Ifjú Sólyom, 1956 (6. évfolyam, 1-10. szám)
1956-01-10 / 1. szám
FOTOELEKTROMOS TELJESÍTMÉNYMÉRÉS. A modellek siklóiés leptonénjének megállapítására rendszerint ezt a módszert használják amelynél a modell megkrétázott csúszótalpa által hagyott nyom és az Indulási távolság, valamint magasság figyelembevételével próbálják a siklószöget bemérni. Ennek az eljárásnak hibája, hogy az indítási és földetérési — a siklás valódi értékétől jelentősen eltérő — hibák jelentősen befolyásolhatják a mérés eredményét. A közelmúltban olyan eljárást dolgoztak ki, amelynek segítségével a modellek siklószöge gyakorlatilag megfelelő pontossággal állapítható meg. Az eljárás lényege, hogy a modell orrára és vezérsíkjának tetejére kis izzólámpát erősítenek, s a modellt sötétben siklatják egy fényképezőgép tartósan nyitott lencséje előtt. Az izzólámpáikhoz szükséges áramot egy közönséges zseblámpaelem szolgáltatja. Az elemet a gép súlypontjában helyezik el. Az Izzókhoz PVC burkolatú kábel vezet. Az Izzókat úgy erősítik fel, hogy azok a lehető legkisebb légellenállást keltsék. A mérést természetesen teljesen elsötétített, nagyméretű teremben végzik. A terem siklópálya mögötti falán pontosan vízszintesen helyeznek el egy egészen gyenge fényű fénycsövet, amelyet a mérés alatt igen rövid időre (1/50") kapcsolnak be. Ezt a fénycsövet esetleg sorban elhelyezett kis zseblámpákkal pótolják. Ezek célja a képen a pontos vízszintes rögzítései A modellt katapultról indítják. A katapult simára gyalult deszka, melyet kissé lejtősen, a modellvárható siklószögének megfelelően állítanak be. Két oldalára lágy huzalból vezetőt készítenek, melyek indulásnál a szárnyat támasztják lebillenés ellen. Az Indítóerőt selyemzsinórra erősített súly gravitációs ereje adja. A zsinórt beakasztják a katapult hátulján elhelyezett modell csörlőkampójába. Az indító az oldalkormány végénél lefogja a modellt. Indulásnál egyszerűen elengedi. A súly gondos kikísérletezésével az indítás teljesen simán végezhető. A fényképezőgép nagy látószögű objektíves nagyteljesítményű, kisfilmes, melyet úgy állítanak fel, hogy minél nagyobb siklópályát lehessen átfogni vele. A siklópálya kezdete és vége közelében egy-egy villanó fényt helyeznek el, de gyenge fényerővel. Az egyiket közvetlenül a fényképezőgép zárának nyitása után, a másikat zárása előtt villantják. A két villanás között eltelt időt mérik, ennek segítségével még a siklósebesség is megállapítható. ...A siklósebesség és siklószög megállapítása után a modell stabilitása is vizsgálható. Ilyenkor a modell előtt a levegőt bizonyos hosszúságú egyenes siklás után nagy lemezek mozgatásával megzavarják, mire a modell lengésekbe kezd. A lengések csillapodása, vagy növekedése a fényképen látható vonalakból jól ellenőrizhető. A fényképezőgéppel szembe repülő modell esetében a hossztengely körüli stabilitás is vizsgálható, ha az izzókat a szárnyvégeken helyezik el. Az eljárás természetesen nem mentes kisebb hibáktól, de öszszehasonlíthatatlanul pontosabb eredményt ad — s ami fő — könynyebben! " . Ábránkon az eljárás, bal felső sarokban pedig egy felvett mérőkép látható, még megkötés előtt elmozdul helyéről. A hiba oka lehet: a nem függőlegesen beszúrt tű, vagy pedig a felső léc rugalmas terjeszkedése következtében elferdített tű. A hibát könnyen kiküszöbölhetjük, ha az ilyen egymás feletti lécek sablonozásánál a lécek mellé fakockát helyezünk és azt támasztjuk meg a sablontűvel. A fakocka — függetlenül a tű helyzetétől — helyén tartja a lécett OLDALSZÉLBE ÁLLÓ FUTÓMŰ. Sok szép modell szenvedett már kisebb-nagyobb törési oldalszélben történt leszállásnál. Elkerülhető a baj, ha oldalszélbe álló futóművet készítünk a képen látható módon. A futómű szárátképező drótot alul élesen behajlítjuk. Ezután ráhúzzuk a kb. 10 mm hosszú rézcsövecskét. Ez a forgótengely. A belső átmérője 1 mmrel legyen nagyobb a szár átmérőjénél. Felülete belül sima legyen. A csőre ráforrasztjuk a keréktengelyt alkotó, U-alakú villát. A cső végét felül kiperemezzük, vagy kis alátétet forrasztunk rá. A futószárra húzunk egy rövid, jól rugózó tekercs-rugót. A rugó fölé másik tárcsát forrasztunk a futószárra. Az egész szerkezetet be MODELLDÍSZÍTÉS. Még a legtökéletesebben elkészített modell értékét is lehet növelni, ha ügyes és szép jelvényeket, díszítéseket festünk rájuk. Természetesen mindenki maga válassza ki a neki tetsző és gondolatát kifejező díszítést, de van néhány szempont, melyet érdemes figyelembe venni. A díszítés alakja mindig igazodjon a festendő felülethez. A hosszúkás, magas oldalkormányra magas „madár” a célszerű (A), a kör alakúra például nyíl (B). Kedvelt díszítőelem a madár. Erre három példát mutatunk be. Az egyik komoly. Legcélszerűbb világosbarnával fújni és a csőrt, szemet utólag sötétíteni (C). A madár nyakánál a sablont kissé emeljük fel, ezáltal nem éles, hanem lágy, szórt átmenetet kapunk. A másik madár igen egyszerű, csupa egyenes vonallal rajzolható (G). A harmadik viszont csupa görbéből áll (F). Ha csőréből, vagy farkából egy-egy darabot letakarunk, egészen újszerű lesz formája. Megfelelő díszítéssel modellünk jellegzetes formája kiemelhető. Az Ívelt törzsű modellre célszerű valamilyen, az Ívelést követő figura festése (D). Kedves díszítőelemünk a csillag. Néhány utána húzott vonal segítségével „repülővé” varázsolhatjuk s a vonalak jó keretet adnak a modell nevéhez (H). De köznapibb tárgyakat is repülőképessé tehetünk a szárnyak segítségével (E). Plasztikus feliratot is könnyű készíteni. Nem kell más hozzá, mint felírni a nevet, majd a megvilágítás (egyoldalú megvilágítás) esetén árnyékba kerülő éleket erősebben kihúzni is). E rds apróságok nemcsak hogy egyéniséget adnak modellünknek, de jó nevet szereznek a készítőnek is. PONTOS TOSABLON. A hajlított, ragasztott alkatrészeket deszkalapba szúrt tűk által alkotott sablonban legegyszerűbb száradni hagyni. Ha azonban két léc fut egymás felett, könynyen előfordulhat, hogy a felső lehet vonni kartonból készített áramvonalas takaróval. Túlfordulás ellen minden esetre célszerű biztosítani. Az ilyen futóval felszerelt, oldalszélben földet érő modell kerekei beállnak oldalirányba, a a gép beperdülés nélkül fut majd ki. rC__ 'h. Kanaly.