Honismeret, 2015 (43. évfolyam)
2015 / 5. szám - KÖNYVESPOLC - Petercsák Tivadar: Csiffáry Gergely: Ruszkai Dobó István életrajza
Adatok az első görög diaszpóra vezetéknév-használatáról. Molnárné Sagun Zdzislawa Monika: A Magyarországi Lengyel Katolikusok Szent Adalbert Egyesülete és a budapesti lengyel katolikus közösség; Székely András Bertalan: „Polak węgier, dwa bratanki”. A Magyarországi Lengyelség Múzeuma és Levéltára helye a magyarországi nemzetiségi kulturális intézmények között. A gyűjtemény szerepe a történelmi lengyel-magyar kapcsolatok elmélyítésében és a magyarországi lengyelek kulturális örökségének a megőrzésében. Kali Kinga: Kulturális stratégiák: armenizmus és neoarmenizmus. Telenkó Bazil Mihály: Gondolatok a görögkatolikus ruszinság kultúrtörténete kapcsán. Ruszin identitáselemek a vallási hagyomány és nemzeti kultúra tükrében. Hartyányi Jaroszlava: Az ukrán nemzeti irodalom népköltészeti alapkövei. A Dnyeszteri Sellő a „szabad” Magyarországon. A kötetet az abban szereplő dolgozatok magyar és angol nyelvű összefoglalásai, illetve a szerzők ugyanazon a két nyelven olvasható életrajzai zárják (fordító: Héj Rita). A tematikailag változatos és gazdag, színvonalas és értékes tanulmányokat tartalmazó könyvet a szerkesztőnek, Székely András Bertalannak a bevezetőből (9. old) vett alábbi szavaival ajánljuk olvasóink figyelmébe: „Elolvasásuk, bensővé tételük révén kívánjuk, hogy növekedjék mindannyiunkban az egymás iránti megértés, beleérző képesség és a türelem.” (A magyarországi nemzetiségek néprajza. Válogatás a magyarországi nemzetiségek néprajzi köteteiből 7. Sorozatszerkesztő és szerkesztő: Székely András Bertalan. Magyar Néprajzi Társaság, Budapest, 2014. 332 oldal) Hála József CSIFFÁRY GERGELY: Ruszkai Dobó István életrajza A 2014 decemberében elhunyt egri történész, muzeológus és levéltáros - dr. Csiffáry Gergely - könyvét vehetjük kézbe a rudabányai Bányászattörténeti Kutatások Alapítvány jóvoltából. A szerzőt, a Dobó István Vármúzeum és a Heves Megyei Levéltár egykori munkatársát a tudomány iránt érdeklődők elsősorban mint az egri céhemlékek, a Heves megyei ipar- és bányászattörténet, az ipari munkásság kutatóját, a Heves megyei honismereti élet szervezőjét ismerték. A vármúzeumban dolgozva azonban már korán felkeltette érdeklődését az egri várral és az 1552-es várvédelemmel kapcsolatos személyek múltja, tevékenysége. A múzeumi évkönyvben először a várvédő hősök névsorát publikálta és sorsuk alakulásáról értekezett, majd Varkoch Tamás és Bornemissza Gergely életútját mutatta be. Csiffáry Gergelyre mindig jellemző volt a tudatos „építkezés”, témáit gondosan és előrelátóan megtervezve dolgozta fel, így jutott el a vár és Eger életében legfontosabb személyiség, Dobó István életrajzának megírásához. Könyvében a szerző építhetett a korábbi munkákra, amiket a tőle megszokott alapossággal be is mutat bevezetőjében. Elsősorban Szántó Imre, különösen pedig Szabó János Győző alapvető tanulmányai segítették munkáját. A szerző teljes életrajz megírását tűzte ki célul, amely nem a makulátlan egri hőst, hanem az embert mutatja be sikereivel és hibáival együtt a tények tárgyilagos felsorolásával. Az adatokban rendkívül gazdag könyv kitekint az adott korra, a XVI. század magyar és európai történetére, a magyar királyság és Erdély, valamint a török birodalom kapcsolatrendszerére. Alaposan feltárja a Dobó család eredetét, rokonsági kapcsolatait, azt a hátteret, amelyből elindult Dobó István katonai és