Honismeret, 2019 (47. évfolyam)

2019 / 5. szám - KÖNYVESPOLC - Halász Péter: „...gyújt régi fénynél új szövétneket”

merjük, hanem szinte mindegyikükről osz­tálykép is maradt. A vidék korai polgárosodásának és vi­szonylagos jólétének az alapja mindig a szőlőtermesztés volt. Erről egy tudomá­nyos igénnyel megírt átfogó tanulmányt olvashatunk a könyvben, amit borászaink a legújabb gondjaikkal és eredményeikkel egészítettek ki. Csúza társadalmi és kulturális élete a XIX. század utolsó évtizedeitől igen élénk volt. 1882-ben megalakult a Csúzai Polgá­ri Olvasóegylet, 1897-ben közadakozásból Kossuth-domborművet emeltek, amelynek a felavatásán Kossuth Ferenc is jelen volt. Ugyanabban az évben megalakult az Ön­kéntes Tűzoltó Egylet is. Az olvasókör tevékenysége színjátszással, ünnepélyek és bálok rendezésével bővült, majd az 1950-es években az egylet utóda­ként létrejött a Jókai Mór Kultúregyesület. A színjátszás mellett tánccsoport is alakult, később irodalmi esteket, könyvkiállításo­kat, színházlátogatásokat is szervezett az egyesület. A tűzoltók mindig készenlétben voltak, de szemléken, versenyeken is részt vettek, azonkívül mindig ők szervezték a május el­sejei majálisokat. Gazdag tartalmakat kínált a Nőszerve­zet is: kézimunka-kiállítások, faluszépítési akciók, egészségügyi előadások és szűrővizs­gálatok megszervezése valamint az asszo­nyok számára felejthetetlen élményt nyújtó kirándulások belföldön, Magyarországon, Erdélyben, de még Bécsben és Velencé­ben is. A sportélet is élénk volt, különösen nagy sikereket értek el a csúzai fiatalok az 50-es, 60-as években a kézilabdában. Mint a legtöbb falu, Csúza is önellátó volt a XX. század második feléig. Nemcsak az élelmet termelte meg magának, hanem szinte mindenhez hozzájutott itthon, amire szüksége volt. A faluban volt kőműves, ács, kovács, bognár, pintér, asztalos, pék, varró­nő, borbély, sőt, még fényképész is. A könyvnek igen értékes részeit képezik azok a fejezetek, amelyek a falu szellemi ér­tékeit mutatják be. A település részei a helyi nyelvben élnek, mint a Bagóváros, Vízálló, Börgöngye, Rózsa-dörömb, vagy a falu ha­tárrészeinek nevei: Csatár (már egy 1252-es oklevélben említődik), Zsíros gyöp, Labo­­dás, Nádrás, Danóci hegy, Cigányok fele stb. Egy lelkes pedagógus összegyűjtötte a még föllelhető gyerekjátékok, mondókák, kiszámolók, találós kérdések, köszöntők jó részét. Ugyancsak érdekes egy másik írás is, a csazás anekdoták gyűjteménye. Egy falu életének, mindennapjainak, ün­nepeinek bemutatása sosem lehet teljes. Re­méljük, hogy lesz folytatás! (Reppmann Dékány Zsuzsanna-Micheli Tünde-Pasza Árpád-Tatai Igor-Varga György (szerk.): Csúza könyve. Fejezetek egy Árpád­kori magyar falu történetéből. Horvátor­szági Magyarok Demokratikus Közössége, Bellye, 2018.391 oldal) Reppmann Dékány Zsuzsanna „...GYÚJT RÉGI FÉNYNÉL ÚJ SZÖVÉTNEKET” Ha bárkinek először látogatok a lakásá­ba, előszeretettel legeltetem tekintetemet a könyvespolcán. A látottakból tudom, vagy inkább érzem meg, hogy kinek a házába, szellemi világába léptem be, mire számít­hatok, mit várhatok tőle. A szekszárdi levél­tár nyugalmazott munkatársának, a Tolna megyei Egyed Antal Honismereti Egyesü­let korábbi elnökének új kötetét kézbe véve, jólesően láttam a borítón lévő, s a szerzőt könyvespolcán bogarászva ábrázoló fény­képen az ismerős szerzők ismerős könyveit: Babits Mihály, Illyés Gyula, Németh László, Kallós Zoltán: Romániai magyar irodalmi lexikon... Ha egyébként nem ismerném, már ezekből megtudhattam, hogy rokon érdeklődésű, honismereti elkötelezettségét értékes olvasmányokkal megalapozó em­ber kötetét tartom a kezemben, akitől nem

Next