Honismeret, 2004 (32. évfolyam)

2004 / 3. szám - ÉN FALUM - ÉN VÁROSOM - Dunaalmás. Dr. Ferenczy Miklóssal beszélget Takács András

Dr. Ferenczy Miklós: Nagy érdeklődést váltott ki, tudniillik szabadságharc a legutolsó győz­tes csatája itt volt Dunaalmáson 1849. augusztus 3-án hajnalban 3 órakor. A csata egy óra alatt zajlott le, amikor Klapka Komáromi várból kirohanó huszárai meglepték az itt tartózkodó osztrákokat. Miként egy szemtanú, Barsi János almási prédikátor leírta, a menekülő ellenség a gőzmozdonynál gyorsabban menekült Esztergom felé. Az almási csata emlékére önkormány­zatunk egy nagyon szép emlékkövet állítatott 2000-ben, és hát ugye minden év augusztus 3-án megemlékezünk csatáról, így neveljük az ifjúságot és így emlékeztetjük az embereket er­re a nagyszerű honvéd győzelemre. Dr. Ferenczy Miklós: A helybéliek nagyon büszkék a dunaalmási lovardára. Bemutatom Ju­hász István önkormányzati képviselő urat, aki az országos hírű lovarda tulajdonosa és szak­mai vezetője. Takács András: Honnan jött az ötlet, hogy lovardát létesítsen? Juhász István: Azt hiszem, hogy nem az ötlet jött, hanem a génjeimben van a lovakhoz fűző­dő vonzalom. A Jóisten nagy ajándéka ez, hiszen már gyermekkoromban elképzeltem, hogy az életemet biztosan lovak között fogom leélni. Takács András: Hány lova van most? Juhász István: Hét gyönyörű paripám van. Hat évvel ezelőtt költöztünk ide Dunaalmásra, és akkor alakítottuk ki ebben a csodálatosan szép környezetben - a Duna mentén és a Gerecse aljában - a lovardát. Vendégül látunk nemcsak lovasokat, hanem gyógyulni vágyó gyermeke­ket és felnőtteket is. Terápiás lovaglást is szervezünk tehát, és felhasználva a ló fantasztikus testi és lelki harmóniáját. Békét teremtünk így Dunaalmáson, ami egyébként is a békéről szól, hiszen itt szemközt kötötték Zsitva-toroki békét Ez a hely sugározza a megnyugvást, a békét, a tisztaságot. Takács András: Most éppen nagy építkezésben vannak. Akkora az érdeklődés? Juhász István: Mindent fölújítunk, hiszen az augusztusi árvíz nagyon komolyan átrendezte a lovardát, a lovak bokszában is derékig érő víz volt. Természetesen a hálószobában is, a kan­dallóm olyan volt, mint egy akvárium. Az árvíz után az ott talált halakat befőttes üvegben vit­tük le a Dunába. Most az újjáépítésről szól az életünk, elültettünk már több mint 50 fát, tehát nagyon bízunk a jövőben. Takács András: Honnan ez a bizalom? Jövőre is jöhet a víz! Juhász István: Tulajdonképpen néhány napon belül is jöhet a víz, hiszen sem volt prognosz­tizálható, hogy az aszályos nyár végén jön ez az őrült árhullám. Tehát jöhet egy héten belül, jöhet már holnap árvíz, de a Jóisten azt hiszem, nagyon pontosan tudja, hogy mit és mikor akar. Ebben bízom, és hiszek abban, hogy semmi nem történik a háta mögött, ami pedig törté­nik, az biztosan úgy van jól. Az elmúlt hat év alatt sikerült kialakítanunk egy 60-90 fős törzsközönséget. Hozzájuk kap­csolódnak az idényben érkező üdülők, pihenők, külföldiek, úgyhogy hála Istennek van mun­kánk, nem unatkozunk. Ehhez jönnek különböző iskolás csoportok - kisiskolások, középisko­lások -, akik itt tartanak rendhagyó, vagy formabontó történelem órát, hiszen történelmi leve­gője van a környéknek. Takács András: Hogyan zajlik egy ilyen formabontó történelem óra? Juhász István: Először természetesen a lóról beszélgetünk, hiszen a mi népünk története erősen kapcsolódik a lóhoz. A honfoglalástól lehet kezdeni a történetet, aztán nagyon érdekes a török világ. Nagyon érdekes a Zsitva-toroki béke üzenete, amikor három fejedelem kötött itt békét, erről napokig lehetne beszélni. Utána jön egy kis lovasbemutató, ahol megmutatjuk, hogyan lehet a lóról íjat feszíteni, lándzsát vetni, baltát dobni. Ezután mindenki fölülhet a ló­ra, majd jó kis kocsizás következik a gyönyörű Duna parton. Takács András: Irigylésre méltó élete lehet. Juhász István: Igen, szó szerint. Úgy élhetem az életem, ahogy azt gyerekkoromban elkép­zeltem. Lehet, hogy még nem nőtt be a fejem lágya, de imádok játszani, amikor felülök a lóra és karddal csapkodom le magam körül a bábuk fejét, ijászkodom, vagy lándzsát dobok... Azt hiszem, a játék az hozzá kell tartozzon az életünkhöz, hiszen ettől kerek az élet.

Next