Honismeret, 2021 (49. évfolyam)
2021 / 5. szám - ÉVFORDULÓK - Halász Péter: "Egyre nehezebben tudok a gyermökeim szömibe nézni": Erdei Ferenc halálának ötvenedik évfordulójára
Együd Árpád száz esztendeje született, majd négy évtizede már a mennyei hazában végzi gyűjtéseit, s okítja a néptánc művészetére a fogékony érdeklődőket. Sajnos, Perőcsényben gyermekkori barátai és egykori adatközlőinek majdnem mindegyike - utoljára 2020-ban Koczó Jánosné Veres Eszter a minden élők útjára lépett, sőt, az utána következő nemzedékek képviselői is fogyatkoznak. Adatközlői közül már csak Szabó Lajosné Együd Eszter (1927) és Darányi Andrásné Pólyák Mária (1926) él. Bizony, most már az utókornak a feladata és kötelessége, hogy ne engedjük át a feledésnek jeles földünk szülőföldi emlékezetét! Emlékének ápolását, perőcsényi gyűjtéseinek gondozását, továbbörökítését a nem egészen 300 lelket számláló falu még élő közösségei által kellene elérnünk. A Börzsöny kis községének ebben sokat segíthetne a budapesti Petőfi Sándor Gimnázium pedagógusainak, diákjainak közössége, akik mintegy 15 éve szoros kulturális és hagyományőrző kapcsolatban állnak Perőcsénnyel. Koczó József és Együd Csaba (Koczó József felvétele) Emlékezés a szülői háznál 2005-ben, balról jobbra Matyikó Sebestyén József, Együd Ágnes ------------------------------------------------------------------------------------------------ - ------------------------------------------------------------------------------------------------ „Egyre nehezebben tudok a gyermekeim szőrűibe nézni” Erdei Ferenc halálának ötvenedik évfordulójára Sohasem tagadtam, sőt, mindig bizonyos büszkeséggel emlegettem, hogy ifjúkoromban a világra eszmélésem során milyen jelentős hatás ért az úgynevezett népi írók ideológiája és értékrendje részéről. Azt sem röstellem bevallani, hogy ehhez a szellemi irányzathoz nem társadalmi örökségem, még csak nem is családi gyökereim vezettek, hanem egy szép emlékű diákszerelem révén jutottam. Másodikos gimnazista koromban ugyanis barátaim és szüleim unszolására én is beiratkoztam Pesten, a Gerlóczy utcában lévő, „Mimi néni” nevével fémjelzett tánciskolába, s ott annak rendje és módja szerint hamarosan megakadt a szemem egy kedves lányon, akivel sok közös témánk akadt, s akivel szívesebben táncoltam, mint a többiekkel. 1956. október 20-án, szombaton Csillának hamarabb el kellett mennie a tánciskolából, mert mint mondta, édesapja színházi bemutatójára készül.