Honismeret, 1997 (25. évfolyam)

1997 / 6. szám - KRÓNIKA - Anyáink s a szép szó ünnepe (Dr. Székely András Bertalan)

jó szívvel nyújtott kalácsát, borát. Zarándokoltunk búcsúsokkal, feljegyezve az egyházi népi énekeket. Koszorúztunk március 15-én, Szent István napján, október 6-án és október 23-án. Megrendültünk apró falvaink különböző nemzetiségeinek temetési szertartásain, letéve a tisztelet helyi szokás szerint megfont virágait. Meghívtak néhányszor iskolai helytörténeti órákra - szeretnénk többször is menni. A Megyei Honismereti Egyesület évi közgyűléseit minden esztendőben más településen tartja, ezzel is lendületet igyekszünk adni az ott folyó munkának. Ezek az összejövetelek egyben alkalmat adnak arra is, hogy egy-egy helyi honismereti közösség kiállításon mutassa be munkáját. Az utánpótlás? Három évig tartotta ünnepi lázban középiskolásainkat, szakmunkás­képzéseinket az Emese Alma (mítosz és történelem) vetélkedő. A harmadik év országos döntőjén is megállták a helyüket - Leöwey gimnazistáink első, 506-os szakmunkástanulóink első, Idegenforgalmi és Turisztkai szakközépiskolásaink második helyezést értek el. Ők a honismereti munkánk jövő reménységei. Tervezzük, hogy a honismereti értékmegőrző feladatokra táborokban készítjük fel az ifjúságot, jól működő táboraink vannak Egyházaskozár, Szentlászló, Siklós, Nagytótfalu, Pécsszabolcs, Lánycsók, Kisnyárád szakkörvezetőinek szervezésében. A sokszínű munka­formákat nem hagyhatjuk abba. Továbbra is kapcsolatot tartunk fenn a megye könyvtáraival, múzeumaival, levéltáraival. A Falukrónikák vezetését is szorgalmazzuk. Gábori Imréné Anyáink s a szép szó ünnepei Nemzetközi találkozóra invitált bennünket a meghívó s az előző hat év munkáját összegző, ízlésesen megformált kiadvány. Azonban alapos áttanulmányozás után sem igen leltem más nemzet fiairól szóló híradást az oldalain, merthogy magyarok e találkozók résztvevői, éljenek-e maradék ország határain innen avagy túl. Az érintett kettős kötődésű honfitársaink se haragudjanak ezért, hisz azonosságtudatuk ezen oldala hozta őket ide. Távol álljon tőlem tehát a szőrszálhasogató, fogadatlan prókátor gúnyáját magamra húzni, de engedjék meg, hogy én e tavaszi hétvégét ne nemzetközi, hanem összetartozásunkat erősítő, magyarközi alkalomnak tekintsem. A csak látszólag nyelvészkedő indítás után rögtön hadd szorítsam meg a találkozó szellemi atyjának, Dániel Kornél művelődésiház-igazgató úrnak a kezét az ötletért s a megvaló­sulásért. Nem kis kurázsi s elhivatottság szükségeltetik ahhoz, hogy valaki a váci püspökség kecskelegelőjének a helyén, az alig négy évtizede önálló településsé vált Erdőkertesen világra szóló, művészeti ünnepet tudjon teremteni! S nem is egyszerű­, hanem a testvérmúzsák immár hetedik esztendeje ismétlődő - az előadó-, a képző- és iparművészet - együttes ünnepét itt s a szomszédos Veresegyházán, majd Gödöllőn, a következő napokban. S megelőzően az elmúlt hónapokban a Muravidéken, Bácskában, a Székelyföldön, a Felvidéken s ismét az erdőkertesi elődöntőkön. Csupán ez idén a mai napig a több mint hétszáz résztvevő s a ki tudja, hány ezer néző együttes ünnepét. Az erdélyi költő, Tompa László gondolatai jutnak eszembe, aki a Nyugat 1941. januári ankétján vetette papírra a következőket: „Mi, erdélyi magyarok, mindig erősen éreztük az egységet az egész magyarsággal való szoros összetartozásunkban. De ugyancsak mi, meg tudtuk és meg tudjuk látni a különbséget is magunk és az alföldi vagy másföldi magyar között. Testvérek vagyunk, de vonásaink - lelkiek és testiek - egymástól sokban különböznek (...)­­ Nem lehet azonban kifogásunk az ellen, hogy egy ilyen nagy építményben (mint az egész magyarság, összege az összes magyar erőknek, magyar erőkifejtésnek) az alap, az összetartó szerkezet nagy egysége mellett, külön tagolt formái, ívei, kiugrásai legyenek a részleteknek is. Ellenkezőleg! így soha eszünkbe sem jut az sem, hogy egy ország " Elhangzott Erdőkertesen 1997. május 2-án, a VII. „Anyám fekete rózsa" Vers- és Prózamondó Találkozó megnyitó beszédeként. 83

Next