Honismeret, 2019 (47. évfolyam)
2019 / Különszám - Visszatalálni a Paradicsomba
„A bűnbeesés miatt egykoron kiűztek bennünket a Paradicsomból, de mi valami hátsó kapun visszaóvakodtunk, s munkánkat látva - bár csodálkozva - tudomásul vette ezt az Öregisten” - mondta néhány hónappal halála előtt Halmos Béla, aki éppen ma lenne 73 éves. Ádám Gyulának persze nem kellett visszaszöknie, hiszen egész életében ott élt. Az ő nehézségét az okozta, hogy erről nem tudott. Meg kellett járnia Moldvát, a Gyimeseket, hogy utána ráérezzen a csíki, háromszéki, udvarhelyi vagy gyergyói maradék édenekre is. Hogy otthon is olyan természetességgel tudjon fényképezni, mint a hegyeken túl. Először távolodnia kellett, hogy közel kerülhessen a témához az emberhez. Hogy bekopogtatva otthon legyen minden portán. Mindegy, hogy keresztelőt vagy temetést akar fotózni, s az sem számít, hogy ünnepen vagy hétköznap érkezik. Az embert keresi, s az ember fogadja őt. Végzi a munkáját. Ez a kötelessége, hiszen ki tudja, tíz év múlva... Mi pedig megmutatjuk, amit begyűjtött. Hátha érdemes még ebben a káoszba forduló világban is a boldog korról, boldog vidékekről mesélni. Bírjuk ugyan az új ég és új föld ígéretét, de addig is... Hamvas Béla írta: „Ha az ember megszületik, környezetének nyelvéhez, szokásaihoz, öltözködéséhez, táplálkozásához és törvényeihez igazodik. Belenő a helybe. Egy helyre és egy korba csak azonos vagy hasonló sorsú ember születhet. Mindnyájunk élete, akik egy helyre születtünk, születésünk előttről összetartozik. Sorsunkat nem mi választottuk, mi magunk vagyunk az. Ezért látjuk egyformának a felhőket, a virágot, az utcát és a kötelességet.” Hozzáteszem: ezért szeretjük Ádám Gyulát és fotóit, Dresch Misit és zenéjét, s talán egy kicsit egymást is... Ratkó Tamás ÁDÁM GYULÁRÓL 1961-ben született Csíkkarcfalván. A marosvásárhelyi művészeti középiskola grafika szakán végzett 1981-ben. Érettségi után - 1990-ig - Balánbányán dolgozott topográfusként. Abban az évben rendezte első kiállítását, amely után azonnal alkalmazták a Hargita Megyei Művelődési Felügyelőségen (ma: Hargita Megyei Kulturális Központ), ahol mai beosztása: fotó-videó referens. A Székelyföld kulturális folyóirat és a Moldvai Magyarság című havilap grafikusa. 2002 óta szervezi és vezeti egy nemzetközi fotóstábor munkáját, amely a Székelyföld jellegzetes településeinek mai népéletét és valóságmetszetét térképezi föl sokféle művészi látásmódot érvényre juttatva. Pályafutása során számos romániai, illetve európai, önálló és csoportos kiállításon vett részt. Több száz grafikai munkája (könyv- és hanglemezborítók, plakátok, szórólapok) látott napvilágot. 2006-ban jelent meg Arcpoétika című fotóalbuma, amely a legjobb munkáiból készült válogatás és értékes szakmai önvallomás. 2008-ban fotóművészeti munkásságáért megkapta a Magyar Művészetért Díjat, ugyanabban az évben nagy sikerű egyéni kiállítása nyílott az Európai Parlamentben. A 2008 végén megjelent, Székelyföldi vízikerekek nyomában című tematikus fotóalbuma elnyerte a Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár Legszebb Könyvdíját. Csíkszereda város Pro Urbe díjának kitüntetettje. 2019-ben a Magyar Érdemrend Lovagkeresztje kitüntetésben részesült. Fontosabb kiállításai: 2012 - Kolta Galéria, Budapest; 2013 - Parlament, Bukarest, Székelyföldi arcok, emberek; 2014 - Petőfi Csarnok, Budapest, Gyimesi és moldvai életképek; 2015 - Kolta Galéria, Budapest, Visszatérés a Paradicsomba; 2016 - Pesti Vigadó, Budapest, Kép/Társak; 2017 - Forrás Galéria, Budapest. ----------------------------------------------------- 121 ----------------------------------------------------