Hunnia, 1997 (86-97. szám)

1997 / 96. szám - Kertész László, Tollas Tibor és Viczena Kitti tisztelgései

SZÓLÍT A MÚLT Sortűz vagy kötél már nem árt nekik, élednek minden éjszakán, a gyertyák, fáklyák lángjai rebegik. A mártírfény­­klazánk homlokán, ismerjetek ránk, akik hisztek még! •Klazánk, együtt zarándok­­uk­k Feléd! Ezerkilencszáznegyvenöt régen lehullt rólunk mint gyászlepel, megtisztultunk a sok szenvedésben, lelkünk népünkért esdekel! Így mennek egymás mellett szorosan, sápadt arccal, de csillagporosan. Aki hittel égre néz, láthatja a néma, fényes sereget. (3 bás­kor minden mártír magyarja járja fölöttünk az eget. Szellemujjuk már előre mutat, a földön is ők tapostak utat. Azert ők voltak az első mártírok, a soha meg nem alkuvók. Százszor szentebbek azok a sírok, nem á­rthat nekik júdáscsók. Bebalzsamozták e század szörnyét, de gólemszobrát már ledöntötték! Így dől meg minden gonosz zsarnokság, hull le minden karnis csillag. Szent, kos vagy te, árva­­Magyarország, azzá tesz sok mártír fiad. Közöttük már nincs pártos széthúzás, közöttünk se legyen többé Lúdás! Feldúlt sírjukon mécses, október tüzvirága, a ko­ltak jogán kérdez, választ már mit se várva. Avultunkat elrabolták, a sivár jelen hallgat. Ők élik túl,­­­a holtak, a győztes forradalmat. Túlélők Szent hős vagy te, árva Magyarország! .Akiket mnár-már felejtenének és harang még nem szól éntük, azokért legalább szóljon ének; fölébredhessen igéjük, kettes­en sírokban porladnak már, de nem győzte le őket a kólái. Az 1956-os forradalom és szabadságharc 30. évfordulójára l Legyen csendes az álmuk, mert nem haltak hiába. — Letarolt erdő fái — úgy fekszenek vigyáznak Földtömte szájuk némán kiált időtlen esküt. Elvetett mag a rögben a csontmeztelen testük. HomottA 1­956, te csillag” Én, nagymamám elbeszéléséből ismertem meg 1956 lényegét, így hangzik: A kisbéri Táncsics Mihály Gimnázium ablakain be­szűrődött az őszi napsugár. Negyedikes fiúk robbantak be az osztályba: - Gyertek tüntetni! Mind felugráltak. Az utcán a lelkes tömeghez csat­lakoztak. - Forró vizet a kopaszra! - skandálták a Kisbér kör­nyéki parasztgyerekek, mert az akkori vezetők lesöpör­ték padlásaikat. Nagymamának az jutott eszébe, hogy a nyári tábo­rozáson még azt énekelték:­­ „Rákosi a legjobb apa, minden dolgozó a fia." De az általa kitalált sanyargatások tönkretették a népet. A zsarnokság, a kizsákmányolás ellen tüntettek. Esteledett, amikor a szovjet emlékművet a fiúk fel­gyújtották. Az égbe csapó láng mellett szavalta el egy diák a Nemzeti dalt, majd elénekelték a Himnuszt és a Szózatot. Fellázadtak, egy szebb és jobb világért vonultak az utcára. Nagymamám szívében ez a gyönyörű őszi nap örök­ké élni fog. Kitti 5/b osztályos tanuló Az országos 56-os Szövetség oroszlányi szervezeté­nek pályázatára érkezett díjnyertes mű.

Next