Honismeret, 2001 (29. évfolyam)
2001 / 2. szám - KRÓNIKA - Ezer év a Tisza mentén - vetélkedő
Ferenczi Sándor, a nyelvész Szabó T. Attila, a filozófus Tavaszy Sándor, a geográfus Tulogdy János és mások. Az Erdélyi Gyopár számait átlapozva látható, hogy a folyóirat szerkesztésének minősége, cikkeinek tudományos színvonala - a súlyos anyagi gondok ellenére is - fokozatosan javult. Kialakultak az állandó rovatok, a túrabeszámolók, tájbemutatók, túrajavaslatok, amelyek Erdély egészére kiterjednek, az Avas-kőhát vidékétől a Retyezátig és a Fogarasi-havasokig, Biharországtól a Gyergyói-hegyekig. A lap lelkiismeretesen ápolja azoknak az erdélyi tudósoknak, természetjáróknak az emlékét is, akiknek áldozatos munkája nélkül a bérces hazában nem létezne turizmus és honismeret. A honismereti rovat az erdélyi magyar történelmi önismeret ösvényeire vezeti az olvasót, megismerteti történelmi tájaival, műemlékeivel, népének múltjával. Ezek az írások a magyarság identitástudatát erősítik, a szülőföld történetének újra fölfedezését szolgálják. A kisebbségi sorban, a megmaradásért folytatott küzdelemben bizony erre nagy szükség van! 1997-ben az Erdélyi Gyopár olvasói között közvélemény-kutatást tartott, eszerint a folyóirat legkedveltebb olvasmányai: a tájbemutató és túrabeszámoló (54,7 %) és a honismereti írások (53,1 %). E két rovat alkotja tehát a folyóirat szellemi tartóoszlopait. A folyóirat rendszeresen beszámol az Erdélyi Kárpát Egyesület szakosztályainak eseményeiről, köztük az Országos Vándortáborokról. A torockószentgyörgyi (1998), forrásligeti (1999), avasi (2000) vándortáborokról írt beszámolókat olvasva tárul fel előttünk az az önfeláldozó munka, amelyet az EKE az erdélyi magyar turizmus és honismeret érdekében végez. A recenzens felfigyelt az EKE brassói osztályának azon tevékenységére, amelyet az egyesület egykori javainak visszaszerzéséért folytatott (2000/2). Emlékeztetésként megjegyezzük, hogy az EKE híres múzeummal, tízezer kötetes szakkönyvtárral, fonotékával, térképtárral és 18 erdélyi menedékházzal rendelkezett, amit azonban a diktatúra elvett tőle. Az aktuális kérdés a lap hasábjain többször is felvetődött: lemondhat-e az erdélyi magyarság az EKE gazdag gyűjteményeinek, anyagi javainak tulajdonjogáról? A válasz, az erdélyi történelmi egyházak és iskolák, az Erdélyi Múzeum-Egylet javainak és az EKE vagyonának esetében is, csak a határozott nem lehet! Az Erdélyi Gyopár a tájbemutató, honismertető írásai mellett gyakran foglalkozik a barlangászat, sziklamászás kérdéseivel és vállalkozik a természetjáráshoz kapcsolódó tudományágak - botanika, csillagászat, geológia stb. - népszerűsítésére is. Az olvasó szakmai tájékozódását a nívós könyvismertetések és folyóiratszemlék szolgálják. Külön kiemelést érdemel a lap kitűnő illusztrációs anyaga, amelyekben a tájfotók dominálnak, de gyakoriak az archív felvételek és a grafikai ábrázolások is. Pontos turisztikai térképei magyar nyelvű település- és helyneveikkel a tájékozódás mellett, az egykor eltiltott nevek újra fölfedezéséhez is hozzásegítenek. Véleményünk szerint a legszínvonalasabbak a tematikus-súlypontos kalotaszegi (1996/3), torockói (1999/3) és a szatmári (2000/2) számok voltak. A torockói lapszám szerkesztése, cikkeinek tudományos színvonala, grafikai kivitelezése révén, a nagy előd az Erdély, méltó utódjának bizonyul. A folyóirat színvonalára jellemző, hogy szerzői között számos olyan tudóst, művészt, írót találunk, akiket az erdélyi tudományosság, irodalom és művészet is számon tart, mint: a geográfus Ajtay Ferenc, a barlangkutató mérnök Bagaméri Béla, a biológus Csűrös László, a geográfus Hantz Lám Irén, az író Marton Lili, a geológus Mészöly Miklós, a műemlékvédő Miklósi Sikes Csaba, az építész Salvari Virgil, az irodalomtörténész Szabó Zsolt, az iparművész Szentimrei Judit és így tovább. Az évek során az Erdélyi Gyopár körül „saját" szerzői gárda is kialakult, elsősorban az EKE szakosztályaiban tevékenykedő személyekből, mint: Behadetz Magda, Dukrét Géza, Imecs László, Jablonovszky Elemér, Kiss Bitay Éva, Magyarosi Margit, Martonossy Magda, Máthé Gyula, Palczer János, Szabó Bertalan, Tóthpál Tamás, Váradi István és a felsorolást még hosszan folytathatnánk. Hangsúlyozni szeretnénk, hogy az Erdélyi Gyopár tízéves tevékenysége során fontos szerepet játszott az erdélyi történelmi múlttal és természetjárással kapcsolatos ismeretek összehangolásában, identitásőrző honismeretté formálásában. A tíz évfolyam bizonyítja, hogy a természetjárás múltja és a honismeret az erdélyi magyar művelődéstörténet szerves részét alkotják. Kívánunk a jubiláló Erdélyi Gyopárnak, további hosszú évtizedeket, sok-sok lapszámot a honismeret, a természetjárás és az erdélyi magyarság szolgálatában. Sebestyén Kálmán Két könyv Elekről Dr. Havassy Péter (szerk.): Tanulmányok Elek történetéhez 1. A kiadvány szerzői főképpen a békéscsabai Munkácsy Mihály Múzeum munkatársai, de vannak közöttük Elekhez érzelmileg kötődő személyek is. Ki kell emelnünk a szerkesztő kiváló munkáját, melynek köszönhetően összeállt ez a színvonalas mű. A bevezető tanulmányt Elek természetrajzáról címmel Domokos Tamás írta. Ebből olyan érdekességeket tudhatunk meg, minthogy „alig" pár millió évvel ezelőtt Elek környékén folyt az Ős-Tisza és az Ős-Maros is. Ennek köszönhetően bányásztak itt homokot, és kavicsot. Kertész Éva Elek növényvilágát mutatja be. 1789-ben Kitaibel Pál egyik kutató útján Eleken is megállt, s jegyezte le a pemetefüvet. Gyucha Attila és munkatársai 1998 őszén tartottak Eleken régészeti bejárást, ennek eredményeiről Elek határának régészeti emlékei című tanulmány szól. (Ez volt az első szakszerű