Honismeret, 2009 (37. évfolyam)

2009 / 5. szám - KRÓNIKA - In memoriam - Püski Sándor (Bakos István)

Sándor, Sütő András hármasfogata látogatott ide. Később pedig - a honi pártközpont, illetve az ameri­kai magyar emigráció némely csoportjainak szüntelen támadásai közepette-Lőrincze Lajos, C­zine Mi­hály és mások is eljutottak oda. Főként azért, mert a Magyar Baráti Közösség vezetői, kiváltképp Nagy Károly, Böjtös László, Cseh Tibor, Éltető Lajos, Ludányi András, Sass Márton, s a többiek felsorakoz­tak Püski mellett, aki később velük, az Itt-Ott-tal szervezte meg az Amerikai Szárszó Konferenciát, folytatta programjait. 1974-ben megvásárolta New York magyar negyedében, a 2. sugárúton, az elha­nyagolt állapotban lévő Corvin nevű kis könyvesboltot. 1975-ben itt hozták létre a Püski Kiadót, amely a hajdani Magyar Élet szerzőgárdájára és az akkori Magyarországon politikai okokból mellőzött szer­zőkre építette. A Püski-Corvin Magyar Könyvesház- amelyet 1984-ben cserélt át a 82. utcában egy na­gyobbra- a nyugati magyarság szellemi központjává vált. Tevékeny résztvevője maradt a hazai köz­életnek is. Az 1989 óta tevékenységét ismét Budapesten folytató Püski Sándor Krisztina körúton lévő könyves­háza a népi irodalom szellemi örököseinek ma is gyűjtőhelye. Az alapító munkáját immár fiai, Püski László és Püski István, valamint unokái Püski Atilla és Püski Csaba segíti. Könyvkiadói profiljuk a ré­gi, a Magyar Élet Kiadó által egykor publikált kiadványaikból többet megjelentettek, de zömmel már újabb műveket adnak ki. Hazatérve: Csoóri Sándor, Csurka István, Czine Mihány, Gombos Gyula, Fe­kete Gyula, Für Lajos, László Gyula, Pozsgay Imre, Kanyar József és mások munkái mellett kiadták nemzedéktársaim: Bíró Zoltán, Csengey Dénes, Duray Miklós, Kocsis István, Raffay Ernő, Salamon Konrád, Zétényi Zsolt könyveit, s én is neki köszönhetem Közszolgálatban című gyűjteményes kötetem megjelenését. A Könyves sors - magyar sors című 2002-ben megjelent fontos életrajzi műve Püski Sán­dor és a Püski Kiadó munkáját dicséri, csakúgy, mint a Bethlen Alapítvány negyedszázadáról szóló, 2005 karácsonyára kiadott könyvünk. Köszönjük! Személyes emlékeket is őrzök róla. Egyetemi szakdolgozatom a népi írók művelődéspolitikájáról ír­tam, s tőle, kiadványaiból sokat tanultam. Rám mégis a legnagyobb hatást 1987-ben a lakiteleki sátor­ban elmondott rövid felajánlásával tette. Ennek nyomán hamarosan megjelent a tanácskozás jegyző­könyve és egy év múlva megindult a Hitel is. Hálás vagyok a sorsnak, hogy az 1990-ben nekik ítélt Bethlen Gábor-díj átadásán jelen lehettem. Rendhagyó esemény volt, mivel a Püski-házaspár kapott el­sőként közös kitüntetést hazánkban. 2006-ban bekerültek az Aranykönyv­be is. Rászolgáltak­ „Ilus néném, Sándor bátyám " Balogh Edgárral. Szárszó, 1986 (Hajdú Demeter Dénes felvétele)

Next