Honművész, 1839. január-június (7. évfolyam, 1-52. szám)
1839-05-26 / 42. szám
jelentek meg a’ tanácsnokok, a’ consulok pedig ponceau szinű bársonban. Talma tehát ebben akart újításával föllépni, miután a’ császári könyvtárban nehány hajdani munkából elégséges ismeretet gyűjtött magának a’ hajdanszerű öltözetekről, tervéről senkinek sem szóllva, David hires festészhez ment, ’s ennek segedelmével addig dolgozott kis agyag alakok redőzetén, mig ama redőzést, melly a’ romai tógáknak annyi kecset és méltóságot ad, kitalálta. Összehasonlítván most ön magasságát és terjedtségét a’ kis szobrokéval, kiszámolta hosszát és bőségét készítendő tógája és tunikájának, mellyeket a’ szabó Talma utasítása szerint csakugyan el is készített. A’ darab adatásának napja végre felvirradt. A’ színészek kandallós szobában várták a’játék kezdetét, midőn Talma közükbe lépett. Láttára mindnyájának ajkán egy kiáltás reppent ki; de nem a’ bámulás hangja, hanem az elégületlenségé. A’ jelesebb színészek azt kérték tőle, hogy rongyaival a’ közönség gúnytárgyává akarja magát tenni. Némellyek rémnek nézték fejét lepedőjében; mások ismét azt álliták, hogy fukarságból használja lepedőjét tógának. Szóval, a’ becsmérlés olly közönségessé lön, hogy Talma valóban elveszté kissé bizalmát számolásában , és csak remegve lépett színpadra. A’ közönség nem kevésbbé bámult, midőn kedvencz színészét vörössel szegett nyomoré gyapot-öltözetben ’s egyszerű romai hajdiszszel látta megjelenni." A’ siker kétséges volt. Ekkor Talma azon pillantban, midőn beszédét a’ consulhoz intézi, olly kecsesei nyujtá ki karát, és mozdulata által olly festőleges redőzést láttatott a’ közönséggel, hogy az elbájolt földszin , egy hajdanszerű szobrot vélvén maga előtt látni, a’ legriadóbb tapsokkal nyilvánitá tetszését. E’ pillanat eldönté az öltözetek charakteristikájának megtartását. — Talma elkábittatva e’ fényes siker által, a’ hűséget még tovább akarta vinni. Már melly indító okból tette, kényelmetlennek tartá-e a’ testszin tricot és kesztyűk használását, vagy természetlennek , bizonytalan: elég az, hogy egy este, a’ „Horatiusok”* adatására azok nélkül jelent meg. Vestris asszony, ki Talmával kezdé a’ játékot, nem vette észre előbb ezeknek hiányát, csak midőn már színpadra léptek. Vestris asszony tisztelettel emlékezvén még az abroncsos szoknyák díszes korára, felindult e’ színpadi sansculottismus ellen, és meg nem állhatá, hogy hosszú beszédének végén Talmának ne súgja: „megőrült ön, Talma? hisz’ önön nincs nadrág!“ — Talma mihelyest bevégzé beszédét, ’s Vestris asszonyra került a’ sor, nem maradt felelettel adós. — „Nincs madame — sugáralma hidegvérrel — mert a’ Romaiak nem viseltek. E’ sotto vocé n folytatott párbeszéd, melly bizonynyal nagy mulatságára szolgált volna a’ közönségnek, ha hallja.