Honismeret, 2006 (34. évfolyam)
2006 / 3. szám - HAGYOMÁNY - A szekszárdi borvidék története (Dr. Töttős Gábor)
A napóleoni háborúk idején s előzőleg már kedvelt hadsereg-élelmezési cikk a helyi bor, de jut szolgálatok jutalmazására, 1812-ben a gimnázium létesítéséért vesztegetésre, sőt orvoslásra is. A költő dédatyja, Babits Mihály főorvos 1826-ban, a kórház első szabályzatában pontos utasításokat ad. „Ara szorosan felvigyázzon az Ispotály Curatora, hogy a betegek egész esztendő alatt egészséges jó bort, nem pedig ujat ihassanak; vagyon az Ispotálynak tulajdon Collecta (gyűjtésből származó) bora, melyből a beteg számára a bornak javát kell meghagyni, vagyon jó pintzéje is, melyben a bort ónak, egészséges állapotban könnyű fenntartani. (...) Minekutána a bor az Ispotály esztendei jövedelmének majd nevezetesebb részét tenné, azért a bornak beszerzése, eladása és fenntartása módja valójában nagyobb tekintetet érdemelne." Az első szekszárdi Babitsról azt is tudjuk Perczel Mór leírásából, hogy a jövendő tábornok Vörösmarty társaságában látta, amint hordóit maga abroncsolta meg. A költő dédunoka 1902-ben is kötelezőnek tartotta részvételét a szüreten, mondván, hogy még belőle is lehet szőlősgazda. Az 1777-ben az apátság örökébe lépő Királyi Alapítványi Uradalom létesít újabb szőlőket Leányvárban és Őcsényi-hegyen, ásat pincéket a Kadarka utcában. Már 1753-tól a jobbágyok „makk-termőfának vágásától eltilalmaztatnak", de szigorú büntetés sújtja az árkok, utak karbantartásának elmulasztóit, a (minőség megóvása miatt) megszabott határnap előtt szüretelőket, a szőlők közé kukoricát ültetőket(!) vagy „alávaló hitvány vidéki borokat" szekszárdiként árulókat. A szokásjogot rögzítik az 1812-es Hegybéli Artikulusok. A tulajdon és minőség védelmét szigorú előírások szolgálták. Új tulajdonos csak a szőlőszomszédok beleegyezésével foglalhatta el birtokát, mert számos közös munka várt rájuk. A szüret ideje, a munkabér és -rend, a dézsmálás módja, sőt az alapvető bérkezelési szabályok is megtalálhatók a rendelkezésekben. A társadalmi hierarchia mellett ezzel valóságos - a hegyközségek létrejöttekor is felhasznált -másodlagos önkormányzatiság alakult ki, élén a választott hegybíróval. E korból ismerjük a borvidéken díszlő szőlőfajtákat. Németh Mártony uradalmi vincellér 37 fehér és 29 „fekete" fajtát tud megmutatni 1828-ban. A látszólagos tarkaság nem tükrözi a mennyiségi megoszlást: túlsúlyban a kék szőlő, ezen belül a kadarka lehetett. A fehérek közt ott a korai érésű Bajor, amelyből a Kisasszony napi búcsúra szoktak bort készíteni. Hatféle kadarka van, de megtaláljuk „Frantzia" néven a Kékfrankost és sok, ma már azonosíthatatlan fajtát, amelyek közül több a színanyag fokozását szolgálta. Túlzó Péterfy József 1846-os állítása, amely szerint a szekszárdiak „kevés kivétellel boraikat fagyalja bogyóival festik, hogy ezáltal sötétebb színt adhassanak. F. festékből, mint hallottam, minden akóba mintegy 10 stczét vegyítenek. " Ekkoriban 2834 magyar holdon termesztenek szőlőt, ennek felén számoljunk csak 12 akós holdankénti terméssel, akkor ehhez Péterfy szerint több mint 136 000 liter fagyarfesték kellett volna. Fennyi az egész megyében sem termett évente. A nevezetes cikk évében, 1846-ban Liszt Ferenc először jár itt barátjánál, a borosgazdaként is kitűnő Augusz Antalnál, ekkor ismeri meg az élete végéig előszeretettel fogyasztott és népszerűsített nedűt. A Mester szekszárdi nektárja még a pápai csalhatatlanság dogmáját megalkotó IX. Piusz pápa asztalára is eljutott, s az egyházfő azt nyilatkozta: „Ép kedélyemet, egészségemet egyedül ez tartja fönn." Ugyanekkor a szekszárdi bor sikerrel hajózik el Dél-Amerikába, ahol versenyképesnek találják árban és minőségben. Liebig, a kor legjelesebb kémikusa, beható vegyelemzés után tartotta a legjobb bornak hegyeink levét. Liszt első látogatásakor a város szülötte, Garay János remekeli Szegszárdi bordalát, melyben eredeti költői ötlettel a helyi vörös óbort bikavérnek nevezte, s a borban és szőlőben a nemzet jelképeit, fogyasztóiban az áldozatkész hazafiakat látta. Ezt a helybeliek tetteikkel is igazolták 1848 őszén Ozorán. A férfiak távollétében kizárólag nők készítette, első dézsmamentes borból aztán eltettek a nagy idők emlékére, abból március 15-én áldomást ittak, a hordót pedig a legjobb borral feltöltötték. A közös emlékezés illett az addigi szokásokhoz, hiszen 1829-ben az Egyed-féle összeírás kérdésére, mi a koros lakosok kedves mulatsága, azt válaszolták: „vasárnap és innep napokon a délutáni isteni szolgálat után többen egy társaságban a szőlőhegyekre kimenvén, a velük vitt eledel mellett borozgatnak és dalolnak". Nem véletlen, hogy az első hazai borkereskedő részvénytársaság tervezetét hat forradalmi érzelmű férfiú bocsátja közre 1854 márciusában. Az 1856. november 10-én megalakult Szegzárdi Borkereskedő Társaság a haszon, az eredetvédelem és a nemzeti önérzet kérdését természetes érzékkel kapcsolja össze, ezért működése, mindenre figyelő üzletpolitikája, kulturált borkínálata ma is követésre méltó.