Honismeret, 2010 (38. évfolyam)

2010 / 2. szám - SORSKÉRDÉSEK - Akikért nem szól a harang. Vészjelzések egy süllyedő hajóról (Dr. Székely András Bertalan)

Hát tessék Kolozsvárra jönni EMKE gyűlésre. De nekünk hiába beszélnek, hiába ígérnek már. Kez­dünk nem hinni semmiben, ami Pestről jön, kezdünk nem hinni miniszteri nagy nemzetmentő tervek­nek. Ha magyar pap volnék, jövő vasárnap a következő textusról tartanék prédikációt: „A szívem remeg, elhagyott az erőm és az én szememnek világa kialszik. " „ Barátaim és szeretteim elfordultak tőlem az én csapásomban, és az én rokonaim is elhúzódnak tőlem. " (Dávid 38. zsoltár, 11-12. vers). Hazafias tisztelettel: Kós Károly Akikért nem szól a harang. Vészjelzések egy süllyedő hajóról Németh László 1939-ben a kultúrát feladatokként és megfelelésekként határozta meg. Kisebbségi sorban a kultúra - legyen az akár a nép tárgyi vagy szellemi hagyatéka, akár a művészetek, az irodalom, a tudományosság, a sajtó vagy a közgyűjtemények, a közművelődés­­, az anyanyelvű oktatással együtt az önazonosság-érzés súlyponti terrénuma. A kultúrát teremtő vagy azzal élő ember pedig az ősök örökségének továbbgondolásáért felelős, az annak való megfelelés következésképp sorozatos feladat­megoldást és adekvát válaszokat igényel. A határon túl szakadt nemzetrészeink közül a horvátországi magyarok soraiban az imént jelzett fel­adatokat a legmélyebben Lábadi Károly ismerte fel, s tette le a legtöbbet a népcsoportja és az egyete­mes magyarság szellemi asztalára. A nyugat-bácskai születésű, de újvidéki magyartanári oklevele bir­tokában, azonnal az eszéki Magyar Képes Újsághoz került értelmiségiben kezdettől munkált a drávaszögi magyarság művelődéstörténeti, néprajzi értékei feltárásának a szándéka: a hetilapban rend­szeresen tette közzé búvárkodásának az eredményeit, helyi gyűjtemények létesítésénél, gyarapításánál bábáskodott, terepmunkája terméséből köteteket adott ki önállóan vagy az anyaországi folklorista, Ka­tona Imre munkatársaként. Az 1990-es évek elején kitört délszláv háború épp szülőfalujában, Bácsgyulafalván érte, s a katonai behívó elől Magyarországra kényszerült menekülni, sok ezer földijével együtt. Szerencsére sikerült át­mentenie addigi gyűjtéseit, amiket azután pécsi, gödöllői, váci muzeológusként, egyetemi oktatóként, további kutatásait beépítve, színvonalas szintézisekben, egymás után jelentetett meg. Közben a debre­ceni néprajzi tanszéken megvédte a nagydoktori értekezését - természetszerűleg a horvátországi ma­gyarság népi kultúrájának a tárgykörében. Nem csoda tehát, ha 2007-ben az eszéki egyetemen újonnan alakuló Magyar Nyelv és Irodalom Tanszék oktatási koncepciójának a kidolgozására, majd vezetésére őt kérték fel. Lábadi Károlynak köszönhető tehát, hogy szűkebb pátriája, az alsó-baranyai Drávaszög a magyar régiók között az egyik legjobban kutatottnak mondható a népélet tekintetében. Huszonhárom önálló és társszerzővel megjelent kötete után, ezúttal a közelmúlt és a jelen, közösségének érintő eseményeinek, a megmaradást veszélyeztető etnikai, kulturális, oktatási, politikai folyamatoknak a feltárására vállal­kozott.­ Az e tanulmányban alkalmazott módszere inkább szociológiai, amelyet azonban nagymérték­ben segít a néprajzi megalapozottság. Sajnos, alig ismert az anyaországban az a megdöbbentő tény, hogy az elszakított nemzetrészeink kö­zül a legnagyobb eróziót a horvátországi magyarság szenvedte el: a Trianon előtti, 1910. évi népszám­láláskor kimutatott, 124 ezres lélekszáma mára a hetedére, 16,6 ezerre apadt. A szerző rámutat, hogy „ elsősorban a többé-kevésbé homogén nyelvi környezetben élő drávaszögi magyarság és a négy telepü­lésre olvadt szlavóniai őshonos magyarság életébe avatkozott bele jelentősen a huszadik századi törté­nelem. A horvátországi magyarok kétharmadát befogadó területnek a honfoglalástól őshonosnak szá­mító magyarsága a mögöttünk hagyott évszázadban hat alkalommal vált más-más ország állampolgá­rává: a trianoni békediktátumig a Magyar Királyság tartozékának számított, majd azt követően a déli szláv államalakulat, a Szerb-Horvát-Szlovén Királyság része lett. 1942-ben rövid időre felette újból az anyaország gyakorolt fennhatóságot, majd a második világháborút követően a titói Jugoszlávia határa­ . A cím a drávaszögi Vörösmarton 2007-ben avatott emlékmű feliratára utal, de attól eltérő, szimbolikus jelen­téstartalommal. A Honismeret szerkesztői ezen írás közlésével köszöntik az idén 60 esztendős Lábadi Károlyt. 2 Lábadi Károly: Élet a háború után. Mackensen Kft., Budapest, 2009., 120 old. 40

Next