Honismeret, 2019 (47. évfolyam)
2019 / Különszám - Potápi Árpád János: amit csinálok, az a szívügyem”
magyarokra. Az az érdekünk, hogy támogassuk a magyar politikai intézményrendszert - megyei, járási, helyi szinten - azért, hogy a döntések ne a magyarok feje felett történjenek. Ukrajnában komoly gondok vannak: társadalmi, politikai, gazdasági szinten egyaránt, ilyen körülmények között kell megtartani a magyarságot. - 2019 a külhoni magyar gyermekek éve, mit jelent ez a gyakorlatban? - Egyéni és csoportos gyermekfoglalkozásokat, tehetséggondozást, családi programokat és fesztiválokat támogatunk, Kárpát-medencei körutakat szervezünk, anyagi támogatást nyújtunk a családbarát szolgáltatásokat nyújtó külhoni magyar vállalkozásoknak, egyházi és civil szervezeteknek. Célunk, hogy több gyermek járjon magyar óvodába, szülőföldjén szerezzen magyar oktatási nyelvű felsőoktatási intézményben diplomát. Ezt szolgálja a Kárpát-medencei Óvodafejlesztési Program is, amely az egyik legnagyobb, jelenleg futó nemzetpolitikai programunk. Jó irány az iskolások utaztatása is: nagy sikere van a 2011- ben meghirdetett „Határtalanul” programnak. Ennek keretében eddig 300 ezer 7. osztályos gyermek utazott a különböző elszakított területekre, ahol nemcsak a látnivalókkal, hanem a kortársaikkal is találkozhatnak. A fiam is részt vett ezen, pedig családként is járunk ezeken a területeken, de más, ha a barátaival éli át az élményeket. Célunk, hogy minden gyermek eljusson - szervezett formában - a határon túli területekre. Az idén minden pályázatot benyújtó iskolát tudtunk támogatni. A Kárpát-medencei szórványmagyarságot a Petőfi Sándor Programmal segítjük anyanyelvük, hagyományaik, népművészetük újraélesztésében, megerősítésében. A nyugati diaszpóra körében egyre népszerűbb a Körösi Csoma Sándor Programunk: jól felkészült magyar irodalom-, történelem- és néptánctanárok mennek ki a közösségekhez és tőlük is egyre többen utaznak szüleik, nagyszüleik valamikori hazájába. Sok évvel ezelőtt Domokos Pál Péter és Halász Péter társaságában én is többször jártam Bonyhádon, Kakasdon, az oda telepített bukovinai székelyek között. Államtitkár Úr is ilyen családból származik. Találkozásunkra készülve ismertem meg nagyszülei kálváriáját. Kóka Rozália előadásaiból, könyveiből mára már ismert ennek a népcsoportnak a drámai története - meséli Potápi Árpád János. 1941-ben Bukovinából a Bácskába telepítették őket, megvan az akkori bukaresti magyar nagykövet által aláírt hazatérő okmányuk. A Horthy-kormány arra nem számíthatott, hogy a szerb partizánok és az oroszok kegyetlenkedései miatt el kell onnan menekülniük. Nagyszüleim Bácskában maradtak, mert nagyapám még nem tért vissza a frontról, nagyanyám gyermeket várt. Őket koncentrációs táborba zárták. Később sikerült átjönniük, én már Bonyhádon születtem. Nagyanyám naponta jótevőjükként emlegette a kormányzó urat: „Ha Ő nem lett volna, mi sem lennénk!” - mondogatta. Ilyen környezetben nőttem fel. Minden gyermek számára meghatározó, amit a családjából hoz, s ez annyira belém égett, hogy az irodámat Horthy Miklós portréja díszíti. Bonyhádon a székelyeken kívül 30-40 százalék sváb él, és a Felvidékről áttelepítettek. Idén 30. alkalommal rendezzük meg a Bukovinaiak Fesztiválját, amely a most és valaha Bukovinában élők találkozója. Bukovinában nagy számban éltek lengyelek és olyan ukránok, akik attól való félelmükben, hogy a Szovjetunióba viszik őket, 45 évig lengyeleknek vallották magukat. Bonyhád és környéke székely lakói akkor kapcsolódtak be ebbe a programba, amikor Engelmayer Ákos volt a lengyelországi magyar nagykövet, akinek a felesége lengyel. A fesztiválnak négy helyszíne van, a csapatok körbe-körbe utaznak. Az egyik fesztiválon ismerkedtem meg személyesen Halász Péterrel, később többször is találkoztunk. - Úgy tudom, volt egy megható közös élményük is. - Egy Hamburgban élő asszony hívott fel telefonon, és elmesélte, hogy Bácsfeketehegyen van egy kis harang, melyet meg kellene menteni. Amikor a bukovinai székelyeknek mene