Honismeret, 1997 (25. évfolyam)
1997 / 6. szám - KRÓNIKA - Ismét áll Bocskai István szobra Nyárádszeredán (Hajdú Demeter Dénes)
területe csupa alföld, vagy csupa hegység legyen. Ez elviselhetetlenül unalmas, vagy kietelen rideg is lenne mindenképpen! Vagy tudunk-e elképzelni, kívánunk-e olyan orgonát, amelyiknek minden billentyűje csak ugyanazt az egy hangot tudja megszólaltatni? Mennyivel szebb, teljesebb himnusza az életnek zendülhet meg, ég felé szállva, azon az orgonán, amelyiknek sok, minél több hangja van, hangszínben minél gazdagabb változatul! Ilyen legyen szellemi működésünk eredménye: tudomány, művészet, irodalom!" S lám, a lévai Újvári László tanár úr - e versmondó találkozók kapcsán - mintha csak folytatná, tovább fűzné a több mint fél évszázada elkezdett gondolatsort: „Nekünk nagyon sokat jelent e részvétel, mert ez a rendezvény számunkra szimbólum is. Az anya jegyében meghirdetett találkozó az anyanyelvünkkel való találkozás is, és nem itt "nálunk", hanem az anyaországban, ahonnan mi szellemiekben táplálkozunk. Szükség van erre, mert így tudunk erősek lenni, így tudunk megmaradni. Mert mi itt mindig kevesebben vagyunk, mert nemcsak anyáink roskadnak a földre, hanem immár a fiatalabbak közül is néhányan megtörtek lesznek és kicsik, s tőlünk elviszik." Igen, az anyanyelv tizenötmillió magyar anyanyelve,amely a száz éve született Tamási Áron szerint akár jelképes erőnek, hatalomnak is nevezhető: „A különböző nyelvek melegéből keltek ki a különböző népek, melyeket az atyafiság és az együttes érdek alapján a közös szó szervezett nemzetekké. Velünk is ez történt. A magyarságot is az atyafiság és az együttes érdek alapján a sors verte egybe; hazát a bátorsággal irányított életösztön szerzett neki, de nemzetté a magyar szó teremtette. Mint jelképes erő és hatalom, a magyar szó nekünk a legnagyobb ereklye. Kegyelet, hűség és becsület illeti őt." Barátaim a Kárpát-medence különböző szegleteiből s távolabbról is! Hadd köszöntsem Önöket a Magyarok Világszövetsége oktatási intézményének, a Szent László Akadémiának a rektora, Pozsgay Imre egyetemi tanár s a magam nevében. A szép szó teremtette emelkedett légkört kívánunk a következő három napban, Reményik Sándor szavaival: „Vigyázzatok ma jól, mikor beszéltek. / És áhítattal ejtsétek a szót, / A nyelv ma néktek végső menedéktek, / A nyelv ma tündérvár és katakomba, / Vigyázzatok ma jól, mikor beszéltek! //A drága nyelvet porrá ne törjétek, /Ne nyúljon hozzá avatatlanul / Senki, ne szaggassátok szirmait / A rózsafának, mely hóban virul! / Úgy beszéljen ma ki-ki magyarul, / Mintha aranyat, tömjént, mirhát hozna!" Dr. Székely András Bertalan Ismét áll Bocskai István szobra Nyárádszeredán A marosszéki Nyárádszeredán, mely a Nyárád és a beléje ömlő patakok völgyében élő székelyek kulturális központja, 1906. június 23-án Bocskai-szobrot avattak. A történelmi jelentőségű székely települést szoros szellemi szálak kapcsolják Bocskai Istvánhoz: az itt összegyűlt magyar és székely rendek választották meg 1605. február 21-én Erdély fejedelmének. Ennek a történelmi eseménynek állított emléket az utókor, amikor a mezőváros lakossága szobrot emelt az európai vallásszabadság hősének, a hajdú és székely népcsoport oltalmazójának. A szobrot a bécsi béke 300. évfordulóján leplezték le; a kétszeres életnagyságú, bronzból öntött emlékmű a marosvásárhelyi születésű Horváth Géza alkotása. A költségeket közadakozásból teremtették elő. Nemcsak a környező falvak és a közeli Marosvásárhely városa, de a többi székely szék lakosai is hozzájárultak filléreikkel, így válhatott valóra, hogy az eredetileg tervezett egyszerű emlékkő helyett, művészi kivitelű mellszobor hirdethesse a fejedelem dicső tetteit. A gyűjtés megszervezése Ravasz János helybeli református esperes érdeme volt, aki életcéljának tekintette, hogy a fejedelem emlékművet kapjon Nyárádszeredán. 84