politikusi pályája. Részletesen megismerhetjük az Abaúj és Ung megyei család leszármazását, amelynek tagjai már a XIII. században kitűntek vitézségükkel, s ezért birtokadományokban részesültek, így jutott birtokukba Ruszka, ahonnan a család előneve származik. A vagyon gyarapítása a Dobók fontos célja volt, amire már István édesapja, Dobó Domonkos a XVI. század elején tudatosan törekedett. Csiffáry feltárja, hogy egy családi örökösödési szerződéssel kapcsolatos vita során lelte halálát, és így maradt árván a hat Dobó gyerek (Ferenc, László, István, Domonkos, Anna és Katalin). A szerző fontos érdeme, hogy megpróbálja tisztázni Dobó István születésének időpontját, amit 1504-1505-re tesz. A félárván felnőtt Dobó István gyermek- és ifjúkoráról nincsenek megbízható adatok, de az tény, hogy a latin nyelvet kitűnően ismerte, a némettel nehézségei voltak, viszont beszélt szlovákul. Mohács után Dobó Ferenc lett a családi vagyon gyarapítója, aki a Pálóczi örökségért folytatott harcban a Perényiekkel került szembe. Ő szerezte meg a család számára a szerednyei várat, amely a birtokközpont lett. A XVI. század közepén már 175 jobbágyportával rendelkezett. Ferenc és a Dobó fivérek Ferdinánd és I. János király, illetve Szapolyai küzdelmében az utóbbiakat támogatták, emiatt fogta Ferdinánd hűtlenségi perbe és börtönözte be Ferencet 1542-ben. Dobó István csak 1543-ban tűnt fel a közéletben. Domonkos és Ferenc testvérével - annak szabadon bocsátása után - nyilatkoztak, hogy I. Ferdinándot Magyarország királyának tekintik. Dobó István ekkor állt bátyja helyére a család élén, lett Ferdinánd elkötelezett híve és a protestantizmus esküdt ellensége. Ez a tény nyitotta meg előtte a politikai közéletet és a családi vagyon erőteljes gyarapításának a lehetőségét. A szerző a továbbiakban ennek a politikai és katonai pályának az állomásait, Dobó házasságát, a családi vagyon gyarapításának módozatait, pereskedéseit, protestánssá válásának folyamatát és a családi örökség sorsát mutatja be. Dobó István 1544-ben a Habsburg uralkodó tizedszedője lett, 1548-1552 között az egri vár kapitánya, várnagya és udvarbírója, 1553-tól 1556-ig Kendy Ferenccel együtt erdélyi vajda és a székelyek ispánja volt. 1558-ban lett lévai várnagy és Bars megye főispánja, 1562-ben pedig az uralkodó kinevezte bányavárosi főkapitánynak, ezt a tisztséget 1564-ig viselte. A felsorolás is jelzi Dobó rátermettségét, jó szervezőkészségét és Ferdinánd király iránti hűségét. Érdemes kiemelnünk az egri vár általa történt megerősítését, például a róla elnevezett bástya megépítését. A szerző kiemeli, hogy várnagyként kíméletlenül behajtotta az egri várhoz tartozó jövedelmeket és azokat a várra fordította. Csiffáry külön fejezetet szentel az 1552-es várvédelemnek és Dobó szerepének. Felsorolja az egriek sikerét segítő fontos tényezőket, ezek között első helyre teszi Dobó alapos előkészítő és szervezőmunkáját, valamint kiváló katonai vezetői képességeit. Rátermett tisztek (Mekcsey, Bornemissza, Zolthay, Figedy stb.) segítették a várvédelmet. A védők többsége magyar volt, így etnikai konfliktus nem gyengítette a harci szellemet. Kedvezően befolyásolta a védelmet az elhúzódó ostrom, a török balkáni állomáshelyeire való visszavonulásának szükségessége, valamint a szokatlanul hideg október. A sikerhez az is hozzájárult, hogy időközben Kis-Ázsiában kiújultak a harcok, ami elvonta a Porta figyelmét a magyarországi hadszíntértől. A szerző idézi a korszak elismert kutatójának, R. 80