Honvédségi Szemle 2019
2019 / 3. szám
HSz 2019/3. Fórum 151 gált) káderek személyes sorsát, fogalmazhatunk úgy is, kihatással voltak az így összetákolt káderállomány mentalitásának, gondolkodásának formálására. Ilyen szempontból kihagyhatatlan a felsorolásból (a fejezetből nyilván terjedelmi okok miatt maradt ki) az a tanácskozás - és az annak nyomán létrejött szerződés -, amely 1948. február 26-án történt Moszkvában. Magyar részről Rákosi Mátyás, Veres Péter és Pálffy György (aligha kell bemutatni az olvasónak e személyek akkori kompetenciáját) voltak jelen. Itt és ekkor születtek meg azok a döntések, amelyek nyomán már 1949 őszén 46 magyar tiszt beiskolázását vállalta a szovjet kormány a szovjet katonai akadémiákra, közöttük öt főt (és most egy pillanatra személyes síkra csúszunk) Leningrádba a Híradómérnöki Katonai Akadémiára. E sorok írója egyike volt annak az öt főnek. Ha visszalapozunk a korabeli dokumentumokba, az akkor kiküldött 46 tiszt között találjuk Kárpáti Ferenc százados (Lenin Katonai Politikai Akadémia), Csémi Károly százados (Malinovszkij Páncélos Akadémia), Hersiczky Lajos alezredes (Kaganovics Katonai Szállítási Akadémia) nevét. Ezek csupán kiragadott példák arra, hogy akkor létrejött megállapodások (diktátumok?), hogyan befolyásolták az egyéni sorsok - nevezhetjük katona pályafutásnak is - alakulását. Az sem volt lényegtelen, hogy szovjet részről a korabeli vezérkari főnök, Vaszilevszkij marsall vezette a szovjet kormány tárgyalódelegációját, aki 1949-1953 között már a Szovjetunió honvédelmi minisztere volt. Rövidre fogva e történetet: a Moszkvában 1948 februárjában megszületett megállapodás döntő mértékben befolyásolta a magyar hadsereg fejlesztési, tisztképzési koncepcióit. Sőt meghatározta az ezt követő évek parancsnoki állományának hangulati állapotát is. Néhány mondatot tehát mindenképpen megérdemelt volna ebben a fontos kötetben. Ennek az időszaknak a másik fontos komponense volt az új káderek - tisztek - kiképzésében a mindösszesen két évig létező Honvéd Kossuth Akadémia, ahol mintegy 2400 új tisztet bocsátottak útjukra. A „tisztgyár” (mert a korabeli szlogen szerint így hívták) évtizedekre biztosította a forrását a későbbi káderfejlesztési terveknek. Mindenki innen merített még 1956 után is. A kötet 277. oldalán találunk egy fotót: „Tisztavatás a Kossuth Akadémián, Bp. 1948. aug. 19.” A téma illusztrálására ez a fotó alkalmas, de az intézmény valódi szerepének és súlyának bemutatására kevés. Itt is érdemes néhány nevet felvillantani - pl. Oláh István, Pacsek József, Mórocz Lajos, Kazai Barna - annak érzékeltetésére, hogy milyen kvalitású „káderek” kerültek ki ebből az intézményből, akiknek évekig-évtizedekig meghatározó szerepük volt a Magyar Néphadsereg fejlődésében, felső vezetésében. A Honvéd Kossuth Akadémia korabeli jelentőségét aláhúzza az a tény is, hogy számos okmányban, sőt a szovjet tanácsadók által összeállított jelentésekben is rendszeresen fellelhetjük az ott folyó kiképzéssel kapcsolatos elemzéseket, értékeléseket, sőt szervezésiátszervezési javaslatokat.3 Tovább tanulmányozva a kötetet, a szerző tényszerűen mutatja be az 56 utáni állapotokat, az újraindítás és -szervezés nehézségeit, valamint a megmaradt állomány morális állapotának „feljavítását” és az akkor megvalósított politika hadseregen belüli érvényre juttatásának nehézségeit. Itt is akadt az akkor megszületett káderfejlesztési tervek között két olyan originális dokumentum, amelyek nem csupán „a cég” jövőjét, de az egyéni sorsok alakulását is hosszú távra meghatározták. Alekszandr Mihajlovics Vaszilevszkij, a Szovjetunió marsallja. Szovjet vezérkari főnök és a honvédelmi miniszter helyettese a második világháborúban. Legmagasabb beosztása 1949 és 1953 között volt, amikor a honvédelmi miniszteri posztot töltötte be. 3 Lásd: Ehrenberger: i. m.