bukarest 1984. 483 old.) Nem is olyan régen a magyarság örökségének, múltjának, helyzettudatának kutatása, ápolása még intézményes keretek között folyhatott. E jeles ha­gyomány a romániai magyarság körében újjáéledt. Persze aki egy kicsit is járatos az erdélyi magyarok közelmúltjának históriájában, a hír hallatán joggal kaphatja fel a fejét. Hogy-hogy? Intézmény a ma­gyar kultúrának? Ehhez nemigen szokhattunk hoz­zá az utóbbi években. Pedig a végzett munka tete­mes, becsületére válhatna a komoly mecénásokkal, felkészült kutatókkal támogatott tudományos mű­helyeknek is, elég ha az utóbbi nyolc-tíz esztendő termését vesszük számba. Szinte évente jelentek meg a romániai magyarságról az átfogó szociográfiai alaposságú riportkönyvek, bemutatva a csángóktól a Szilágyságig, a Székelyföldtől Biharig, a bukaresti magyaroktól Szatmárig, a legeldugottabb magyar szórványokat is. Ha valaki e munkák mögé kutatók, szociográfusok, riporterek seregét képzeli, téved. A sofőr, a gépíró, a riporter, a szociológiai, történelmi, néprajzi, településtörténeti adatok feldolgozója egyetlen személy, a Kolozsváron élő Beke György. A legújabb kötet az író Bihar megyei barangolá­sainak a krónikája. A történelmi Bihar megye, „Biharország" — a Berettyó mente, a Fekete és Sebes Körös völgye, az Érmellék, valamint az anya­országban maradt Sárrét vidéke — a honfoglalás óta virágzó, lakott terület. A tájnak jelentős szerepe volt az Erdély és Alföld közötti kereskedelemben (Várad, Margitta, Élesd, Székelyhíd, Belényes régi vásáros helyek), de a központi földrajzi elhelyezke­dés okozta Biharország siralmas krónikáját is. Pusz­tították kunok, tatárok, törökök, falvak százai tűn­tek el örökre. A magyarságnak töredéke vészelte át a csikászok, pákászok, nádaratók birodalmába me­nekülve, a Berettyó, az Érmellék, a Sárrét mocsarai­ban a vészes századokat. A későbbi zsarnokokkal szemben még védtelenebb lett a maradék magyarság. Már a bihari mocsarak sem adtak menedéket . . . A bihari vizek nemcsak a történelmi emlékezet­ben jelképesek. Innen, az Értől indult el Ady, hogy aztán eljusson a „szent, nagy Óceánba", de erről a tájról származott el Kazinczy Ferenc, Arany János, Sinka István, Erdélyi József is. Költők hazája a vidék és ez bizonyára nem vélet­len. A költői pályában jelképes Ér, a szűkebb pátria útrabocsátó ereje, a helyi hagyományok, a történelmi múlt ismerete és megbecsülése és mindennek alapja az anyanyelvi oktatás adhatják az induló kis erek­nek a kezdeti energiát, aminek segítségével aztán valóban el lehet jutni az Óceánig. Szent László, Ja­nus Pannonius, Pázmány Péter emléke, Vitéz János európai hírű könyvtára, a XVI. századtól bevezetett román nyelvoktatás, az 1516-tól kezdődő könyvki­adás, a kiterjedt iskolarendszer, vagy Kelemen János színtársulata, amely az első magyar nyelvű színielő­adást éppen Váradon tartotta, olyan kulturális örök­séget jelentettek, amelyek Nagyváradot a XIX. szá­zad végére az ország egyik szellemi központjává, „irodalmi koronázóvárosává" tették. A századfor­dulón Váradon két nyomda üzemelt, kilenc újság je­lent meg, de a szellemi sugárzásból a környékre is ju­tott, hiszen újságot adtak ki Margittán, Székelyhí­don is, a pár ezer lelkes Érmihályfalvának nyomdája és hetilapja volt. Beke György állapotfelmérése az 1970-es, 1980-as évek valóságáról már nem ad sok esélyt a most indu­ló adyknak, arany Jánosoknak, hogy eljuthassanak az Óceánig. A „lehetetlenné váló élethelyzetben" a születési arány fele az országos átlagnak. A megyé­nek összesen egy tiszta magyar nyelvű középiskolája van, a pedagógiai líceumban egy magyar tanári sza­kos osztály működik, amely kilenc megyét lát el ta­nárral, vagyis évente csupán négy új magyar tanerő jut egy-egy megyére! Megbízható felmérések hiányá­ban csak következtetni lehet az alsóbb szintű okta­tás helyzetére, de az Érmihályfalváról közölt adatok máshol is jellemzők lehetnek. A faluban a lakosság nyolcvan százaléka magyar anyanyelvű, ezzel szem­ben az óvodai férőhelyeknek csak ötven, míg a böl­csődéknek csupán huszonöt százaléka magyar. Beke minden olyan lehetőséget felkutat és bemu­tat, amely segíthet a nemzeti örökség megtartásá­ban, amely hozzájárulhat a megmaradást elősegítő hagyományok átmentésében. Anyanyelvi oktatás, kulturális intézmények hiányában ezt a munkát a helyi tanárok, muzeológusok, könyvtárosok, amatőr színházcsinálók, önkéntes néprajzi gyűjtők végezhe­tik csak el. Ők alapítják a művelődési köröket, ami­lyen a berettyószéplaki, vagy a nagyszalontai, de ők csináltak Székelyhídon a semmiből helytörténeti mú­zeumot. Vagy említhetjük az egész magyar folklór­kutatásban példátlan vállalkozást, a Bihari gyer­mekmondókák kötetét, amely négyszáz gyűjtő majd tízezer gyűjtését tartalmazza, vagy az önkéntes nép­rajzosok által összegyűjtött Bihari népmondákat. Ők azok, akik hűségesen követik Kányádi Sándor fel­hívását: „Be kell hordanunk mindent. A szavakat is. Egyetlen szó, egy tájszó se maradjon ki." E gyűj­tőmunka nélkül a történelmi, művelődéstörténeti hagyományok örökre eltűnnének a nemzet tudatá­ból, és ezért fontosak számunkra Beke György köny­vei is. Segítik a közös emlékezet ébrentartását, a nemzeti kultúra átmentését a valamikori kedvezőbb időkre. Virt Dezső Két naptárt A sokoldalú tájékoztatás mellett a hagyomány­ápolás nemes feladatát töltik be a szomszéd or­szágokban élő magyarság körében az évről évre megjelenő naptárak, amelyek közhasznú tanácsok­

Next