Honismeret, 1996 (24. évfolyam)
1100 ESZTENDŐ - Pozsgay Imre: A nemzettudat napjaink politikájában
Áldozat-e egy közösséghez tartozni, s ezt a kérdést tehát a XX. század végén kell feltenni, mert a XX. század végének embere két okból krajcároskodik. Az egyik: azért, mert a turbulens fordulatok rajta vásárolták meg az új felhalmozás lehetőségeit, megkopasztották, megfosztották, szinte életlehetőségeitől is elválasztották, ezért kénytelen minden másnak szánt áldozatról lemondani, csak a személyes világában érvényes stratégiát fölépíteni. A szegényedés és a szegénység világából következik az a fajta magatartás, amely már minden áldozattól retteg, hiszen úgy hiszi, hogy az eddigi kopasztások is értelmetlenek voltak, kiszolgáltatottságot hoztak, ahelyett, hogy felemelkedési lehetőséget teremtettek volna. Ez az elszegényedő ember, akinek társas kapcsolatait az előző rendszer teljesen szétzilálta és tönkretette, megfosztotta önrendelkezési lehetőségeitől, ez az ember a szolidaritás ismerete híján a magánstratégiába menekül. Még most is százezrek, milliók gondolják úgy, hogy „nemzetről, közösségről papoljanak azok, akiknek ez a dolguk, de én majd megpróbálok magánstratégiát kialakítani, hátha nekem sikerül", így aztán az elszegényedés egyúttal a gondolat és a kapcsolat elszegényedését is hozza. A másik: a gazdagodás, hiszen az egész átalakulás veszteséglistáján lévő százezrek, milliók azt látják, hogy sokak elszegényedése révén kevesek meggazdagszanak, a kevesek viszont azért garasoskodnak, mert nem hisznek gazdagságuk alapjaiban. Nem bíznak saját perspektívájukban, ezért csak rablóérzékkel tudnak részt venni a felhalmozás folyamatában. Nem ilyen elvont dolgokról akarok szólni, de azt hiszem, ezekről az eszmei öszszefüggésekről beszélnem kellett, mielőtt a magyar történelem érdemi és érdemes kapaszkodóit megemlítem. Mert azért az 1100. évforduló mégiscsak arról szóló tudósítás, miszerint itt egy csodával állunk szemben. Aki ismeri történelmünket, annak álmélkodnia kell azon, hogy magyarságunkban vagyunk, nemzeti alapokon, és még mindig egy lehetséges nemzeti állam keretei között - ha megcsonkítva is. Ez az egyik lényeges nagy élménye a millecentenáriumnak. És az elkeseredettek, a csalódottak, a magukat kifosztottaknak érzők számára is valójában egyetlen komoly történelmi üzenet, hogy ennek a népnek mindig volt elegendő képessége még a legnagyobb elesettségben is ahhoz, hogy kilábaljon a bajból. Néha gödörből, néha szakadékból, és nemegyszer úgy, hogy a szakadék peremén volt már a kezünk, és akkor léptek rá, és visszaestünk. Ma is megtörténhet velünk, mégis az 1100 esztendőnek ez az egyik legnagyobb tanulsága. A másik ennél közvetlenebb és konkrétabb. Györffy István, a nagy néprajztudós mondta ezt ki, hogy „mi nemcsak tanulékonyságban, hanem alkotóképességben is európaiak tudtunk lenni, európainak bizonyultunk". Vagyis egy olyan karakterisztikus alkalmazkodóképesség, amely nem gerinctelenséggel párosul, nem valamiféle csúszómászó életmóddal és felajánlkozással, hanem a nemzeti karakter, a nemzeti lelkialkat és tulajdonságok történelmi együttesében és együtthatóiban a magyarság megőrizte identitását úgy, hogy közben befogadója tudott lenni az európai kultúrának, és hozzájárult ennek a kultúrának a megteremtéséhez. Emiatt oly ostobák azok a kijelentések, amelyek a mai világban oly gyakran elhangzanak arról, hogy „menetelünk Európába". Európa nélkülünk nem lenne! A mi hozzájárulásunk olyan mértékű volt ennek a kontinensnek kulturális, történelmi, élményszerű fennmaradásához, hogy ilyen buta dolgokat nem érdemes mondani: „menetelünk Európába". Térjünk vissza a történelmi kapcsolatokhoz és összefüggésekhez. Mik adták meg azt a Györffy által emlegetett képességet? Biztos, hogy szerencsés dolgok közreját- 9