Honismeret, 2019 (47. évfolyam)
2019 / 3. szám - KÖNYVESPOLC - Bihari Nagy Éva: Könyv a régi népéletről
zetét és a világot, változtatja életét és újul meg emberöltőkön keresztül a korábban szerzett tapasztalati tudás segítségével. A könyv minden lapja ablakot nyit a világra egy elenyészett világra. A benne megjelenő rajzok, ábrák, fényképek - főleg amelyeken emberek láthatóak - az olvasót merengve, elgondolkodva állítja meg: Kik lehettek? A kiragadott pillanaton kívül hogyan éltek? Mit gondoltak akkor a világról? Az I. fejezet a Pákászat, halászat, vadászat címet viseli. Megtudhatjuk, hogy mit csinál a rákász, és mit fog a pákász. Hol nevezik „rétes ember”-nek és hol „nádlak”-nak (12. oldal), mit csinál a pákász, amikor „bogdácsol” (16. oldal), és milyen hal is a csík. Megismerhetjük a Sárrét lápjainak otthonos lakóját, egyben az éberség szimbólumát, a darut, valamint a vele foglalkozó darvászt. A Halászat alfejezetben képet kapunk a legendás nagy tokféléről, a vizáról és annak vándorlásáról, továbbá a kisvizek halászati módjairól. Képi ábrázolással tudhatjuk meg, mi is az a „kullogó” vagy a „teszi-veszi” (25. oldal). A nagyvízi halászat eszközei, módjai, társadalma szintén érdekes, itt-ott még fellelhető képet tárnak elénk. A halászat történetiségének kapcsán olvashatunk a „hegyenjáró”-tól (29. oldal) a halászcéhekig. A szerző felsorolja a legkedveltebb halfajtákat, és a hozzájuk kapcsolódó ételkészítést, ételeket (halászlé, halpaprikás, csíkos káposzta stb.). Az alfejezetet a halászat folklórja teszi teljessé, melyben a halásznóták, halászmondák és a hiedelmek is megjelennek. Selmeczi Kovács Attila így kiválóan érzékelteti azt a tényt - melyet a tanár szakos hallgatóknak közvetít az egyetem -, hogy a kulturális (tárgyi) örökségelemek nem önmagukban állnak. A harmadik alfejezet a Vadászat. A szerző szintén nagyszerű tanári érzékkel átlátható rendszerbe foglalja a vadászat történetét, módozatait, a megváltozott eszközhasználati kultúrát, amely stabil tanulási alapot biztosít, még a digitális generációnak is. A vad megközelítése, a csalivadászat, a nyestezés, a solymászat, a csapdaállítás, a hurokvetés, a vadméhvadászat és a madárfogás lépezéssel a mindennapok igen összetett népi tudását tárja az olvasó elé. A fejezet egyben földrajzi barangolás is a történelmi Magyarországon: a Sárrét lápos vidékén keresztül az Al-Dunától Komáromig, Tihanytól a Kőrösökig, valamint a Tisza mente és a Palócföld jellegzetességei is feltűnnek. A II. fejezet a Rideg állattartás - szilaj pásztorok címet viseli. A táj és a gazdaság kapcsolata, a táj és az ökológiai egyensúly, valamint az ökológiai lábnyom következménye rajzolódik ki ebben a részben. A magyar tájfajták (alföldi ló, a magyar szürke marha, a bakonyi és a szalontai sertés, a racka juh) bemutatásán keresztül képzeletbeli sétát tehetünk Bugacon, a Hortobágyon, a Kiskunságon, a Bakony lejtőin és a dél-dunántúli dombságon. A Pásztorok alfejezet megfelel az 5. osztályos hon- és népismereti tankönyvekben kötelező tananyagnak. A napjaink felgyorsult információáramlásához szokott korosztály számára is érthető más szemléletű műveltségkép jelenik meg a jól megírt szövegben. A rideg nyájak őrzése rész jó alapot ad Petőfi Sándor János vitéz és Arany János Toldi című költeményének megértéséhez. A pásztorok életkörülményeit, építményeit, valamint viseletét bemutató rész, utalással a hozzá kapcsolódó folklórra a kultúra komplexitását érzékelteti. A III., A búzától a kenyérig jámbor földművelők rész a gabonanövények jelentőségét és a mindennapi táplálék bonyolult és sokrétű összefüggéseit mutatja be. A szántástól az asztalra tett kenyérig kíséri végig a szerző térben és időben is elhelyezve a munkafolyamatok eszközhasználatának változásait, a hozzájuk kapcsolódó társadalmi vonatkozásokat és folklórt (Farkas Julcsa - A cséplőgépbe esett lány). A IV. fejezet az Egykori mesterségek és foglalkozások témakörét nyújtja. Ebben a részben Selmeczi Kovács Attila a történeti (helytörténeti) múltról beszél/ír a jelenhez