Honismeret, 2010 (38. évfolyam)
2010 / 2. szám - SORSKÉRDÉSEK - Akikért nem szól a harang. Vészjelzések egy süllyedő hajóról (Dr. Székely András Bertalan)
Hát tessék Kolozsvárra jönni EMKE gyűlésre. De nekünk hiába beszélnek, hiába ígérnek már. Kezdünk nem hinni semmiben, ami Pestről jön, kezdünk nem hinni miniszteri nagy nemzetmentő terveknek. Ha magyar pap volnék, jövő vasárnap a következő textusról tartanék prédikációt: „A szívem remeg, elhagyott az erőm és az én szememnek világa kialszik. " „ Barátaim és szeretteim elfordultak tőlem az én csapásomban, és az én rokonaim is elhúzódnak tőlem. " (Dávid 38. zsoltár, 11-12. vers). Hazafias tisztelettel: Kós Károly Akikért nem szól a harang. Vészjelzések egy süllyedő hajóról Németh László 1939-ben a kultúrát feladatokként és megfelelésekként határozta meg. Kisebbségi sorban a kultúra - legyen az akár a nép tárgyi vagy szellemi hagyatéka, akár a művészetek, az irodalom, a tudományosság, a sajtó vagy a közgyűjtemények, a közművelődés, az anyanyelvű oktatással együtt az önazonosság-érzés súlyponti terrénuma. A kultúrát teremtő vagy azzal élő ember pedig az ősök örökségének továbbgondolásáért felelős, az annak való megfelelés következésképp sorozatos feladatmegoldást és adekvát válaszokat igényel. A határon túl szakadt nemzetrészeink közül a horvátországi magyarok soraiban az imént jelzett feladatokat a legmélyebben Lábadi Károly ismerte fel, s tette le a legtöbbet a népcsoportja és az egyetemes magyarság szellemi asztalára. A nyugat-bácskai születésű, de újvidéki magyartanári oklevele birtokában, azonnal az eszéki Magyar Képes Újsághoz került értelmiségiben kezdettől munkált a drávaszögi magyarság művelődéstörténeti, néprajzi értékei feltárásának a szándéka: a hetilapban rendszeresen tette közzé búvárkodásának az eredményeit, helyi gyűjtemények létesítésénél, gyarapításánál bábáskodott, terepmunkája terméséből köteteket adott ki önállóan vagy az anyaországi folklorista, Katona Imre munkatársaként. Az 1990-es évek elején kitört délszláv háború épp szülőfalujában, Bácsgyulafalván érte, s a katonai behívó elől Magyarországra kényszerült menekülni, sok ezer földijével együtt. Szerencsére sikerült átmentenie addigi gyűjtéseit, amiket azután pécsi, gödöllői, váci muzeológusként, egyetemi oktatóként, további kutatásait beépítve, színvonalas szintézisekben, egymás után jelentetett meg. Közben a debreceni néprajzi tanszéken megvédte a nagydoktori értekezését - természetszerűleg a horvátországi magyarság népi kultúrájának a tárgykörében. Nem csoda tehát, ha 2007-ben az eszéki egyetemen újonnan alakuló Magyar Nyelv és Irodalom Tanszék oktatási koncepciójának a kidolgozására, majd vezetésére őt kérték fel. Lábadi Károlynak köszönhető tehát, hogy szűkebb pátriája, az alsó-baranyai Drávaszög a magyar régiók között az egyik legjobban kutatottnak mondható a népélet tekintetében. Huszonhárom önálló és társszerzővel megjelent kötete után, ezúttal a közelmúlt és a jelen, közösségének érintő eseményeinek, a megmaradást veszélyeztető etnikai, kulturális, oktatási, politikai folyamatoknak a feltárására vállalkozott. Az e tanulmányban alkalmazott módszere inkább szociológiai, amelyet azonban nagymértékben segít a néprajzi megalapozottság. Sajnos, alig ismert az anyaországban az a megdöbbentő tény, hogy az elszakított nemzetrészeink közül a legnagyobb eróziót a horvátországi magyarság szenvedte el: a Trianon előtti, 1910. évi népszámláláskor kimutatott, 124 ezres lélekszáma mára a hetedére, 16,6 ezerre apadt. A szerző rámutat, hogy „ elsősorban a többé-kevésbé homogén nyelvi környezetben élő drávaszögi magyarság és a négy településre olvadt szlavóniai őshonos magyarság életébe avatkozott bele jelentősen a huszadik századi történelem. A horvátországi magyarok kétharmadát befogadó területnek a honfoglalástól őshonosnak számító magyarsága a mögöttünk hagyott évszázadban hat alkalommal vált más-más ország állampolgárává: a trianoni békediktátumig a Magyar Királyság tartozékának számított, majd azt követően a déli szláv államalakulat, a Szerb-Horvát-Szlovén Királyság része lett. 1942-ben rövid időre felette újból az anyaország gyakorolt fennhatóságot, majd a második világháborút követően a titói Jugoszlávia határa . A cím a drávaszögi Vörösmarton 2007-ben avatott emlékmű feliratára utal, de attól eltérő, szimbolikus jelentéstartalommal. A Honismeret szerkesztői ezen írás közlésével köszöntik az idén 60 esztendős Lábadi Károlyt. 2 Lábadi Károly: Élet a háború után. Mackensen Kft., Budapest, 2009., 120 old. 40