Honismeret, 2019 (47. évfolyam)
2019 / 1. szám - KRÓNIKA - Nagy Ákos: „Fordulj, kedves lovam, napszentület felé!” : Kallós Zoltán utolsó útja
rasztembereknek, még a szerves, szóbeli néphagyományokból merített folklórtudását tárta az olvasók elé. A fiatal nemzedékek sorát a néptánc- és a zenekultúra szeretetére nevelő Kallósnak jelentős szerepe volt az erdélyi, illetve a magyarországi táncházmozgalom kialakulásában és eredményes kibontakozásában. Ugyanakkor nem elhanyagolható a tárgyak iránti érdeklődése, szeretete sem: már gyermekkorától kezdve tudatosan gyűjtötte az erdélyi és a moldvai népi kultúra tárgyi elemeit is, amelyeket az 1989-es romániai rendszerváltozás után visszanyert családi kúriájában állított ki. Gyűjteményében a mezőségi, kalotaszegi, gyimesi, moldvai, szász és román lakáskultúra, textilművészet, viselet és kerámia legmívesebb, díszített tárgyi elemei kerültek kiállításra. 1989 előtt a hatalom folyamatos zaklatással és megfélemlítéssel akadályozta kutatásait, a rendszerváltozás után már szabadabban gyűjthetett és tehetett közösségéért. Tánctáborokat, különböző oktatási programokat, szórványkollégiumot és népművészeti múzeumot szervezett válaszúti kúriájában. Ezt a több évtizedes értékmentő és értékteremtő munkát számos szakmai, társadalmi és kulturális díjjal ismerték el: Kossuth-díj (1996), Corvin-lánc (2001), Kriza János Néprajzi Társaság Életmű Díj (2016), Kossuth-nagydíj (2017) és Europa Nostra Díj (2017). Beszéde végén Pozsony Ferenc kiemelte, hogy Kallós Zoltán néprajzigyűjtő-munkássága túlmutat a magyarság és a Kárpát-medence határain, Európában is egyedülálló teljesítménynek számít, egyetemes értékű és jelentőségű. Végül mondandóját azzal a felhívással zárta, hogy az erdélyi és az anyaországi döntéshozóink továbbra is kiemelten, megkülönböztetett figyelemmel támogassák a válaszúti szórványközpontot és a néprajzi gyűjteményt működtető Kallós Zoltán Alapítványt, valamint annak fiatal munkatársait. Kelemen László, a Hagyományok Házának igazgatója hangsúlyozta, hogy a ravatalok korszakolják életünket, ugyanakkor rákényszerítenek arra, hogy a túltekintve a magunkra hagyottság és a gyász érzésén, ismét elinduljunk. Kiemelte, hogy őt és zenésztársait az elhunyt indította el egy olyan útra, amelyet maga Kallós Zoltán is járt. „Nélküle nem lett volna táncházmozgalom, válaszúti bázis, Hagyományok Háza. Nélküle a zseniális hagyományos tudást hordozó generációk elvitték volna magukkal, vagy archívumok kriptájába temették volna tudásukat. Az ő segítsége nélkül nem ismerhettünk volna, tanulhattunk volna meg élőben meganynyi zenét, táncot, amely azóta beépült a magyar kultúra, a hagyományos magyar művészet alapjaiba.” Kelemen László felelevenítette pályája kezdetét, amikor Kallós Zoltán három meghatározó tárgyat ajándékozott neki: első brácsáját, a Balladák könyvét és egy nagy gyimesi tarisznyát, amelyeket - másokhoz hasonlóan - ő is a mai napig őriz. „A hosszú idő alatt azonban, amit együtt tölthettünk e földön vele, sokkal többet kaptunk: volt, aki jó szót, vagy édesanyja, Vilma néni levelét, volt, aki élethivatást, vagy egy életre társat.” A Hagyományok Házának igazgatója végül kiemelte, hogy egy lezáruló korszak után Kallós Zoltán fejfája magunkra maradtunk, és immár Kallós Zoltán (Szabó Károly felvétele) nélkül kell továbbvinnünk mindazt, amit tőle és 102