Honismeret, 2019 (47. évfolyam)
2019 / 6. szám - TERMÉS - Pethő Judit: Hajdú Vármegye legendás főlevéltárnoka, Herpay Gábor
Még 1944. október végén kellett elszenvednie egy komoly lelki megrázkódtatást okozó hamisítási „akciót”, Vásáry István polgármesterrel, Révész Imre református püspökkel, Bánáss László római katolikus prépost-plébánossal és Bodnár János egyetemi prorektorral együtt. Szotnyikov szovjet parancsnok „kérésére” etőjüknek kellett, mint valamiféle minisztertanácsnak, nyilatkozatot írni arról, hogy a szovjet haderő korrektül viselkedik, az élet megindult, s az oroszok tiszteletben tartják a magyar értékeket! Az általuk fogalmazott szöveget színleg elfogadták a szovjetek, majd a saját, előre megírt, a fasiszták elleni összefogásra felszólító háborús kiáltványuk fölé az öt férfi fotóját, alá pedig aláírásaikat montírozva elkészítették azt a röplapot, melyet repülőkről szórtak le az általuk még el nem foglalt területeken, településeken! Amikor Debrecen másodszor is az ország fővárosa lett, Herpay Gáborra rengeteg feladat hárult az ún. békegyűlés, majd az Ideiglenes Nemzetgyűlés előkészítésében, lebonyolításában is. 1945 januárjában a miniszterelnök kinevezte Hajdú megyéhez az új főispánt, Őry Istvánt, az Ideiglenes Nemzeti Kormány pedig rendeletet hozott a közigazgatás ideiglenes rendszeréről, amelyben az önkormányzati testületek újjáalakítását az ún. nemzeti bizottságok feladatává tette, hangsúlyozva azok politikai jellegét. Meg is indultak, illetve felerősödtek a pártcsatározások, fokozódott és egyre nyíltabb lett a kommunisták nyomulása. Gyakorlatilag kialakult a kettős hatalom. Herpay Gábornak igazolnia kellett saját magát és az apparátus dolgozóit is, ezt a nyilatkozatot elfogadva megerősítették alispáni állásában. A következő hónapokban többször is kérte a főispánt, hogy mentse fel (ekkor már betegeskedett a tüdejével, a nehéz hónapok és a kifázás felőrölték legendásan erős szervezetét), szeretett volna visszatérni „szerelmetes” levéltárába! Az új törvényhatósági bizottság június 28-ára kitűzött ülésének napirendjén azonban az alispáni beszámoló meghallgatása mellett megbízatásának megerősítése szerepelt. Herpay Gábor ezért most már írásban is kérte felmentését, amiről a szovjeteket is tájékoztatta. A főispán nem mentette fel, bár színre lépett egy önjelölt, párttámogatással megerősítve, aki pályázott a ki sem írt pályázaton alispánnak. A közgyűlésen - a napirendnek megfelelően - Herpay Gábor elmondta beszámolóját, majd a főispán ismertette, hogy az alispán beadott lemondását nem fogadta el, mivel igen nagyra értékeli a legnehezebb időkben végzett munkáját. Ekkor az önjelölt és támogatói „akcióba léptek”, gyakorlatilag - a jogászkodás köntösébe és ködébe bújtatva fellépésüket - megzsarolták a főispánt, kierőszakolták az alispánválasztást, s a titkos szavazás Torma Kálmán alispánná választásával végződött. Ez azonban már nem jelenthette Herpay Gábor nyugodt - és egyébként nagyon is kívánt - visszatérését a levéltári, történetkutatói munkájához. Egyre többet betegeskedett, többször kezelték a tüdőszanatóriumban is, de hivatalát ellátta és még ekkor is jelentős megbízatásokban szolgálta a református egyházat. Szervezete leromlásához az a megrázkódtatás is hozzájárult, hogy amíg a szovjetek birtokolták a megyeházát, a levéltárat is feldúlták, sok iratot kihajigáltak, elpusztítottak. Ezek között voltak kutatásainak eredményei, a feldolgozásra rendszerezett, vagy már kiadásra előkészített jegyzetei, kéziratai, beleértve a Herpay család történetére vonatkozó kutatási anyagot is. 1946-ban, amikor Herpay Gábor 30 éve volt megyei főlevéltárnok, a létszámapasztó bizottság B-listára helyezte. A döntést, ami még nem volt jogerős, megfellebbezte: „... Testben, lélekben összetörve és a legnagyobb anyagi gondok között... betegségem emberi számítás szerint gyógyíthatatlan ...rám és özvegyemre nézve... létfontosságú, hogy életem utolsó heteiben ne fosszanak meg attól a csekély anyagi lehetőségtől, amit a rendes úton való nyugdíjazás és a természetbeni lakásnak még néhány hónapig való használata számunkra jelent...”