Honismeret, 2019 (47. évfolyam)
2019 / 3. szám - ÉVFORDULÓK - Somogyváry Ákos: 175 éves a megzenésített Himnusz
Nagyasszonyának ünnepén a Rákos mezején zászlószentelési misén az úrfelmutatás alatt már ötvenezer ember előtt hangzott el Erkel fohásza. Nyomtatásban pedig a nyár végén jelent meg „Tekintetes Deák Ferencz úrnak” szóló ajánlással Erkel kiadójánál, Wagner József zenemű-kereskedőnél. Ezt követően a Himnusz népszerűsége fokozatosan nőtt, az előadások és a kottakiadás jóvoltából a 48-as események idejére országosan elterjedt, ismertté vált. Március 15-én Katona József Bánk bán című drámájának előadása közben a Nemzeti Színház közönsége lelkesítő, gyújtó hangulatú zenét követelt; a Rákóczi-induló, majd a Marseillaise után a „Meghalt a cselszövő...”-kórus csendült fel Erkel Hunyadijából. Petőfi Nemzeti dalát Egressy Gábor, a zeneszerző nagy formátumú színész testvére szavalta el, melyet népdalok, végül a Hymnus és a Szózat követett. A szabadságharc leverését követőn a nemzeti ellenállás, a lassú konszolidáció éveiben pedig az egység zenei szimbólumává, a nemzeti érzelmeket leginkább kifejező népénekké vált Erkel műve. Országos jelentőségű alkalmakkor hangzott el, többek között Kölcsey síremlékének avatásán 1856-ban Csekén, a kiegyezést megelőző országgyűlés megnyitása napján Ferenc József bevonulásakor, és 1894-ben Kossuth ravatalánál a budai dalárda előadásában. Megosztottság jellemezte a márciusi forradalom ötvenedik évfordulóján, 1898-ban rendezett ünnepséget; a polgárság a Nemzeti Lovardában a Hymnust énekelte a beszédek után, a szocialisták ezzel szemben tüntetően a Marseillaise-t, a Nemzeti Múzeumtól a várba tartók pedig felváltva a Kossuth-nótát, s az előzőeket. 1903-ban Rátkay László képviselő jóvoltából legitimációs kísérlet történt az egységes magyar himnusz törvénybe iktatására, ez azonban meghiúsult Széll Kálmán miniszterelnök válasza nyomán, aki semmi problémát nem látott a Gotterhalte éneklésében. Az első világháború és Trianon veszteségei azonban megint inkább a Hymnus éneklését erősítették. A kommunista diktatúrában a hatalom képviselői szakítani akartak történelmi szimbólumainkkal. Révai József, Rákosi népművelési minisztere 1952-ben Kodály Zoltán 70. születésnapi köszöntését látta a legalkalmasabb pillanatnak arra, hogy úgyszólván felszólítsa őt egy új himnusz komponálására, melynek szövegét terveik szerint Illyés Gyulának kellett volna megírnia. Széll Jenő visszaemlékezése szerint Révai „... az obligát pohár bor oldottabb hangulatában ekként fordult Kodályhoz: „Van még a tanár úrnak egy adóssága velünk szemben.” A bizalmaskodó hangra mintha egy jéghegy válaszolt volna: „Nekem? Magukkal szemben? Micsoda?” - „Írjon nekünk a tanár úr új himnuszt!” Mire Kodály csak annyit mondott: „Minek? Jó a régi.” Ő ekkor már óriási nemzetközi tekintélynek örvendett, számára zeneszerzőként nyilvánvalóan akár kísértést is jelenthetett volna a felkérés, mégis pillanatnyi habozás nélkül volt ereje, tisztessége és bátorsága ellentmondani az eszközökben nem válogató hatalom képviselőjének, s nem átengedni az akkor már több mint egy Himnusz-kotta Erkel Ferenc autográf írásával (Országos Széchényi Könyvtár, Zeneműtár, Ms. mus. 1/b)