Honvédségi Szemle 2004/2
2004 / 9. szám - HADTÖRTÉNELEM - Magyarország várai: Az egri vár (Takács Tibor)
HADTÖRTÉNELEM gasztotta a sereget, a hidegség megzavarta a jószágok nyugalmát. Minthogy a vár elfoglalása az isteni végzésben más időre volt meghatározva, jobbnak és célszerűbbnek tartották, ha a vár alól elvonulnak s felhagynak a vívással és harccal. Minden irányba akindzsiket küldtek ki, akik az országnak virágzó tartományait elpusztították és kirabolták. Sok zsákmányt szereztek s eltörték a világot foglyokkal. (Egy másik történetíró szerint mindegyik sátorban volt egy-két ifjú vagy leány, az ezüst tárgyaknak és értékes áruknak se szeri se száma.) Sevvál hónap 17. napján (október 6-án) fölkerekedvén a nevezett vár alól, a győzelmes hadsereg épen és zsákmánnyal megrakodva hazaindult. Az oroszlánszívű pasa több állomáson keresztül megérkezett Isztambul városába...”íme, a szemtanú vallomása Eger ostromáról. Ismerve a török történetírók munkáit, meglepő, hogy a vár védőinek hősi magatartásáról olyan elismeréssel szólt a szerző, ami akkoriban nem volt szokásban. Mi még lapozzuk föl Forgách Ferenc emlékiratát, hogy teljes legyen a kép Eger védőinek hősiességéről. „...a bátor védekezés oly rettegést keltett (a törökökben) a jövőre is, hogy másnap, amikor Amhat kiadta a parancsot, nem tágítva kezdjék újra az ostromot, és szorongassák a fáradtságtól, álmatlanságtól, sebektől már szinte élőhalottakat, akkor is csak kivont tőrökkel tudták embereiket ostromra kergetni. Ezután, midőn mindjárt kora hajnaltól a nap harmadrészének elteltéig is alig tudta csapatait és hadsorait összeterelni és elrendezni, végre nagy »Allah, Allah« kiáltozással nekiláttak az ostromnak, a mieink viszont Jézust kiáltván bizakodással és állhatatossággal imádkoztak istenhez. Miközben Dobó a börtönbástyán vitézül harcolt, csillogó fegyverzetével feltűnő fegyverhordozója puskagolyótól találva összerogyott. Dobó is két sebet kapott, de mégis helytállt és védekezett. A nők is kivették részüket a katonáskodásból, egymással versengve görgették és hordták a sziklákat és malomköveket. Végül Petheő Gáspár megérkeztével kiegyenlítődött a harc, de továbbra is ádázul tombolt, mivel Ali budai basa és Arszlán bég másokkal - a legbátrabb pannóniai katonákkal - egyetemben megsebesült, és Ali basának az egriek elleni haragja legsúlyosabban erre a részre nehezedett. De végül kegyesebben mosolygott ránk a szerencse; a mieinknek sikerült Ali basa aranyos vezéri zászlaját elhódítaniuk. Velit, az előkelő szandzsákbéget, golyó járta át, a besliák, a kancsák és janicsárok közül sokan elestek, a mieink közül pedig több tizedes és közkatona, valamint Bálint pap...” Nemsokára jött egy török, aki megdicsérvén előbb a védők vitézségét, azt kiáltozta magyarul, hogy ezután már nem kell félniük az ostromtól, mert a basa és az egész török sereg haragjában és az elszenvedett hihetetlen kár láttán, elhatározta, hogy felhagy az ostrommal, és a bosszúállást későbbre halasztja. Mégsem hallgattak az ágyúk a következő három nap, sem egyik, sem másik oldalról, de a következő éjjel elvonultak őrállásaikból. Ekkor a mieink is kirontottak, zsákszámra hordták be a lőport a várba, és a legközelebbi táborhelyeket felégették. Másnap Amhat felszedte a tábort, utána Ali basa ez Lukács evangélista napján volt (október 18.), de olyan sietősen és ijedtséggel, hogy nagyon sok felállított sátor és tábori felszerelés ott maradt...