Honismeret, 2019 (47. évfolyam)
2019 / 1. szám - TERMÉS - Halász Péter: Szent László király emléke Moldvában
még kizöldült. Mikor a németeket verte Rákóczi, akkor szépen kizöldült, és aztán mikor Rákóczinak leverték a katonáit, akkor kiszáradt. Mikor negyvennyócba Kossuth katonái jöttek, akkor még kizöldült, de aztán még kiszáradt, s úgy maradott szárazon mindmáig, és ki tudja, ki fog-e zöldülni vaseccel.” Ez a monda természetesen nem a valóságosan zöldellő fáról szól, hiába is kerestem az ezredforduló után egyszer álló napon át a Szeret mentének Klézséhez, Nagypatakhoz, Forrófalvához tartozó részein. De ha a valóságot nem is, a történelmi igazságot megőrizte Szent László fájának mondája, erőteljesen példázva, hogy a moldvai csángó magyarok sorsa milyen szorosan összefüggött Magyarországéval, és bizonyíték arra is, hogy a moldvai csángók tisztában is voltak ennek a kapcsolatnak a jelentőségével - legalábbis néhány évszázada, amikor még mondák születtek azon a tájon. Ugyancsak a legendák világából való az a Moldvából ismert történet, amely arról szól, hogy miért van a magyaroknak - vagyis a római katolikus vallásúaknak - két nappal később a húshagyatjuk, mint a görögkeleti vallásban élő oláhoknak? Erre vonatkozóan hol Szent Istvánra, hol pedig Szent László királyra hivatkoznak. E szerint valamelyik szent királyunk elment volt a verekedésbe - háborúba -, s meghagyta, hogy ha hét esztendeig nem tér vissza, akkor adaggyék el a királyné, vagyis menjen férjhez. Mikor letelt a hét esztendő, azt mondja neki a lova, természetesen táltosló volt: „Menjünk gazdám, mert a királynénak most van a nuntája [lakodalma]”. Azt kérdezte a ló a királytól: Hogy menjünk? Úgy menjünk, mint a gondolat, vagy úgy menjünk, mint a szél? Úgy menjünk, hogy neked se ártson.” Aztán mentek, ahogy tudtak. Ahogy odaértek, zúgott a muzsika, mert adódott a királyné. A király odahívatta a királynét. Összetették a gyűrűiket, s a gyűrűk találtak. Akkor azt mondta a királyné: „Szűnjék meg a muzsikának zengése, mert hazajött a király.” S akkor kért az Istentől, s az hagyott neki még két napot, hogy ő is vigaggyék, s hagyyon húst. „Ezért van nekünk, katolikusoknak így” - mondták Somoskában. Tartalmilag hasonló jellegű mondákat jegyzett föl 1933-ban Lükő Gábor Lujzikalagorban és Bogdánfalván, Bosnyák Sándor pedig Diószénban, Klézsén és Magyarfaluban. Érdekes módon még Pusztinában is, ahol pedig a falu templomának Szent István király a védőszentje, Lászlóhoz köti az emlékezet a húshagyat két többletnapját. Itt a következőképpen mesélték a történetet: „László király katona volt, s ő megkívánta, hogy mennyen haza a famíliájához. De hogy fuggyon hazamennni, mer nem csapták el a katonaságtól? Akkor azt mondta: mi nem csaptok el, hogy mennyek... úgy megkévántam a famíliámat, aszonta, hogy lássam. Elcsapták! Mikor hazajött, akkor kezdődött húshagyat. Amikor hazajött László király, akkor a mamája, az asszonya s a gyermekei mind nyakába szöktek, s csináltak egy kicsi jó ételt. S akkor kereke Szent Lászlót ábrázoló XVI. századi kályhacsempe Moldvabányáról (Harangozó Imre felvétele) Bosnyák Sándor: A csángó magyarok apokrif bibliája. Mozgó Világ X. 1984. 1-2. sz. [109-123.] 119. old. Ezt a szép mondát különben ismerik más csángó falvakban, mint például Bogdánfalván, Diószénben, Somoskán és bizonyára másutt is.