Honismeret, 1997 (25. évfolyam)
1997 / 3. szám - TERMÉS - Vita és egyetértés a Tisza szabályozása kérdésében (Fejér László)
A műszaki terv, amelyet Vásárhelyi a majd' egy évvel korábban elkészített „Előleges javaslatira építve 1846. március 25-én nyújtott át a nádornak, kevéssé volt ismert a szakmai közvélemény előtt. A vármegyei birtokosokat nemcsak a Tisza, hanem a mellékfolyók ügye is érdekelte. Az erre irányuló kérdésekre Vásárhelyi azt felelte, hogy a mellékfolyók rendezése annyiban része az átfogó tiszai tervnek, amennyiben azok a Tisza árvízi magatartására befolyással bírnak. Ez, ha nem is nyugtatta meg maradéktalanul a birtokosokat, egyelőre levette a kérdést a napirendről, márcsak azért is, mert a részletes terv akkor még csak készülőben volt, érdemi bírálatára nem nyílott lehetőség. Nehezebben lehetett átsiklani a már korábban, a vármegyék által elkészíttetett, s helyenként már meg is kezdett regionális Tisza-szabályozási tervek, illetve munkák felett. Az 1840-es évek eleje óta több-kevesebb rendszerességgel pusztító árvizek - főleg a Felső-Tisza vidékén fekvő - vármegyéket arra szorították, hogy maguk vegyék kézbe a vízszabályozás, illetve ármentesítés ügyét. Felmerült a kérdés, ezeket a vármegyei szervezésű munkákat folytassák-e, vagy ha nem, akkor az ezekre fordított összegeket beszámíthatják-e a majdani szabályozás rájuk eső költségeibe? A további tárgyaláshoz nem árt vázlatosan felsorolni, mely tervek, illetve tervpalánták tudták áttörni az akkoriban még kezdetleges sajtókommunikáció falait, s eljutni legalább a szakmai nyilvánosságig. Galambos Sámuel Ung vármegye mérnöke „Nyilatkozat a Tisza szabályozása iránt" (1846) című munkájában az árvizek csökkentésére a Szamost, Szatmártól Debrecen, Kunmadaras, Tiszabura irányába vezette volna a Tiszába. A hazai birtokosság előtt jelentős szakmai tekintéllyel bíró Beszédes József Kerecsen-Komoró közötti átvágási tervével is sokáig bíbelődtek a megrendelő Zemplén megyei urak, s a későbbiekben csak nehezen tudtak róla lemondani. A terv egyik kritikusa szerint: „szinte Eris almájaként izgatta az érdekeltek kedélyeit". Beszédes terve (amely még 1841-ben készült) ugyanúgy nem illett bele a Vásárhelyi-féle átvágás-töltésezési programba, mint a másik jeles vízmérnök Lámm Jakab elképzelése. Lámm Jakab abból indult ki, hogy Vásárhelyiék tévesen vették fel a tokaji szorulatban jelentkező árvízi csúcshozamot 3200 m3-re, mert a Tisza és mellékfolyói - szerinte - ennek csaknem ötszörösét viszik Tokajhoz. Ezért az árvízi hozam megosztására Verőcénél akarta kivezetni a Tisza vizének egy részét egy árapasztó csatornán át, amely útközben felvette volna a Túr, Szamos, Kraszna vizének egy részét, s az egykori Ős-Tisza medrében az Ér-Berettyó völgyén keresztül Csongrádnál csatlakozott volna vissza a Tiszába. A Lámm-féle elképzelés híveinek nyomulása még 1845 októberében megkezdődött. Szintén a Jelenkorban „Többen" aláírással megjelentetett cikk ecsetelte a terv előnyeit, mely szerint nem kell a Tiszának és a Szamosnak töltés, s a hajózhatóvá alakított csatornán lefelé a máramarosi fa és só, felfelé pedig Csongrád, Békés és Bihar vármegyék élelmiszerei volnának szállíthatók. A csatorna a mocsaras vidékekről a vizet levezetve „jótékonyságot árasztana, még a vidék barmaira is, melyek most a megbűzhödt víztől minden évben hullani szoktak". Az 1846-os második közgyűlés előtt tehát két olyan terv, illetve elképzelés volt az asztalon, amely jelentős támogatói kört tudott maga mellett. A Tiszavölgyi Társulat vezérfiai közül a legtöbben - Széchenyi, Károlyi György gróf, Andrássy Gyula gróf, Kovács Lajos és mások - a Vásárhelyi-féle változatot támogatták, hiszen amögött a több évtizedes Tisza-mappáció adatai, a Vízi és Építészeti Főigazgatóság mérnöki karának tapasztalata állott, míg a Lámmféle elképzelés elsősorban a felső-tiszai, valamint az érvölgyi birtokosok támogatását élvezte. Azért beszélek elképzelésről, mert Lámm munkája semmilyen lényeges műszaki kérdéssel nem foglalkozik részleteiben, s számításokat is csak az árvízi hozamra közöl. Sokat cikkezett mellette Vécsey Miklós báró is, aki Beszédes Duna-Tiszai csatorna vállalatának egyik legfőbb propagálója volt. Meg kell jegyezni, hogy ez a támogatás főként Vásárhelyi Pál 1846. áprilisi váratlan elhunyta után erősödött meg, de annyira soha nem tudott Lamm tábort gyűjteni maga mögé, hogy reális alternatívaként foglalkozzon vele a Tiszavölgyi Társulatban tömörültek többsége. Vásárhelyinek a sorból való kidőlése érthető aggodalmat keltett Széchenyiben. Hogy az áprilisi közgyűlés nem fog döntést hozni a műszaki terv ügyében, az ezek után már biztos volt. Félő volt azonban, hogy az elbizonytalanodás is úrrá lesz az érdekelteken, ezért Széchenyi a legbefolyásosabb társulati tagokat (a központi választmány 21 tagját) egy olyan