Honismeret, 1999 (27. évfolyam)

KRÓNIKA - Huszár János: Őrjárat a déli végeken. A pápai Jókai Körrel Szlovéniában és Horvátországban

A búcsúzáskor az öröm és a bánat könnyei egyszerre csillogtak a szemekben. Rengeteg ba­rátság szövődött és mindenkinek felejthetetlen élményt jelentett a szurdokpüspöki tábor. A Zrínyi Gimnázium és a Duna Televízió munkatársainak sikerült megvalósítaniuk, hogy a világ sok tájról érkezett, de magyar nyelven beszélő diákok egy hétig együtt legyenek, megért­sék egymást és fontosak legyenek egymás számára. Az elváláskor egyetlen ismétlődő mondat hangzott mindenfelől: „Találkozunk jövőre!" Kovács Szidónia Ürmösi Enikő felvétele Őrjárat a déli végeken A pápai Jókai Körrel Szlovéniában és Horvátországban A több mint százéves múltra visszatekintő pápai közművelődési egyesület, a Jókai Kör ren­dezvényei közül különösképpen kedveltek az úgynevezett kulturális őrjáratok, melyek volta­képpen történelmi, irodalmi, néprajzi szempontú autóbuszos kirándulások a történelmi Ma­gyarország különféle tájaira. Ez évben már a hatodik ilyen utazásra került sor július második felében. Az első napon Szlovénia szép határvároskája, Lendva volt az úti cél, ahol a Magyar Nemze­tiségi Művelődési Intézet gondoskodott számukra programról. Göncz László igazgató, a fes­tői szépségű vár tanácstermében megismertette a csoportot intézménye sokrétű tevékenysé­gével, majd bemutatta a nemrég helyreállított épületben található kiállításokat, melyek szem­léletes képet adnak a környék régészeti emlékeiről, s a Muravidék magyarságának kultúrá­járól. 7.

Next