Honismeret, 1988 (16. évfolyam)
Pozsgay Imre: A nemzeti emlékhelyek és a nemzettudat
is részt vettünk itt, Európában, vagyis ez a kontinens a mi művünk is, nemcsak mi vagyunk Európa műve. Ezt kellene tudatosítani magunkban ahhoz, hogy a nemzeti azonosságunk ne a fellobbanások, meg a konjunkturális helyzetek kapcsán erősödjék meg, hanem éppen a kontinuitás, a folyamatos államiság és az államisághoz kötődő alkotmányosság, a kulturális teljesítmények nyomán. Csábító a gondolat, hogy nemzeti emlékhelyek alatt műemlékeket értsünk. Holott én a nemzeti emlékhelyek sorában számon tartom a dűlőt is , amelynek mezsgyéjét ugyan összeszántották, de emlékezetemben még pontosan él és fel tudom idézni —, ahol kisiskolásként először terítettem kötelet. Vagy azt a helyet, ahol — falum határán — keresztülrobog az autópályán a modern civilizáció, de tudom, hogy a pálya alatt ott van néhány Döl abból a földből is, amelyik éppen az akkori és ottani Mesterdűlőhöz tartozott. Azt hiszem, nemzeti emlékhelyeink nem akkor válnak közös emlékké, ha a tatai vár előtt elhaladva — persze ez is nagyon fontos — tudjuk, hogy mi volt a rendeltetése; és nem akkor, ha Géza fejedelemre emlékezve tudjuk, hogy az esztergomi vár melyik ablakán pislogott ki a hajókra, amik elúsztak a szeme előtt a Dunán, bár ez is rettenetesen fontos. De tudnunk kell arról is, hogy Ászáron önmagukat tisztelték meg akkor, amikor a nagy önismeretkeresésben emlékhelyet létesítettek Jászai Marinak. Amikor a történelmi emlékhelyek s a nemzettudat kapcsolatát, e viszony társadalmi jelentőségét méltatjuk, a nagy nemzeti emlékegyüttesek mellett ne feledkezzünk meg arról se, hogy mindannyiunk keze ügyébe esik valamilyen emlékhely. Lehet, hogy már csak a családunk tartja számon, lehet, hogy egy kihalófélben lévő falu néhány öregembere tud csak róla. Mégis azokhoz a gyökerekhez tartozik, amelyek jelentőségéről oly sok szó esik mostanában. Szeretnék arról is szólni, hogy valóban megbecsüljük-e a reprezentatív, nagy emlékhelyeket ebben az országban. A vereségeket, a győzelmeket, a várakat és a közjogi történelem emlékeit. Bármelyiket sorolom is, úgy hiszem, hogy az elmúlt negyven esztendőben — különösen az utóbbi időben, miután az ideológiai tatárjárás következményeivel szembeszálltunk — nagyon sok mindent tettünk a helyreállításért. Ám tudnunk kell, hogy pusztulás is volt. Nemcsak a kastélyok pusztulását értem ezalatt, hanem egyáltalán a közömbösséget ezek iránt az emlékek iránt. A minap a televízió munkatársai faggattak, mi a véleményem arról, hogy szállodaépítési terveket fontolgatnak a Budavári Palotához felvezető keleti oldalra, az ún. Ybl-bazár fölé. Ebben nem a külföldi, becsvágyó beruházók ambíciója lepett meg igazán, hanem az, hogy ezt Budapesten, Magyarországon fontolgatni lehet. Az, hogy a könnyedség, a lazaság, a mindennapok oltárán és a kényszerítő, szorító máról holnapra élés viszonyai között fel lehet adni a nemzeti emlékhelyeket. Bizony időnként nekünk is önvizsgálatot kellene tartanunk, kezdve az 1971-es településpolitikai határozattól az ilyenfajta spekulációkig. Ez szükséges ahhoz, hogy erősebbek legyünk és képesek legyünk távlatosan gondolkodni. Jelen esetben ugyanis a hosszú távú érdekhez való kapcsolódás jelenti a nemzeti azonosulást és a nemzeti birtokosságot is a számunkra. Magyarországon jó lenne minden hatás ellenére olyanfajta nemzettudatot kialakítani, mely már nem a nemzeti sértettségből indul ki, hanem a nemzeti teljesítményből. Ez az ország — ahogy Györffy mondta — nemcsak tanulékony, hanem alkotásra is képes. Ezért európai. És ha a nemzeti teljesítményből indulok ki, bizton remélhetem: az eljövendő honismereti akadémiákon a magamfajta előadók nem a panasz hangján és a felzúdulás eseti háborgásának jegyében, hanem a távlatokról szólnak majd, amikor a múltat vallatják és a nemzeti önismeret megerősítését szorgalmazzák. Az egyházi közgyűjteményekről Országos Katolikus Gyűjteményi Központ (Bp. Károlyi Mihály u. 4—8. 1053) szívesen áll múzeumi, könyvtári és levéltári információkkal a kutatók rendelkezésére. 23 katolikus levéltár, 12 katolikus egyházmegyei és szerzetesi könyvtár van az országban. A Magyarország levéltárai című, 1983-ban kiadott kötet ismerteti ezeket és közli a címüket is. Ráday Gyűjtemény — Református könyvtár és levéltár (Bp. Ráday u. 28. 1093. hétfő—péntek 9—16 óráig, július—augusztus zárva) Ráday Múzeum (Kecskemét Villám utca, 6000 kedd—péntek 9—16 óráig) Evangélikus Múzeum (Bp. Deák tér 4. 1061 Tf: 174—173. kedd—vasárnap 10—18 óráig) Evangélikus Könyvtár (Bp. Üllői u. 24. 1083 Tf:142—009 vasárnap—péntekig 9—15.30 óráig.) Evangélikus Levéltár ugyanott, nyitva tartása bizonytalan. Rabbiképző Intézet Könyvtára (Bp. József krt. 27. 1085. Levélben történő megállapodás szerint.)