Honismeret, 2001 (29. évfolyam)

2001 / 2. szám - KRÓNIKA - Ezer év a Tisza mentén - vetélkedő

Ferenczi Sándor, a nyelvész Szabó T. Attila, a filo­zófus Tavaszy Sándor, a geográfus Tulogdy János és mások. Az Erdélyi Gyopár számait átlapozva látható, hogy a folyóirat szerkesztésének minősége, cikkei­nek tudományos színvonala - a súlyos anyagi gondok ellenére is - fokozatosan javult. Kialakul­tak az állandó rovatok, a túrabeszámolók, tájbe­mutatók, túrajavaslatok, amelyek Erdély egészére kiterjednek, az Avas-kőhát vidékétől a Retyezátig és a Fogarasi-havasokig, Biharországtól a Gyer­gyói-hegyekig. A lap lelkiismeretesen ápolja azok­nak az erdélyi tudósoknak, természetjáróknak az emlékét is, akiknek áldozatos munkája nélkül a bérces hazában nem létezne turizmus és honisme­ret. A honismereti rovat az erdélyi magyar törté­nelmi önismeret ösvényeire vezeti az olvasót, megismerteti történelmi tájaival, műemlékeivel, népének múltjával. Ezek az írások a magyarság identitástudatát erősítik, a szülőföld történetének újra fölfedezését szolgálják. A kisebbségi sorban, a megmaradásért folytatott küzdelemben bizony er­re nagy szükség van! 1997-ben az Erdélyi Gyopár olvasói között köz­vélemény-kutatást tartott, eszerint a folyóirat leg­kedveltebb olvasmányai: a tájbemutató és túrabe­számoló (54,7 %) és a honismereti írások (53,1 %). E két rovat alkotja tehát a folyóirat szellemi tartó­oszlopait. A folyóirat rendszeresen beszámol az Erdélyi Kárpát­ Egyesület szakosztályainak eseményeiről, köztük az Országos Vándortáborokról. A torockó­szentgyörgyi (1998), forrásligeti (1999), avasi (2000) vándortáborokról írt beszámolókat olvasva tárul fel előttünk az az önfeláldozó munka, ame­lyet az EKE az erdélyi magyar turizmus és honis­meret érdekében végez. A recenzens felfigyelt az EKE brassói osztályának azon tevékenységére, amelyet az egyesület egykori javainak visszaszer­zéséért folytatott (2000/2). Emlékeztetésként meg­jegyezzük, hogy az EKE híres múzeummal, tízezer kötetes szakkönyvtárral, fonotékával, térképtárral és 18 erdélyi menedékházzal rendelkezett, amit azonban a diktatúra elvett tőle. Az aktuális kérdés a lap hasábjain többször is felvetődött: lemond­hat-e az erdélyi magyarság az EKE gazdag gyűjte­ményeinek, anyagi javainak tulajdonjogáról? A válasz, az erdélyi történelmi egyházak és iskolák, az Erdélyi Múzeum-Egylet javainak és az EKE va­gyonának esetében is, csak a határozott nem lehet! Az Erdélyi Gyopár a tájbemutató, honismerte­tő írásai mellett gyakran foglalkozik a barlangá­szat, sziklamászás kérdéseivel és vállalkozik a ter­mészetjáráshoz kapcsolódó tudományágak - bota­nika, csillagászat, geológia stb. - népszerűsítésére is. Az olvasó szakmai tájékozódását a nívós könyvismertetések és folyóiratszemlék szolgálják. Külön kiemelést érdemel a lap kitűnő illusztrációs anyaga, amelyekben a tájfotók dominálnak, de gyakoriak az archív felvételek és a grafikai ábrázo­lások is. Pontos turisztikai térképei magyar nyelvű település- és helyneveikkel a tájékozódás mellett, az egykor eltiltott nevek újra fölfedezéséhez is hozzásegítenek. Véleményünk szerint a legszínvonalasabbak a tematikus-súlypontos kalotaszegi (1996/3), toroc­kói (1999/3) és a szatmári (2000/2) számok voltak. A torockói lapszám szerkesztése, cikkeinek tudo­mányos színvonala, grafikai kivitelezése révén, a nagy előd az Erdély, méltó utódjának bizonyul. A folyóirat színvonalára jellemző, hogy szerzői között számos olyan tudóst, művészt, írót talá­lunk, akiket az erdélyi tudományosság, irodalom és művészet is számon tart, mint: a geográfus Ajtay Ferenc, a barlangkutató mérnök Bagaméri Béla, a biológus Csűrös László, a geográfus Hantz Lám Irén, az író Marton Lili, a geológus Mészöly Miklós, a műemlékvédő Miklósi Sikes Csaba, az építész Salvari Virgil, az irodalomtörténész Szabó Zsolt, az iparművész Szentimrei Judit és így to­vább. Az évek során az Erdélyi Gyopár körül „saját" szerzői gárda is kialakult, elsősorban az EKE szak­osztályaiban tevékenykedő személyekből, mint: Behadetz Magda, Dukrét Géza, Imecs László, Jablonovszky Elemér, Kiss Bitay Éva, Magyarosi Margit, Martonossy Magda, Máthé Gyula, Palczer János, Szabó Bertalan, Tóthpál Tamás, Váradi Ist­ván és a felsorolást még hosszan folytathatnánk. Hangsúlyozni szeretnénk, hogy az Erdélyi Gyopár tízéves tevékenysége során fontos szere­pet játszott az erdélyi történelmi múlttal és termé­szetjárással kapcsolatos ismeretek összehangolá­sában, identitásőrző honismeretté formálásában. A tíz évfolyam bizonyítja, hogy a természetjárás múltja és a honismeret az erdélyi magyar művelő­déstörténet szerves részét alkotják. Kívánunk a jubiláló Erdélyi Gyopárnak, továb­bi hosszú évtizedeket, sok-sok lapszámot a honis­meret, a természetjárás és az erdélyi magyarság szolgálatában. Sebestyén Kálmán Két könyv Elekről Dr. Havassy Péter (szerk.): Tanulmányok Elek történetéhez 1. A kiadvány szerzői főképpen a bé­késcsabai Munkácsy Mihály Múzeum munkatár­sai, de vannak közöttük Elekhez érzelmileg kötő­dő személyek is. Ki kell emelnünk a szerkesztő ki­váló munkáját, melynek köszönhetően összeállt ez a színvonalas mű. A bevezető tanulmányt Elek természetrajzáról címmel Domokos Tamás írta. Ebből olyan érdekes­ségeket tudhatunk meg, minthogy „alig" pár mil­lió évvel ezelőtt Elek környékén folyt az Ős-Tisza és az Ős-Maros is. Ennek köszönhetően bányász­tak itt homokot, és kavicsot. Kertész Éva Elek nö­vényvilágát mutatja be. 1789-ben Kitaibel Pál egyik kutató útján Eleken is megállt, s jegyezte le a pemetefüvet. Gyuch­a Attila és munkatársai 1998 őszén tartottak Eleken régészeti bejárást, ennek eredményeiről Elek határának régészeti emlékei című tanulmány szól. (Ez volt az első szakszerű

Next