Huszadik század, 1918
2. szám - I. Tanulmányok - Réz Mihály: A nemzetiségi kérdés a politikai tudomány szempontjából
Miként a „nemzetiség", úgy a „nemzet" meghatározása is hasonlókép kiegészítésre szorul. „Nemzet" az államalkotó faj ott, ahol egymaga alkotja fajilag homogén elemekből az államot. De ha oly államban, amelyben nemzetiségek is vannak, a szupremáciát gyakorló fajt nevezzük „nemzetnek", akkor minek nevezzük az állampolgároknak az összességét? Magyarország összes lakosai együttvéve teszik a magyar nemzetet; ennélfogva külön magát i a magyar fajt nemzetnek nevezni nem lehet. Itt van egy uralkodó faj, vannak nemzetiségek s az uralkodó faj és a nemzetiségek együtt teszik a nemzetet. Állam és faj tehát abban a tekintetben nem esik egybe, hogy minden politikai öntudatos faj képes megteremteni a maga államát, de abban a tekintetben sem, hogy ugyanegy faj különböző államokat alkothat, sőt különböző államokban az érvényesülés különböző stádiumaiban lehet, — így pl. a németség a XIX. század végén Észak-Amerikában faj, Magyarországon nemzetiség, Svájcban más fajokkal együtt uralkodó faj, Ausztriában uralkodó faj, Németországban pedig nemzet. A nemzetiségi kérdés megértése a faji törekvések pszichológiájának a megértése nélkül lehetetlen. Mert a nemzetiségi mozgalmak oka: a faj politikai öntudatra való ébredése. Éppen ez az öntudat az, ami a nemzetiséget teszi. A nyelv nem döntő tényező sem a nemzetiségnél, sem a nemzetnél. Németország és Ausztria, Svájc és Belgium példája mutatja. A vallás sem az. Nem is objektív, hanem szubjektív értékelés mutatja meg, hogy mi az, amit a közös politikai öntudat szempontjából nemzetiségek és nemzetek lényeges faji momentumnak tekintenek. És ez esetenként különböző. De kétségtelen, hogy a közös nyelv kapocs, mint általában a közös kultúra. Minden nyelvi közeledésnek vagy távolodásnak tehát politikai jelentősége van. És pl. a keleti tót nyelvjárásnak a nyugatitól és a cseh nyelvtől való különbözése tót nemzetiségi szempontból kétségenkívül bontó tényező. Általában azonban miként a nyelv, úgy a közös származás sem teszi a nemzetiséget vagy nemzetet. Esetenként különböző a közös származás öntudatának a hatása arra nézve, hogy a közös származásúak egymással közösséget éreznek. A régi Németországban pl. a partikularizmus hosszú időn át teljesen közömbössé tette ezt az érzést s a dinasztikus érzésnek a nemzetinél sokkal nagyobb ereje volt. Viszont a közös származás és jelleg öntudata gyakran nem bir tényleges alappal s a nemzetiségi öntudat ilyenkor tulajdonképen nem egy faj öntudatra ébredése, hanem különböző fajok keverékének vagy valamely faj egyik részének nemzetiségi öntudatra való ébredése. Ez állhat akkor is, ha már nemzetté váltak. A bolgár nemzetben szláv öntudat volt akkor, amikor nemzetiség volt Törökországban s szláv öntudat van benne ma is mint nemzetben, holott fajilag ez az öntudat nem teljesen igazolt. Magyarországon a szerb nemzetiség külön öntudattal bír a horvátokkal szemben, holott ugyanegy fajhoz tartoznak. Mindkét esetben a vallási momentum az irányadó — az első esetben mint a kapcsoló, a második esetben mint bontó tényező. Tehát nem a közös nyelv és nem a közös származás teszi