Honismeret, 2010 (38. évfolyam)
2010 / 1. szám - ÉVFORDULÓK - Az enyedi Bethlen kép története (†Adamovits Sándor)
ÉVFORDULÓK Az enyedi Bethlen-kép története „Együtt küzdöttél az egész hazával, Ecsettel kezedben és szívedben lánggal, És hogy csodálják késő unokák: Megfestetted korod arcképcsarnokát." (Reviczky Gyula) Barabás Miklós a háromszéki Márkosfalván született 1810. február 10-én szegény, többgyermekes református székely családban. Szülei korán elváltak, az anya gyermekével Dálnokra ment szüleihez. A kis Miklóst szinte csodagyermeknek is tekinthetjük, mert már háromévesen iskolába adták. „Olyan kis legény voltam még akkor - írja visszaemlékezéseiben, hogy télben, ha hó esett, ölébe vett a nagyatyám bérese s úgy vitt az iskolába. Hatéves koromban már a latin declinátiókat és conjugációkat jól tudtam, értettem a négyféle számadást." Az ilyen tehetséges gyermeknek kollégiumban a helye, dönt a családi tanács, s mivel nagybátyja az enyedi kollégiumban tanult, Miklóst 1816 őszén elvitték Enyedre. Az itt töltött években sok nélkülözésben volt része, de mindenről megfeledkezett, ha rajzolhatott. Közben édesanyja másodszor is férjhez ment, de a gyermek az új házasságban nem volt kívánatos. Ha az iskolai évnek vége volt, nagyapjához ment, ahol még a legtűrhetőbb volt a helyzete. Enyeden kezdett komolyabban rajzolgatni, előbb csak diáktársait örökíti meg. 1827-ben Katona Zsigmond főkormányszéki tanácsos Nagyenyeden járt. Összehívatta a kollégiumi professzorokat és kérdezősködött, volna-e olyan diák, aki zenében vagy rajzban tehetséges? Hegedűs Sámuel tanár kihívatta Barabás Miklóst, aki bemutatta munkáit, és ezt követően a főkormányszéki tanácsos úr arra buzdította, hogy tehetségét fejlessze, és esetleg külföldön jobban értékelik munkáját. Másnap Miklós emlékezetből lerajzolta a tanácsos urat. Művét megmutatta Vizi István nevelőnek, majd Hegedűs Sámuel elküldte a rajzot Kolozsvárra Katona Zsigmondnak, aki megmutatta vendégeinek a jól sikerült portrét, hozzátéve, hogy az az enyedi kisdiák csak egyetlen egyszer látta őt, akkor is csak gyertyafénynél. Ezen mindenki elcsodálkozott. Történetesen Gaál István, Miklós nagybátyja is jelen volt, aki eldicsekedte, hogy a kép szerzője rokona. Katona Zsigmond azt tanácsolta, hogy a tehetséges diák Nagyszebenben töltse a nyarat, ahol sokat tanulhat. A hírt Gaál levélben közölte Miklóssal. Eközben Nagyenyeden a megyegyűlésen, amelyen a tógás diákok is részt vettek, Miklós jól szemügyre vette a főispánt, báró Kemény Simon urat, akit másnap le is rajzolt. Hegedűs tanár úr átadta a főispán úrnak a rajzot. A főispán édesanyjától Miklós tíz pengő forintot kapott. Ebből jutott egy elegáns városias ruhára is. Életútja ezután már nagyon változatos. Vakációban Nagyszebenbe ment, ahol Neuhauser rajztanár kezdte el csiszolni a drágakövet, azaz tanítani. Innen rövidesen Kolozsvárra ment, ahol egy Gentiluomo nevű, éppen ott tanító olasz festő lett a mestere s tőle tanulta el az olajfestékek keverését. Tulajdonképpen autodidakta módon fejlesztette ki tehetségét mind az arcképfestés, a miniaturák és a litográfiák területén. Hogy mégis tovább képezze magát, 1829-ben a bécsi akadémián folytatta tanulmányait, melynek tanítási elveivel nem értett egyet, de megfigyelhette az arckép- és életképfestészet jellemző vonásait, amit a későbbiekben felhasznált. Megtanulta hogyan kell előnyösen beállítani a modellt, hogyan kell kiemelni az arc és az alak kellemes, szép tulajdonságait, az eleven, nyugodt, derűs arckifejezést. 1839-ben Bukarestbe hívták festeni, ahol sok megrendelést kapott. A megszálló orosz sereg vezéreit, a román előkelőségeket festette le, és közkedvelt arcképfestővé vált. Az itt szerzett honoráriumokból tudta fedezni egyéves olaszországi tanulmányútának költségeit. Itt nagy hatást gyakorolt rá a színek gazdagsága, pompázatossága.