Honismeret, 2002 (30. évfolyam)
2002 / 2. szám - AZ OLVASÁS ÉVE - "A jó könyv hozzásegít a belső harmónia megtalálásához"
Az itt felsorolt könyvek mindegyike Miskolc várossal foglalkozik. A legismertebb épületei, személyiségei persze mindegyikben megtalálhatók. Ha azonban tüzetesen átnézzük a könyveket, rengeteg olyan adatot, szobrot, épületet találhatunk bennük, amiket talán a régi miskolciak sem ismernek. Nekem szerencsém van, mert édesanyám is érdeklődik városunk múltja iránt. Mindenre felfigyel, ami Miskolccal kapcsolatban megjelenik. Ezek a könyvek úgy érzem közelebb hozták számomra szülővárosom emlékeit, történelmét. Sok új adatot, érdekes eseményt, műemléket ismertem meg, s ezáltal még inkább miskolcinak érzem magam. E könyvek esztétikus külső megjelenésükkel, képeikkel, tömör leírásaikkal hozzájárulhatnak az iskolások helyi ismereteinek bővítéséhez is. Nekem mindenesetre segítettek ebben. Hideg Zoltán „A jó könyv hozzásegít a belső harmónia megtalálásához" Egy Fejér megyei kisfaluban lakom. Olyan családban nőttem fel, ahol mindenki szívesen olvasott, foglalkozott a verssel, zenével, művészetekkel. Gyerekkori indíttatásként rögzült belém a fogékonyság a szépre, a jóra, az emberire. „Már a szépség élvezése önmagában is magasabb rendű életforma" - olvastam valahol. Sokat köszönhetek apai nagyanyámnak, ki sok-sok mesére, versre megtanított már egészen pici koromban. Reggeltől estig csak velem foglalkozott, ennek köszönhetően 5 évesen már ismertem a betűket, írtam és olvastam. Első olvasmányélményeim közé Gazdag Erzsi és Weöres Sándor gyermekversei tartoztak. Kisiskolásként a Gőgös Gúnár Gedeon lett a kedvenc könyvem. A téli estéken történő diavetítések is emlékezetesek maradnak számomra, amikor az egész családnak én olvastam el a kis történeteket. Serdülőkorom kedvencei a „pöttyös" és „csíkos" lányregények lettek. Középiskolás éveim alatt ismerkedtem meg a világirodalom klasszikus alkotásaival. Nem fordult elő olyan nap, hogy ne vettem volna könyvet a kezembe. 18 évesen olvastam először Németh László: Iszony című regényét. Felejthetetlen élmény volt számomra akkor is, és most, csaknem 20 év után újraolvasva is. Amikor kezembe vettem a könyvet, éreztem, addig nem teszem le, amíg el nem olvastam. A történet magával ragadott, mintha én is ott sürögtem-forogtam volna Nelli mellett a pusztán. Azon a pusztán, ahol Nelli még boldog volt és szabad. Nelli egy elszegényedett bérlő lánya, aki akarata és ösztönei ellenére ment férjhez Takaró Sanyihoz, a gazdag, egyetemet is végzett parasztfiúhoz. Bár egész teste borzongott a gondolat hallatára, árvasága, kilátástalan jövője, s a család rábeszélése mégis arra a lépésre kényszerítették, hogy elfogadja a feléje nyújtott kezet. Ez a kéz azonban nemhogy előre vitte, inkább hátráltatta Nellit minden lépésében. Nelli magányos, szigorú és egyszerű lélek, tele van riadalmakkal, és büszkeségből eredő gátlásokkal. Szereti a csöndet, a békét, legszívesebben egyedül élne. Míg Nelli magányos, éltető eleme a munka, Sanyi léha, társaságkedvelő. Bár Sanyi szemrevaló, megnyerő típus, felesége mellett negatív tulajdonságai egyre inkább előtérbe kerülnek. Sanyi csak akkor boldog, ha többnek látszik, mint amire képes, a munka pedig nem tartozik a legfontosabb feladati közé. Mulatozásra hajlamos, parádézó, társaságot szerető jelleme Nelli mellett felnagyítódik, de ugyanakkor sok benne a fedezet nélküli érzelem, a felesleges lángolás. Hiába áradozott a gépekről, a traktorról, míg szóban és gondolatban ég mint a tűz, keze alatt a munka megfagy. Nem csoda, ha Nelli gyakran elveszti türelmét, hiszen minden erőfeszítése hiábavaló. Amit ő hangyaszorgalommal összegyűjtögetett, azt Sanyi akarva-akaratlan széjjelszórta. Nelli a Takaró-házban is jól érezte volna magát, szép otthont alakított volna ki maga körül, ha magához való társat talál, ha élete egy másik magánnyal szövetkezik. Saját házasságában is értelmet lenne, ha megtarthatná függetlenségét. Olyan szeretetre vágyik, amely nem a nemi- 34