Honismeret, 1987 (15. évfolyam)
KRÓNIKA - Dr. Bodolay Géza: A "Petőfi Emlékhelyek" találkozója Kunszentmiklóson
A „Petőfi Emlékhelyek" találkozója Kunszentmiklóson Ünnep volt ez, a barátság Szép ünnepje. Nem is hiszem, hogy valaki — Hogy valaki elfeledje. (Petőfi: Búcsú Kunszentmiklóstól) A „Petőfi Emlékhelyek" ez évi országos találkozójára sereglettek össze 1987. március 14-én szép számmal Kunszentmiklóson azoknak a kis közösségeknek a képviselői, amelyek az ország Petőfi-látta helységeiben a költő emlékének az ápolására szerveződtek, s amelyek a Petőfi Sándor Társaság „törzsgárdáját" is alkotják. 1983 óta találkoznak évenként az emlékhelyek képviselői, mindig más-más helység vendégszeretetét élvezve. Az emlékezetes 1983-i kiskőrösi találkozót megelőzően (amelyen a Petőfi Sándor Társaság létrehozásának gondolata felmerült, lásd Honismeret, 1986. 1. szám) találkoztak a Petőfi-kultusz veteránjai, akiket a jubileumi Petőfi-év hozott kapcsolatba egymással, a szalkszentmártoniak buzgalmából már előbb is, a legmutatósabb emlékházban, ahol valaha a költő „vendégeskedett". Mint ő maga írta „a jó öreg kocsmáros"-nak állítva örök emléket: „Falu kocsmájában van az én lakásom . . . Van szállásom itten s ennem-innom ingyen. Sohasem volt ennél jobb gondviselésem." Kedves emlékezetű marad a mondott szalkszentmártoni találkozó nekünk is, akik részt vehettünk rajta. Hagyományossá, minden emlékhelyet lehetőleg mozgósítóvá azonban a kiskőrösi találkozó után váltak az összejövetelek, amikor a rákövetkező évben Mezőberény volt a házigazda, azután Aszód, tavaly Pápa, most pedig Kunszentmiklós. Időközben valósággá vált Kiskőrösön hangoztatott óhajom, megalakult a Petőfi Sándor Társaság, s a helyi rendezői szervek mellett évek óta már mint rendező szerepel a nyomtatott meghívókon. Mint régi barátok, „testvérek Petőfiben", üdvözöltük egymást ez alkalommal is a Művelődési Központban, ahol szíves fogadtatásban részesültünk. Jó hosszú sort alkottunk a Petőfi-szobor koszorúzására felsorakozva (másodmagammal a pesti Belváros képviselője is voltam), de azért megállapíthattam, hogy nem minden ismert emlékhely tudta elküldeni a képviselőjét, s azt is, hogy még nem alakult meg mindenhol a Petőfi-kultusz ébren tartására szolgáló közösség, ahol már megalakulhatott volna. A Himnusz hangjainál még az is az eszembe ötlött, a Társaságnak lépéseket kellene tennie, hogy a határainkon kívül levő Petőfi-emlékhelyek képviselői is ott lehessenek jövőbeli találkozóinkon. A koszorúzást Vitéz László színművész Nemzeti dal szavalata tette még ünnepélyesebbé. A koszorúzást követően Kunszentmiklós arra is példát mutatott, hogyan ápolható Petőfi emléke méltóképpen egy-egy olyan helységben is, amelyben a költő csak látogatóként fordult meg: szép emlékszobát hoztak étre s avattunk most fel, Hosszú Sándor tanár megnyitó szavai után megtekintve az új kiállítást abban a Virágh-kúriában, amelyben annak idején Petőfi is járt. Az emlékszobában a költőre utaló kunszentmiklósi emlékeken kívül a többi kiskunsági emlékhely adatai, képei is láthatók ízléses, szemléletes tablókon és vitrinekben. Visszatérve a Művelődési Központba, a hatalmas előadóterem falain is Petőfi kiskunsági életére, ott született verseire emlékeztető tablókat nézegethettük, majd dr. Hodossi Sándor, az MSZMP megyei bizottságának titkára megnyitotta az emlékülést. Négy kitűnő előadást hallgathattunk meg s közben nagy élvezettel Havas Judit előadóművész, a Petőfi Irodalmi Múzeum munkatársa tolmácsolásában néhány Petőfi-verset. Két kunszentmiklósi kislány, Vajda Júlia és Kustár Dalma mondott még Petőfi-verseket az előadások között. Nemcsak őket illeti dicséret, hanem az őket betanító pedagógusokat is, olyan szépen, kedvesen adták elő a Kunszentmiklóson született költeményeket. Az első előadó a helyi Petőfi-kultusz fáradhatatlan szervezője, a találkozó főrendezője, Galambos Sándor tanár, a Művelődési Központ igazgatója volt. Petőfi és Kunszentmiklós című előadása sikeres összefoglalása volt annak a részletesebb tanulmányának, amely azonos címmel egy szép kiállítású, sokszorosított könyvecskében is olvasható, amellyel mindjárt odaérkezésünkkor megtisztelték a küldöttségeket. Jól megírt összefoglalása a címben adott témának, több eddig ismeretlen részlettel egészítve ki eddigi tudásunkat. Több emlékhelyről készült már hasonló, tudományos igényeket is kielégítő könyv, de még van több, amelynek a megírása, kiadása a jövő feladata. Reméljük, a kunszentmiklósi példa kedvet ébreszt másutt is. A második előadó Kunszentmiklós neveltje, dr. Miklóssy János irodalomtörténész, a Petőfi Irodalmi Múzeum tudományos főmunkatársa volt. Petőfi kortese című, sok újat is tartalmazó, kitűnő előadása Kelemen Mórt, a gimnázium akkori igazgatójának a fiát mutatta be, aki még diákként vett részt a választási küzdelemben, majd a szabadságharcban is. Hasonlóképpen sok új adatával ébresztette fel érdeklődésünket a költő szentmiklósi barátai iránt egy fiatal kunszentmiklósi tanár és kutató, Balogh Mihály, Bankos Károlyról szóló, figyelemre méltó, alapos tanulmányával. Biztató és örvendetes jelenség, hogy a fiatal tanárok között is vannak (bizonyára másutt is) ilyen felkészültségű és kutatási kedvvel megáldott Petőfi-tisztelők. Végül Hatvani Dániel előadásának örvendezhettünk. A kecskeméti Forrás főszerkesztője Petőfi tájleíró verseinek esztétikai vizsgálatára vállalkozott sikerrel A Kiskunság rajza Petőfi költészetében címmel.